Páratlan páros – Zátony, a józsefvárosi szatír
Annyira feszült, hogy képtelen egy helyben ülni, fel s alá járkál az ablaknál, mint az a rémült barnamedve, amit a Népligetben látott szombaton, csupán nem morog, és nem ugrik neki a rácsoknak, mint az állat. Csengőszóra leül a fotelbe. Amikor a cseléd bevezeti a vendéget, a háziasszony felpattan. Most ugyanoda nyomja le az érkező nőt.
– Gyere, gyere, Juliskám, alig bírtam kivárni, hogy végre megérkezz. Pedig a türelmetlenségemre már tegnap majdnem ráfizettem, tanulhatnék belőle, nem igaz? Azt mondják, hogy az a hiba, amit megismétlünk, már nem is hiba, hanem szándékolt elkövetés. Hát én már csak örökre egy butuska liba maradok.
Visszajön a lány, behoz egy nagy, nehéz tálcát az uzsonnával. Rózsamintás Zsolnay bögrékben kakaó gőzölög, tetején tejszínhab-heggyel. A zsúrtányérok ugyanabból a készletből származnak, mint a bögrék, a cukrot ezüst tartóban tálalták, annyira kifényesítették, hogy a vendég megláthatja benne a tükörképét. Gondosan elrendezett kuglófszeletek és linzer sorakozik egy tálon.
– Dehogy vagy te bugyuta, Irmuskám, mindig hibátlan volt a matek házid az Irgalmasoknál – nyugtatja a vendég, miközben betöm egy linzert.
– Az más, azt bemagoltam, Gretchen tánti gyakorolt velem. Most is annyira türelmetlen vagyok, hogy elfeledkezem az előzékenységről, meg a vendéglátásról. Idehozatom neked a kakaót, és lehet, hogy mást kívánnál. Például teát. Egy kis rummal.
– Semmi baj azzal a kakaóval, drágám. De ha ennyire ideges vagy, igyunk rumot, tea nélkül.
Irmuska odalép a komódhoz, kivesz egy metszett ólomkristály üveget, poharakba tölti az italt, de annyira remeg a keze, hogy kilötyköli. Felitatja az egyik szalvétával, majd a cseléd rendesen feltakarítja, később. És megállíthatatlanul ömleni kezd belőle a szó.
– Láttad hétfőn a hirdetést a Pesti Naplóban? A glaszékesztyűről?
A másik nő a fejét rázza. A szája megint tele süteménnyel.
– Krémszín bőr, oldalán csauszín behúzott gombokkal. Hogy nem vetted észre? – értetlenkedik Irmuska felhúzott szemöldökkel. – Mindegy, én sajnos igen. És rettegtem, hogy mindet elkapkodják, és csak nekem nem lesz ilyen gyönyörűségem a szezonban. Ezért elhatároztam, hogy másnap veszek magamnak egy párat. Jóskát ilyesmikkel nem lehet zargatni, hogy jöjjön el velem kesztyűt venni, mindig kibújik belőle a bankár, azt mondaná, minek egyáltalán, hiszen a tavalyi is jó, majd a lány kitisztítja, vagy ha nem sikerül neki, akkor a szűcs. Még akkor is olcsóbb, mint egy új párat venni. Ha sokat rágom a fülét, akkor talán két hét múlva elkísérne. Te keddenként a mamádat látogatod vidéken. A lány kedden mos, azt nem lehet elhalasztani, mire végez vele, neki kell állnia a vacsorának, hogy kész legyen, mire az úr megjön. Jóskának meleg étel kell, nem valami hideg, tegnapi sült. Szóval, kiválogattam a szennyest a cselédnek, megebédeltem és elindultam magam a József körútra.
– A József körútra, innen Budáról, gyalog? Ebben a ködös, nyálkás időben?
