Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Milbacher Róbert A lista mámoráról címmel írt esszét az irodalmi kánonról és az oktatásról.
„A nagy figyelmet kiváltó kánonátrendezés az irodalomoktatásban és az azt előkészítő, lényegében egyoldalúan hatalomvezérelt kánonvita körüli felháborodás mára lényegében elhalt a világjárvány tompán fojtogató csöndjében. Pedig az ugyan minősíthetetlen szakmai nívójú, leginkább a politikai bulvár szintjén folytatott kánonvita arra biztosan jó alkalmat nyújthatott volna, hogy politikai csatározások helyett higgadtan újragondoljuk azt, amit valamiért mindezidáig elmulasztott újragondolni az irodalmár szakma.
Arról van szó, hogy miközben az irodalomtanítás célja, szerepe, módszertana, az új kihívásokhoz való adaptálása, valójában: válsága körüli polémiák kisebb-nagyobb hévvel folyamatosan zajlanak, az iskolai gyakorlat maga az 1970-es évektől olyan kontinuitást mutat, leginkább a tanított anyag, vagyis a kánon tekintetében, ami megmászhatatlan hegyként tornyosul diák és tanár fölé egyaránt.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István Eljő a tejes címmel írt recenziót Anna Burns Tejes című regényéről.
„Eközben az alaphelyzet végtelenül egyszerű: egy sokgyerekes család hetedik gyermekét, egy tizennyolcéves lányt, akinek már majdnem egy éve udvarol egy nála két évvel idősebb fiú, hírbe hozzák, hogy összeszűrte a levet a Tejes gúnynévre hallgató, negyvenes éveiben járó nős férfival. Sem anyja rázúduló vádjaival, sem a közösségben tökéletesen alaptalanul elterjedő, háta mögötti szóbeszéddel szemben nem képes megvédeni magát, és lassanként felőrli őt a tehetetlensége és a kiszolgáltatottsága, az az érzelmi senkiföldje, ahova elsodródott. Miközben a megoldáson, a helyzetből való kilábaláson töpreng, végigmeséli a családja történetét, sorra veszi a maga életének problémáit, női létének kérdéseit egy látszólag végletesen férfiak uralta világban, számot vet saját negyedének sokszoros szorításban és különféle kényszerek között vergődő állapotával, és magyarázatot igyekszik keresni arra a reménytelenségre, amelyben ő maga meg a tágabb környezete létezik.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Szabó T. Anna Szabadulógyakorlat című kötetéről ketten írtak:
Benczi Boglárka: Felszabaduló
„A kötet a szorongás kötete, a történetek mindennapi eseményeket írnak le, sőt, azt is, amikor az is történés, hogy semmi sem történik. A szorongás és a félelem intenzitása azonban a mozdulatlanságban is örvénylő, fárasztó, kilátástalan. A novellákat olvasva úgy körözünk a hullámvasúton rosszullétig, hogy mindvégig egyhelyben állunk. Ahogy a szerző írja a Szelesdomb utca című novellában, jogunk van valós helyekről fiktív történeteket írni. A Szabadulógyakorlat valóban a valóság és a fikció keveredése, a szerző keresi a valóság peremét, át-át hajol rajta, nincs idő, csak tér van, ahogy írja a Nagymama kertjében, és tényleg, a szorongásban csak tér van. Az idő mérhetetlen, az elszenvedő nemtelen, csak a szorítás enyhülésével tisztul a tudat, csak a tükörben látott öregedő arc mutatja meg kegyetlenül, hogy bizony volt idő is.”
Zsembery Borbála: Női vágyak műszőrmében
„Szabó T. prózája szépen áramló szövegfolyam lehetne, ha a történetek és az elmondásukhoz használt nyelv kettőse erősítené, és nem gyengítené egymást. A történetek egyszerűsége, hétköznapisága korántsem lenne baj, ha a hozzájuk társuló nyelv, illetve nyelvi megoldások nem egyszerűsítenék őket a végletekig, helyenként szinte a bulvárig.
A kötetben szereplő novellák a felfokozottság mellett sok helyen az idilli nyugalmat, a paradicsomi állapotot is bemutatják, mintegy a női lét másik felét. Ezek a történetek meg mintha a ló másik oldalán lennének, a leírások cukrosak, édesek: „Ahogy a család biztonságából, a szuszogó kuckózások édeni tétlenségéből kiléptem…” (35.) Ennél a sornál akár még iróniára is gyanakodhatnánk, de ennek háromszáz oldalon keresztül semmi jele, ellenben hasonló mondatok még akadnak bőven.”
VERS
A versrovatban Kustos Júlia és Mesterházy Balázs versei kaptak helyet.
Kedvcsinálóul Mesterházy Balázs egyik szonettjét idézzük:
Spliti pu.
Parti Nagy Lajosnak
A fülledt spliti pályaudvaron szálltam le
az éji vonatról. Ott, mellette a kikötő.
Hazafelé nem látok majd a szemembe szökő
könnytől: vége lett megint. Így szagoltam bele
a sós, tengervizes, rám eső levegőbe.
Tudva már most, hogy ez ideiglenes, a jövő
a nyers valóság: nem itt vagyok otthon. Feltörő,
bugyogón zaklatott hangon nyögök, elsőre
oly’ lehetetlennek tűnő dolgot képzelve
például, hogy lesz itt valamim, ideköltözök.
