A COVID-járvány okozta megváltozott körülmények között a színház okoseszközeink képernyőire költözött. Csak egy kattintás, és máris a virtuális nézőtéren ülhetünk, azt azonban mindannyian érezzük, hogy ez nem ugyanaz az élmény, mint amit a valós térben ülve, közösen átélhetünk. A Tünet Együttes más alternatívát ajánl számunkra, egy új művészeti terület felfedezésére invitál. A Trafóban január 22-én 20 órától lesz A tünetegyüttes című online előadásuk. A háttérben mindeközben elmélyült stúdiómunka zajlik, a fizikalitás és a hang kapcsolatát feltérképező projekt lassan a végére ér. Szabó Rékával, az együttes vezetőjével beszélgettünk.
A streamelt előadások világában is keresitek a megszokottól eltérő formákat. Mi a terv és mi inspirált?
Én nem szeretek színházat képernyőn nézni, mert úgy gondolom, hogy azt az előadást nem erre találták ki, és lényegi elem veszik el belőle, ha változtatás nélkül egyszerűen csak kamerákkal „közvetítjük”. Ezért álltunk viszonylag sokáig ellent annak, hogy egy ilyen jellegű online tartalommal jelentkezzünk a bezárás alatt, mert egy előadást filmszerűen újragondolni nagy munka, és nem is minden előadással működik.
Miért épp A tünetegyüttes – reality a pincében című előadásotokat vittétek filmre?
Ez az előadásunk a független előadó-művészek történetét dolgozza fel a rendszerváltástól kezdve, és ebbe ékelődik a Tünet Együttes nagyon személyes története. Műfaja dokumentarista performansz. Az élő előadásnak eleve része néhány olyan dokumentumfilm-részlet, amely kifejezetten ide készült. Most egy dupla csavart csinálunk. Kőrösi Máté dokumentumfilm rendező, aki az eredeti előadásban bemutatott kis filmeket készítette, egy hangmérnökkel kiegészülve leszáll velünk a Trafó pincéjébe, és dokumentálja ezt a dokumentarista előadást. Ilyen módon a dokumentarista csapat, amely a felvételt készíti, része lesz az online előadásunknak. Nem élő stream lesz tehát, hanem úgy dolgozunk rajta, mint ahogyan egy filmen szokás dolgozni, többször felveszünk jeleneteket, vágjuk az anyagot. Az online előadásnak lesz egy sajátos filmszerű világa, eleve a képernyőre készül..
Nézel egyébként streamelt előadásokat?
Nem igazán. Szeretek filmet, szeretek színházat nézni, de színházat streamelve nem. Biztosan ki lehet találni olyan új műfajt, ami az online formát használja, valamilyen interaktív videó-művészet, ami tudja használni a pillanat erejét, és azokat a technikai lehetőségeket, amelyeket ezek a platformok nyújtanak, de ehhez valószínűleg hosszú évek kísérletező munkája kell.
A két évvel ezelőtti A tünetegyüttes című előadásotokban feltettétek azt a kérdést, hogy hová tart a Tünet Együttes. 2021 elején mi a válaszod erre a kérdésre?
2019-ben másképp volt kilátástalan, mint most, amikor már azt is elfelejtettük, milyen érzés színpadon állni. Kialakítottuk a magunk túlélési stratégiáját, ami nem tudom, meddig tartható fenn. Amikor beütött a tavaszi karantén, és egy idő után világossá vált, hogy a következő évadunk is nagy valószínűséggel kuka, vettem egy nagy levegőt és arra gondoltam, hogy egy kísérleti évadot fogok létrehozni az együttesen belül. Máskor ilyen elmélyült és hosszú ideig tartó kísérleti munkára nem nyílna lehetőség, hiszen nagyon leterhelt, folyton rohanó életformát folytatunk. Azt, hogy a mostani, intenzív kísérletező munka hoz-e gyümölcsöt, hogy az a tapasztalat- és élményhalmozás, amit most a stúdióban végzünk, szárba tud-e szökkenni és találkozni a közönséggel, ma még nagy kérdés, ahogyan a terület jövője is. Nagy elszánással és végiggondolt struktúra mentén dolgozunk nap mint nap a stúdiónkban. Inspiráló ez a munka, amit egy remek csapattal – Dányi Viktóriával, Kelemen Patrikkal, Oláh Balázzsal, Szabó Veronikával, Szász Dániellel – végzünk.
A közleményetek szerint tudományos módszereket alkalmaztok a munka során. Hogyan tud a tudomány és a művészet együttműködni?
A tudományos alapkutatás és a célzott kutatás módszere közötti különbséget próbálta Lovász László, az MTA volt elnöke egy alkalommal nagyon érdekesen elmagyarázni egy cikkben. A tudományos alapkutatás esetében az adott tudományág feltáratlan kérdéseihez nem úgy közelítenek a kutatók, hogy tudják, milyen, a gyakorlatban is alkalmazható dolgot akarnak felfedezni, egy hipotézist belátni vagy cáfolni, hanem az adott terület belső logikája mentén fakadó kérdéseket próbálják vizsgálni, megoldani – mégis sokszor a világot megrengető felfedezésekre jutnak így. Arra jöttem rá, hogy a kortárs kísérletező művészetben alapvetően mi is ezt csináljuk. A témánk, amivel dolgozni kezdtünk, a fizikalitás és az emberi hang kapcsolódása. Azzal foglalkozunk, hogy mozdulat és hang hogyan támogathatják egymást. Létrehozható-e olyan előadás, mely táncelőadásként és egyfajta zeneműként is értelmezhető. Harcsa Veronika a zenei trénerünk, a csapat széles skálájú improvizációs képességgel rendelkező társaság, akik hihetetlenül sokat tanultak és fejlődtek ebben a két és fél hónapban. Az előadás címe Afterparty.
Mi lesz a sorsa az ebből születő előadásnak?
Most már a munka vége felé járunk, január végén lett volna a bemutatónk a Trafóban. Mi magunknak megtartjuk a bemutatót az üres Trafóban, felvesszük az előadást, de közönség most nem fogja látni. Nagyon törékeny, finom anyag, ezért streamelni nem tervezzük. Az új tervek szerint március végén tudjuk a közönségnek is megmutatni. Reméljük, hogy addigra kinyithatnak a színházak.
Mi tudja ezt a kísérletező kedvet folyamatosan ébren tartani bennetek?
Ez egy habitus, számomra nagyon nehéz lenne folyton olyan dolgot csinálni, amit jól ismerünk. A most készülő előadással is olyan területre merészkedünk, ahol még sosem jártunk. Szeretek olyan előadást csinálni, amihez hasonlót még nem láttam – szerintem a Sóvirág, a Burok, Az éjszaka csodái, A tünetegyüttes, de sorolhatnám a többit is, ilyen. A felfedezés hajt.
