Páratlan páros – Szerelem, szerelem átkozott gyötrelem
„Szenvedő kis ura”
Tegnap délután kigondoltam, mit mondok majd, ha megkérdezik, hogy hova utazom és miért. Mert mifelénk már csak ilyenek az emberek, kíváncsiak, éhesek mindenféle újdonságra, pletykára, ami kicsit feldobja unalmas életük mindennapjait. Aztán ha nem elég érdekes választ kapnak, vagy csupán kurtát-furcsát, hozzátesznek itt-ott a történethez, kiszínezik a sztorit egy kicsinykét, mindenki a saját érdeklődése vagy szájíze szerint, csupán annyira, hogy mikor majd a vasárnapi mise után visszajut hozzád a pletyka, már nem is emlékeztet a valóságra. Talán így, közösen kellene regényt írni, biztosan érdekesebb lenne, mint Muzslai szenvelgő versei a Kurírban. A főmérnök úr megemlíthetné ezt az ötletet Szoboszlay főszerkesztőnek a csütörtöki kártyapartijukon. Lehetne a címe Kisvárosi anziksz.
Szóval, azt találtam ki, a Hazai Takarékpénztárba utazom, hogy elhozzak bizonyos bizalmas iratokat a főnökömnek, Pőcze úrnak. Még azt is megnéztem, hogy a tanácsost, akivel néha levelezünk ott, Maklárynak hívják. Pőcze ott, a fővárosban intézi a befektetéseit, mivel nálunk, ebben a porfészekben, még banktitok sem létezik. A misén akár azt is kiprédikálhatja a plébános úr, mennyi pénzért vett részvényeket a főmérnök. Mivel a gőzmalom nyeresége nem tartozik senkire, ezért Pőcze Pesten intézi a befektetéseit. Ha ilyen unalmas indokot mondok az utazásra, nem firtatják majd a részleteit, maximum irigykednek, milyen jó nekem, munkaidőben, a főnököm pénzén utazgatom.
Pedig nem is tudják, valójában mennyire elkényeztet, mintha nekem udvarolna, és nem a leendő aráját venném szemügyre Pesten. Első osztályra váltatott magamnak jegyet, hogy ne a büdös kofák között szorongjak egy szűk kis kupéban. A lelkemre kötötte, omnibusszal utazzam a kávéházhoz, ne fukarkodjam a díján. És a Gerbaudban feltétlenül rendeljek magamnak Sacher tortát, egészen olyan, mint Bécsben. Majdnem, picit különbözik a lekvár benne. Természetesen ő fizeti, nemcsak a lányokét, a számlát se kell elhoznom. Persze, az ő ötlete volt, hogy én találkozzam először a házassági hirdetésére jelentkező hajadonokkal, meg az is, hogy Pesten legyen a találkozó. Ha nálunk beülnék valami idegen nővel a kávézóba, másnap mindenki erről beszélne a városban, és nem tudnánk nyugodtan beszélgetni, mert a pincér állandóan hallgatódzna.
Most az első osztályon ugyan gyönyörű vörös bársony fotelben üldögélek, de halálra unom magam, mert rajtam kívül csak két gabonakereskedő van a kocsiban, akik a búza áráról vitatkoznak, hogy milyen termés várható, lesz-e még eső, esetleg jég, érdemes-e előre lekötni valamennyit, és ha igen, hány mázsát? Rám se néznek, a köszönésem is csupán egy fejbiccentéssel fogadták, ebből ugyan nem lesz ma kellemes társalkodás, még szerencse, hogy vettem újságot az állomáson. Ráadásul a Pesti Naplót, hogy ne mindig az otthoni lapot, az Esti Kurírt olvassam, meg egy kicsit belezökkenjek a nagyvárosi történésekbe, legyen témám a hölggyel.
A kávézóban könnyen megtalálom, ott virít a rózsaszín virág a sárga kabátkáján, nem valami ízléses a lila szoknyájával. De az öltözködésén könnyű javítani, majd kikupálódik, ha a főmérnök úr pénzét költheti valami jobb szabónál, aki a megfelelő szövetet és szabásvonalat ajánlja majd neki. Gazdagon nem művészet az elegancia, nekem már nehezebb takargatni a kopottas szegénységem. Amúgy bájos arca van, arányos termete, erre külön figyelek, mikor feláll az asztaltól, hogy üdvözöljön. Vékony a dereka, de bögyös és széles a csípője, a nagyanyám szerint a faros menyecske könnyedén szül gyermeket. Nem tudom, igaz-e minden bölcsesség, mert ugyan az én hátsóm se kicsi, mégsem lett kisbabánk a megboldogult urammal. Ráadásul kiestem a szerepemből, képzeletben arcul csapom magam, Elza, te nem vagy kerítőnő, vagyis dehogy nem, egy kimondottan szerencsétlen, gondatlan, aki válást hoz össze Pőczének. Hogy végre meglássa, mire van szüksége, gondoskodásra, türelemre, megértésre, nyugalomra, valakire, aki minden gondolatát és vágyát ismeri, egy szóval rám.
Megigazítom a Pesti Naplót az asztalon, nehogy leöntsem kávéval. Rámosolygok a lányra, és felteszem a gondosan kimódolt kérdéseim. Tegnap délután a főmérnökkel összeállítottunk egy listát arról, hogy mire kíváncsi, én meg éjjel kiegészítettem a sajátommal.