Megváltoztatom az életem és feladom
a pesti lakást, új életbe kezdve bele
itt, Európa és a Balkán határán, között.
Beletörök a gondolatba, nem tagadom.
PRÓZA
Darvasi László, Istók Anna és Kontra Ferenc prózája
Tárcatár új szerzője: Szaniszló Judit.
Részlet Darvasi László Anya, apa, kutya (paródiák) című írásából:
Szüts Miklós: Hogyan tanítottam meg a Vojnichot festeni?
„Később lett egy nagyon szerencsés napom. Reggel fél hétkor – pedig még aludt, nem volt egy korán kelő alkat – megismerkedtem Esterházy Péterrel, aztán délelőtt Kocsis Zoltánnal, fizettem neki tizenegy eszpresszót, délután pedig összefutottam Alföldi Róberttel, aki megkért, fessem át a Nemzeti Színházat. Hamarosan ki fogják rúgni, de még szeretne valami emlékezetest hagyni maga után. Akkor már dolgoztam fagiforral, komlói bányásznyállal és pezsgős aszpirinbe hintett cementporral, kérdeztem is, jó-e, ha ezeket a színeket variálom. Zöld nem lesz, nehogy már fölidegesítsen egy fűszál.
Bakos Ildikó a pizsamám zsebében megtalált egy szürke gipsz női mellet, azonnal kiadta az utamat. Még megöleltem anyukámat, és hamis, magam festette MÁV-örökjeggyel utaztam Kecskemétre, a konzervgyári ösztöndíjra. Naponta bejártam az üzembe, rugdostam az üres konzervdobozokat, amikor észrevettem egy rozsdás vasajtót, bon voyage, mon amie. Az egyik diszpécser, aki különben hasonlított a Kurtág házaspárra, rám szólt, Jóska, bazmeg, oda nem tudsz bemenni, én azért az egyik régen használt ecsetemmel kinyitottam a zárat.”
Tárcatár – Szaniszló Judit: Alkalomhoz illő szembenézés
„A keresztben csíkos futószőnyeget az előszobában muszáj pár naponta körömkefével száliránynak megfelelően végigsúrolni. Sosem hallgatózom, inkább csak meghallok dolgokat. Itt a legvékonyabb a fal a lakásban. A zuhanyzás ellenére a kutya is, én is rengeteg homokot hordunk be, ráadásul ő nyár óta folyamatosan vedlik. A szőnyeg élénkpiros csíkjai pár nap alatt képesek piszkosbordóvá, a világoskékek sötétkékké válni és így tovább. Pár naponta tehát súrolni kell. Véletlenül pont akkor szeretek leginkább letérdelni és pepecselni vele, amikor a szomszédból kiabálást hallok. Legalább tizenkét különböző színű csík van a szőnyegen. A harmadánál a pirostól kezdődik az egész elölről. A második piros csíknál, közvetlenül az első narancsárga után megállok. Ha nem veszed a cipődet, és nem indulunk el azonnal, felhívom a rendőrséget. Az túlzás, hogy ismerem a szomszéd nőt. De a külseje megvan, és a szagát is fel tudom idézni magamban. A kicsi lift átka. Fefe, gyere már, könyörgöm. Fefe az istennek sem akar menni. Fejhangon magyaráz valamit a polgárjogról az anyjának, de jóval kevésbé értem őt, mint az anyját. A szőnyeg felénél már töri a kezem a körömkefe. Nagyon erősen rá kell nyomnom, csak úgy lesz látványos a színek változása. Hetek óta vitatkoznak valami bírósági ügy miatt, és csak remélni tudom, nem valami komoly dologról van szó.”
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia az ARTE Concert oldalán megtekinthető (új)cirkuszi etűdök mellett a magyar színházi életet érintő legújabb intézkedéseket értékeli:
„A Déryné társulat már elkészült két produkciója arra enged következtetni, hogy bizony az »izgalmas és innovatív színrevitelek« célkitűzését erősen felülírja a hagyományőrzés missziója és a kulturális identitásképzés küldetése. De ne húzogassuk a szánkat, a program nyilvánvalóan szerencsés csillagzat alatt született, hiszen már saját központja is van irodákkal, próbatermekkel, színházteremmel – hát van-e még egy ilyen áldott sorsú független e hazában a sok lézengő ritter között?!”
ÉPÍTÉSZET
Torma Tamás 12 olyan épületről vagy építészeti témáról ír, amellyel 2020-ban „adós maradt”:
„Minden évben 12 építészettel foglalkozó cikket írok az ÉS-be – havonta egyet, általában a hónap első számába. Ki van már próbálva, hogy – hiába telik el közben négy hét – nem szeretek mindig ugyanonnan közelíteni. Egy sima–egy fordított: nagyra jöjjön kicsi is, legyen mindig vidék, a sok újdonság között régi, amit már 10-20 évig rágott az idő, és olyan, amin csak nekem akadt meg a szemem. És persze a választás is annyiféle: van, ami adósság, mert mindig csak későbbre halasztódik, más vészhelyzetben csúszik be, megint más csak nekem tűnik jelentősnek, aztán írás közben derül ki, hogy épp csak alagúteffektussal megy át az érdekesség/jelentékenység léc fölött. Szóval van 12 kiválasztott téma, és végtelenül sok, ami kimaradt. Hiánypótlásként jöjjön tehát most 12 olyan, amiről nem írtam 2020-ban.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
