+ Életmód

Meghalt egy férfi az oltás után

Szlovákiában meghalt egy idős férfi, miután beoltották a koronavírus elleni vakcinával – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

A 79 éves férfi több krónikus megbetegedésben is szenvedett, és a boncolás során azt állapították meg, hogy ezek voltak a halálának elsődleges okai, ugyanakkor az oltás nemkívánatos mellékhatásaiként fellépő láz és elgyengülés is hozzájárult a halálához – írta a szlovák hírügynökség az Állami Gyógyszerfelügyeleti Intézet (SÚKL) tájékoztatására hivatkozva. Az intézet az oltás és az elhalálozás közti okozati összefüggést “lehetségesnek” minősítette, ami közepes valószínűséget jelez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a hasonló esetek jellemzésére felállított 5 fokozatú skálán.

A SÚKL szóvivője az eset kapcsán kiadott állásfoglalásában hangsúlyozta: az oltás szükségességét egyénileg kell megítélni a több krónikus megbetegedéssel küzdő időskorú személyek esetében, akiknél az enyhébb nemkívánatos mellékhatások is egészségügyi nehézségeket okozhatnak. A szlovák intézet eddig 353 olyan esetet regisztrált, amelyeknél fennáll a gyanú, hogy a koronavírus elleni oltás nemkívánatos mellékhatásairól van szó, ezek közül 24-et minősítettek súlyosnak.

A Szlovákiában is december végén megkezdett oltási program keretében eddig több mint 102 ezer személyt oltottak be, közülük hétfőn közel hatezret. Szlovákiában egyelőre csak egyfajta vakcinát használnak a koronavírus elleni oltásra, a Pfizer-BioNTech konzorcium termékét.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ kedden közzétett adatai szerint hétfőn közel 11 ezer PCR típusú tesztet végeztek el Szlovákiában, s ezek alapján 1590 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma néhány napja csökkenő tendenciát mutat, a haláleseteké viszont nem. Marek Krajcí egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: Szlovákiában fokozatosan javul a járványhelyzet, ami azt jelzi, hogy az ország már túl van a koronavírus okozta járvány második hullámának csúcspontján.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 238 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 709 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma közel kétszázezer, s jelenleg 3263 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 4260 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám hétfőn 192-vel emelkedett.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Sándor Balatinecz szerint:

    Mi volt az akadálya, hogy már a címbe beleírjátok, hogy Szlovákiáról van szó ???!!!?? Ez az ujságírás legalja, ott vagytok !

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top