– Kedvesem, kérem, őszintén válaszoljon a kérdéseimre, a főnököm a válaszok alapján dönti el, kit óhajt nőül venni. Higgyen nekem, tényleg nem a vagyon számít neki, hanem az őszinteség, az ön jelleme.
– Putykus, ha kérhetem, otthon mindenki így hívott. Mert én vagyok az öt lány közül a legkisebb, a pulya. A főmérnök úr tényleg a tulajdonosa egy gőzmalomnak, ami kétmilliárdot is ér?
Pénzéhes kis cafka, kiváló, gondolom. Rajzolok egy plusz jelet a levelére.
– Igen, egyedüli tulajdonosa a malomnak – válaszolom kimérten.
– Ne értsen félre, Elza kisasszony, ha szólíthatom így.
Nem javítom ki, hogy asszony vagyok, ugyan megözvegyült, de már oltár elé vezettek egyszer.
– Nem a pénzt miatt kérdeztem rá a malomra, csak ugye, a szavahihetőség végett. Tudja, van az a mondás, távolról jött ember könnyen beszél. Vagy valami ilyesmi – kacsint rám cinkosan.
– Megértem, egy nőnek legfontosabb a biztonság. Akkor folytatnám is. Ön hajadon?
– Ö, ö, igen.
Mi a frászkarika nehéz ebben a kérdésben.
– Nem tudja, hogy hajadon-e? – közlöm vele hangosan a kételyem.
– De, persze, hajadon vagyok. Volt már ugyan egy vőlegényem, de felbontottuk az eljegyzést.
– Megtudhatnám, miért?
– Mert már három éve eljegyzett. Arról volt szó, hogy a családja szerez neki hivatalt Pesten, akkor megházasodunk. Meglett az állás, de a fizetése csak egy hónapos szobára elég. Oda nem vihet engem. Tavaly lebetegedett a nénje, onnan remélt némi örökséget. A néni elutazott Abbáziába, kivirult, hozzáment valami sváb kupechez. Tiszta szívemből szerettem ezt a férfit, az első és egyetlen szerelmem volt életemben, de meguntam a várakozást, már így is vénlánynak számítok. Otthon nem kapnék tisztességes vőlegényt, ezért jelentkeztem erre a hirdetésre. És megnyugtathatja a főnökét, megőriztem a becsületem. És gondolom, mivel az úr hirdetés útján keres magának feleséget, szerelmi házasságra nem számít.
Ez a virágszál annyira szűz, mint én vagyok, örvendeztem magamban. Még egy plusz a gyors váláshoz. Pőcze már a nászéjszakán ráeszmél, micsoda csalfa nőszemély a neje. Ráadásul nem szereti majd az urát, mert még mindig szerelmes a vőlegényébe, csupán vérig van sértve, becsapottnak érzi magát, mert nem tartotta be az ígéretét. Ugyan vérzik a szíve, de foglalt. Ennél jobbat nem is találhatnék a főmérnöknek, a lány nem tesz majd az ő kedvére. Annál inkább az enyémre.
– Nos, azt hiszem, megtudtam mindent, amit kellett.
– Nem kíváncsi a tanulmányaimra és a családomra?
– Teljesen mindegy, én mire vagyok kíváncsi, a lényeg, hogy a főnököm miről szeretne hallani. A tanulmányairól írt a levelében, két polgárit végzett, ez a főmérnöknek elég, nem irodai alkalmazottat keres. Római katolikus, a családja anyagi helyzete pedig nem érdekli, nem tart igényt hozományra, kelengyére. Ha magát választja a főnököm, az ügyvédje elkészíti majd a házassági szerződést, és jelentkezni fogunk az esküvő részleteivel. Természetesen a ruhát maga választhatja ki. Meg a virágokat is. Mivel a főmérnök úr özvegy, a második házassága lesz, egyszerű szertartást szeretne.
A nő meredten bámul maga elé, először azt hittem, hogy a házassági szerződés taglózza le. De hiába szólongatom, nem reagál. Észreveszem, hogy az újságot bámulja, véletlenül úgy tettem le, hogy a Napló fejen áll, neki helyes irányban, ő láthatja a szöveget. Rossz szokásomhoz híven ott hagytam nyitva, ahol utoljára olvastam, az apróhirdetéseknél. Putyuska hirtelen felugrik, mint akit darázs csípett. Legalább is olyan keserves ábrázattal, a fájdalomtól eltorzult arccal magyarázkodik:
– Mondja meg a főnökének, ne haragudjon, de meggondoltam magam. Nem az ő hibája, és rettentően sajnálom, hogy feleslegesen idefárasztottam és raboltam a drága idejét.
– De mégis, mi történt, az Istenért? Minden rendben? – kérdezem értetlenül.
– Nem a maga, és legkevésbé sem a főnöke hibája, elnézést – hadarja és kirohan, már-már futva a kávézóból.
Megfordítom az újságot, és pár pillanat múlva megtalálom távozása okát:
Putykus. sürgősen utazzon hozzám vagy az anyjához, mert keresik, akkor megbocsátok és megvédem. Ellenkező esetben nem akarok tudni többé soha semmiről, viselje a következményeket.
„Szenvedő kis ura”
