Murin Jaroszláv, a Pannon Filharmonikusok Zenekar ukrán származású, Lviv-ben született szólóbrácsása és mélyhegedű szólamvezetője, már több mint húsz éve választotta Pécset mindennapjai helyszíneként. A zenélésen kívül az oktatás is kiemelkedő szerepet játszik életében, diákjait nem csak a brácsa és kamarazene rejtelmeibe vezeti be, de vigyázó szemekkel figyeli a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnáziumban illetve a városban való boldogulásukat is. A város és a zene összekapcsolódásáról, az oktatásról és a karanténban eltöltött időről is beszélgettünk a művésszel, akit legközelebb február 4-én, a Kodály Központból közvetített koncerten láthat-hallhat a közönség, amelynek során a Pannon Filharmonikusok itáliai bolyongásra hívják a közönségét. (Díjmentes élő közvetítés 4-én 19 órától)
Magyarországra érkezését követően milyen érv szólt amellett, hogy Pécsett telepedjen le?
Az egész a véletlen műve volt, ugyanis először Debrecenbe költöztem, és az ottani zenekarban dolgoztam. A munkám során megismerkedtem egy német karmesterrel, Hans Richterrel. Sokat turnéztunk annak idején a zenekarral külföldön, ami jó pénzkereseti lehetőség is volt. Richter sok magyar zenekart vitt külföldi fellépésekre abban az időben, és egyszer hallott engem brácsaszólót játszani. Megtetszett neki a játékom, és felajánlotta egy szóló darab előadását, a debreceni zenekar kíséretével. De abban az évben- 1998-ban, amikor ez történt – a zenekarunk nem tudott külföldre utazni. Ezért a pécsi zenekarra esett a választása, és velük játszottam el a számomra felajánlott darabot. Így ismerkedtem meg a pécsiekkel, nagyon megtetszett a város is, és úgy döntöttem, hogy ide költözöm.
Van-e honvágya, foglalkoztatja-e az a gondolat, hogy milyen lett volna, ha Ukrajnában marad?
Van honvágyam, de már nem olyan erős, mint régen. Kicsit már magyarnak is érzem magam, így mindkét nemzethez tartozom. Amikor Ukrajnában vagyok, akkor vágyom visszatérni Magyarországra.
Mit köszönhet Pécs városának?
Elsőként mindenképp a zenekart mondanám, ahol nagyon jól megtaláltam a helyem. A másik pedig a tanítás, amelyre itt a Művészeti Szakiskolában is módom nyílt. Ez számomra rendkívül fontos, és a zenekart természetesen, ami kiemelt helyet foglal el az életemben. A tanári munkát is abszolút testhezállónak érzem.
Kérem, meséljen arról, hogy mivel jár a hivatásos zenészi életforma, mennyiben más ez, mint egy civil élet?
Nagyon más, sok mindenben eltér. Lemondás, szoros napirend jellemzi az életünket, nehéz időnkét, de semmilyen más pályát nem tudnék elképzelni magamnak, nem tudnék e nélkül, máshogyan élni. Vannak időszakok, amikor rengeteg a munka és még pár perc lélegzetvételnyi idő sincs, amikor pihenni lehetne. De utána, amikor eljönnek azok a napok, amikor felszabadulok a kötelezettségek alól, akkor nagyon boldog vagyok. Fontosnak gondolom, hogy a zenész ugyan sok energiát felhasznál a munkájához, de legalább ugyanennyit vissza is kap a sikeres koncertek alkalmával. Ha látjuk, hogy a közönségnek tetszik amit csinálunk, az felemelő érzés.
Könnyebb-e úgy a zenésznek, ha a társa is zenész?
Igen, a közös hangot könnyebb megtalálni egymással, hiszen létezik egy közös nyelv, a zene. Így jobban megértjük egymást, de nehézség is van, hiszen ugyanazt csináljuk folyamatosan, szóval ez egy nagyon vegyes dolog. Sok minden mellé plusz jelet lehet tenni, de a negatív jeleket is oda lehet rajzolni bizonyos pontok mellé.
Az otthoni élet mennyire forog a zene körül? Le lehet-e tenni a vonót, ha hazaérkezik az ember?
Le lehet tenni, de otthon is kell gyakorolni, szem előtt tartva a pihenés igényét is. Én például sportolok is, és e nélkül nem tudnék teljes erővel részt venni a zenekar életében. Négy éve lassan, hogy rendszeresen járok a házunkhoz közeli edzőterembe, ez sokat segít a rekreációban.
Gyakorolnak-e együtt otthon, megbeszélik-e, hogy ki mit gondol egy adott műről, amit épp játszanak?
Igen, néha még vitázunk is ezzel kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy a feleségemtől mindig kapok kritikát, ami segít a további fejlődésemben is. Szólamvezető is vagyok, ezért is szívesen fogadom a tanácsait, észrevételeit.