– Nem, odavitettem magam a bérkocsissal. Viszont annyira balga voltam, hogy nem mondtam neki, várjon meg. Attól féltem, sokáig tart, ha válogatok, meg próbálgatok. Igazam lett, nem tudtam gyorsan dönteni. Több színben volt, feketében és bézsben is, végül a krémnél maradtam. Ráadásul nem volt feles, az egyik méret szűk nekem, a következő meg már lötyögött a kezemen. A szűcs rábeszélt a kisebbre, hogy mivel vékony szattyánbőr, majd kinyúlik. Remélem, úgy is lesz.
A barátnő kényelmesebben elhelyezkedik a székben, sikerült a vásárlás, megnyugodhat.
– Nem vitték el előled, akkor mi bánt, nos?
– Amikor végeztem, azt gondoltam, az utcán találok kocsit. Nem várakozott egy sem, pedig általában ott sorakoznak. Akkor még nem tartottam baljós jelnek, elindultam hazafelé, abban bíztam, majd csak jön egy, hoz valakit, és én beszállok. Persze nem bírtam ki, hogy ne nézegessem a kirakatokat. Egyszer csak zajt hallottam magam mögött. Megtorpantam egy ablaknál, megnéztem az üvegben, egy férfi neszezett. Mások is jártak-keltek az utcán, biztosan dolga volt arra. De mivel idegesített, ezért két házzal később megint megnéztem, mit csinál. Ő is megállt velem együtt, de nem a kirakatot nézegette, hanem engem bámult. Ahányszor megálltam, megállt ő is. Ha elindultam, elindult. Nem került el sietősen, nem ment be egyik üzletbe sem, engem követett. Érted, követett!
– Nem csak beképzelted? – vág közbe Juliska.
– Dehogy, majd megérted te is, várd ki a végét! Nagyon megijedtem, úgy kalapált a szívem, majd kiugrott a helyéről. Ki tudja, mi volt a szándéka, lehet, hogy egy szatír.
– Délután a körúton? Tele van emberrel – csitítja a barátnő Irmuskát, tudja, hogy gyöngék az idegei, még túlságosan felizgatja magát.
– Köd volt, majdnem sötét. Különben sem foglalkozik senki sem a másikkal. A szatír behúzhat egy kapualjba, és azt tesz velem, amit csak akar. Még egyszer próbára tettem, hirtelen megálltam, feltettem a lábam egy lépcsőre, mintha a cipőmet igazítanám, és kilestem oldalt. Szemérmetlenül a bokámat bámulta, félrehajtott fejjel, kipirosodva.
– Hát, ha már mutogattad neki és nem vak – kuncog Juliska. – Kedvesem, tölts még egy pohárkával a nagy ijedtségre!
– Ilyen barátnő vagy te? Kineveted a kínomat?
– Csak a kacér detektív módszered. Ugyan már, ne duzzogjál, igyunk! Aztán folytasd, hogyan menekültél meg, mert amint látom, nem rabolt el a szatír. Szerencsémre, mert lehet, hogy Jóska örült volna neki.
A háziasszony képe elvörösödik, nem tudja, hogy dühöngjön, vagy nevessen, végül kibuggyan belőle egy kis kacaj.
– Már átértem Budára, végre érkezett egy kocsi, valaki kiszállt belőle, én kérdés nélkül beugrottam. A férfi közben mellém ért, megemelte a kalapját és becsukta az ajtót. Egész snájdig ember volt, kackiásra pödrött bajusszal, szép, új módi, gyapjú felöltőben.
– Akkor most mi a gondod? Hogy követett egy szatír, vagy, hogy nem mutatkozott be?
– Nem is tudom.
– Hozasd be a Pesti Naplót, kedvesem! Az utolsó oldalon, a lap alján találod:
József körútról budai lakásáig kísért szépségtől ”Zátony” jeligére kér levelet e lap kiadóhivatalába bámulója, ki József körúti lépcsőházban réveteg megilletődéssel köszöntötte a pitymalló tavasz fenséges istenasszonyát. Bocsásson meg Szépséged, ha követésem terhére volt, de én szívriadt önfeledtséggel, ész veszejtve rohantam a mesevilág tündérének imbolyogva tovasuhanó lenge bokái után. Kézcsókokkal.
