+ Képzőművészet

Kiállítják a háttérben titokzatos alakot rejtő Vermeer-festményt

Jan Vermeer van Delft (1632-1675) egy közelmúltban restaurált festménye lesz a németalföldi mester Drezdában tavasszal megrendezésre kerülő kiállításának középpontjában – számolt be róla a The Art Newspaper online kiadása.

A Nyitott ablaknál levelet olvasó lány (1657) című festmény 1742 óta szerepel a drezdai városi múzeum gyűjteményében, de csak 1979-ben fedezték fel, hogy a képen egy rejtőzködő alak is megbújik: a festmény hátterében, a falon egy Kupidót ábrázoló kép is van. A festékréteg alatt megbújó alakot egy 2017-ben kezdődött restaurálás tárta fel.

A drezdai Gemäldegalerie főrestaurátora, Uta Neidhart korábban szakmai pályafutása csúcsaként számolt be arról, hogy restauráláskor sikerült láthatóvá tenni a mindeddig rejtett alakot. Kiderült, hogy a Kupidót jóval a művész halála után lefestették.

Aktueller Zwischenzustand der Restaurierung zum 7. Mai 2019, Öl auf Leinwand, Gemäldegalerie Alte Meister

Vermeer néhány később, az 1670-es években született képén is megjelent ez a Kupidó, köztük a londoni National Galleryben őrzött, Virginál mellett álló hölgy című (1673) festményén. A szakértők szerint a kupidós kép valószínűleg Vermeeré lehetett, ezért festette rá több alkotására.

A drezdai Gemäldegalerie Alte Meister március 19-én megnyíló és június 27-ig látogatható kiállításán a közönség megnézheti majd Vermeer Levelet olvasó nő kékben (1663) című festményét, amely az amszterdami Rijksmuseum tulajdona, továbbá a Londonból érkező, Virginál mellett álló hölgyet is. A mester tíz képe mellett más németalföldi festők több mint 40 alkotása is szerepel majd a tárlaton.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top