Hallgatnak-e szabadidejükben zenét, és ha igen, ki vagy kik a szívesen hallgatott szerzők?
Igen, hallgatunk zenét, ez tulajdonképpen szükséges is a koncertekre való felkészülésnél, akkor az adott darabot hallgatjuk meg többször is. Szabadidőmben pedig – a könnyedsége miatt – Bach műveit hallgatom szívesen.
A város és a zene összekapcsolódik az Önök életében. Tanít is Pécsett. Erről mit tudhatunk?
Igen, a Művészeti Szakközépiskolában a tanítványaim a 14-20 éves fiatalok közül kerülnek ki. Nagyon szeretem ezt a munkát, és ennek része az is, hogy van sok olyan gyermek közöttük, akik most először kerülnek távol a családjuktól. Inkább vidékiek tanulnak itt. Nem csak tanáruk, de egy kicsit édesapjuk is vagyok, hiszen a problémáikkal is fordulhatnak hozzám. Sok gonddal együtt kell élnünk, így azt mondanám, hogy ez inkább mentori feladat. A harmadik évben kezdenek már kicsit önállóbbak lenni, és akkor könnyebben boldogulnak egyedül is. Az első két évben még nagy a kísértés, hogy akár rossz útra is terelődhet az életük.
Mivel foglalkozik szívesen, amikor nem zenél?
Egy nagyon szép helyen, Mecsekszentkúton van egy kis telkem, szívesen töltöm ott az időt. Konyhakert és szőlő is van ott, ezek mindig adnak feladatot.
Igazi zenészcsalád az Önöké, fia is zenél. Mennyire volt magától értetődő, hogy a zene szeretetét tovább adják neki is?
Igen, a fiam is a pécsi zenekarban játszik. Már kicsi korában észrevettük, hogy leköti a figyelmét a zene, de ez nem volt annyira szándékos, hogy belőle is zenész lett, inkább azt mondanám, hogy ez a sors keze.
Ő milyen hangszert választott?
Oboát, de az az igazság, hogy ezt inkább én választottam neki. Nehéz hangszer, ezért időnként neheztel is rám miatta. Nem mondhatom, hogy nincs igaza, mivel a fúvóshangszerek közül valóban az oboa a legnehezebb. Nem is azért, mert nehéz lenne rajta játszani, hanem azért, mert az egyik tartozéka egy olyan nád, amelyből nem egyszerű megfelelőt találni a hangszerhez. Előfordul, hogy koncertről koncertre ezt a nádat cserélni kell, és bár közeledik az időpont, ez még nem történik meg. Ettől azért feszült tud lenni egy zenész.
Gondolom ilyenkor mindenről a papa tehet!
Igen, ilyenkor nagyon mérges rám a hangszerválasztásom miatt.
Utaznak-e a zenekarral, és ez milyen hatással van a család életére, ilyenkor mindketten távol vannak?
Igen, ilyenkor az egész család távol van. Amikor feleségem gyermeke még kicsi volt, sokszor előfordult, hogy ilyenkor otthon maradt a gyermekkel. Most már ő is nagy, így mindketten el tudunk utazni a koncertekre. Ennek az is pozitívuma, hogy magától értetődő, hogy egy szobában szállásolnak el minket a turnék alkalmával.
A karantén időszakát hogyan élték át, mivel foglalkoztak ez idő alatt és adott-e valami pozitívat ez az időszak a család számára?
Szerintem mindenképp volt pozitívuma a család számára. Több időt tölthettünk együtt, így szerintem jó dolgok is kisültek ebből a helyzetből. Mecsekszenkúton is voltunk, de ennél messzebb nem mentünk. A sportra is volt lehetőségem szerencsére.
Mit gondol a megváltozott körülményekről a koncertezés jövője szempontjából? Hogyan élheti túl a zenész-társadalom ezt az időszakot, visszatérhet-e a normális kerékvágás?
Én pozitív gondolkodású ember vagyok, ezért azt gondolom, hogy igen, ha nem is száz százalékosan úgy, mint annak előtte volt, de muszáj visszatérni újra a mindennapokhoz. Zene nélkül nem lehet élni szerintem, és a járvány is elmúlik egyszer, lehet, hogy nem olyan gyorsan, mint szeretnénk. De bizonyosan jobb lesz idővel a helyzet.
A Zenekar hogyan tervezi a visszatérést, mondana erről valamit?
A menedzsment nagyon jól dolgozik nálunk, és az adott helyzettől függ majd, hogy milyen stratégiát választanak. Több variáció is lehetséges, sok mindent számításba kell venni a jövővel kapcsolatosan. Megtesznek mindent, ami lehetséges, és bizonyosan lesz jó megoldás a helyzetre.
- Nálunk is megnézheted az élő koncertet:
