Vitathatatlan, hogy a jövő egyre több területen a digitális technológiáé. Sok kérdést vethet fel, hogy mindez miként hat a művészetekre és milyen folyamatokat indít el többek között a kortárs tánc területén. A Ziggurat Project merészen kísérletezik az új lehetőségekkel és nem csak előadásaiban, de egy konferencián is feltárja a digitális világban rejlő lehetőségeket. Mindezzel olyan dialógust indít el a műfaj V4 országok területén működő képviselői között, melynek célja a tapasztalatcsere, a tudástranszfer és kapcsolatépítés. A Légszükséglet című előadásnak 9-én és a STELLA tánc&tech konferenciának is a Trafó ad otthont november 8-án. Sarlós Flóra Eszterrel, a Ziggurat Project alapító táncos koreográfusával és Kovács Brigitta produkciós menedzserrel beszélgettünk.
Hogyan jött létre a Ziggurat Project?
Sarlós Flóra Eszter: A Ziggurat Project egy összművészeti társulat, amely öt éve alakult. Hárman alapítottuk Lukács Gergővel és Kovács Emesével, és mára egy tíz fős kollektívává váltunk. Ebből nyolcan vagyunk művészek, két tagunk pedig a menedzseri feladatokat látja el. A táncosok mellett olyan tagjaink is vannak, akik a színház és vizuális művészetek területéről érkeztek.
A névválasztásotok mihez kapcsolódik?
S.F.E.: A kollektívánk egyik fókusza az, hogy tér-specifikus, illetve színházi tereken kívül történő produkciókat hozunk létre. Az első közös performanszunk a Müpa és a Nemzeti Színház között található zikkurathoz kapcsolódott, innen jött a névválasztás. Érdekes volt számunkra, hogy ez egy olyan szimbólum, aminek van ugyan egyfajta érdekes formája, de ezen túl az általa hordozott tartalom még fontosabb.
A Légszükségletről azt olvastam, hogy a szabadtüdős merülés inspirálta. Hogyan kell ezt értelmeznünk?
S.F.E.: Az előadás dramaturgiája egy merülésre épül fel. A búvárkodás és a szabadtüdős búvárkodás inspirálta, de nagyobb mértékben az utóbbi. Ez arról szól, hogy egy levegővétellel, mindenféle eszköz nélkül meddig bírja valaki a víz alatt, és ez alatt a folyamat alatt milyen fiziológiai és pszichikai változásokon megy keresztül a merülő. Én magam a sima búvárkodást próbáltam ki, és innen jött a személyes élményem. A szabadtüdős búvárkodás rettentően inspiratív, a sport, az élmény és a spirituális utazás között van valahol.
A kedvcsináló videóban látható, ahogyan a közönséget is bevonjátok az előadásba. Mi a tapasztalat, mennyire nyitott erre a közönség?
Kovács Brigitta: Az előadás elején van egy közös rituálé, amit az előadók és a közönség együtt végeznek el, ennek során felkészítjük őket a közös “szabadtüdős merülésre”. Az előadás végig úgy épül fel, hogy a nézők az előadás résztvevőinek érezhetik magukat, anélkül, hogy elmozdulnának ülőhelyeikről. Ezt mi immerzivitásként szoktuk megfogalmazni, ami egy másik környezetbe történő hirtelen transzportálást jelent. Az eddigi tapasztalataink alapján a nézők abszolút nyitottak erre és nagyon élvezik. Jártunk már külföldön is az előadással, de az Imre Zoltán Programnak köszönhetően nagyon sok városba eljutottunk Magyarországon is. Mindenhol egyaránt lelkesen kapcsolódtak be a nézők.
Előfordult azért az is, hogy kicsit nehezebben kapcsolódtak be a játékba?
S.F.E.: Persze, de van, amikor ez könnyebben megy, például amikor a Placcc Fesztiválon játszottuk a darabot kültéren, egy elhagyatott medencében Csepelen, ott alternatívabb előadásokhoz szokott közönség réteg vett részt a programon, akik számítottak erre a típusú bevonódásra. De épp az Imre Zoltán Program során voltunk több olyan helyszínen, ahol inkább a klasszikusabb műfajokhoz szokott közönséggel kerültünk kapcsolatba, akik talán akkor találkoztak először kortárs tánccal – ezen alkalmakon nagyobb kihívás volt a számunkra a merülés fogadása. De végül mindenhol pozitív a végeredmény, és azt tapasztaljuk, hogy szívesen bekapcsolódnak, nyitottak a nézők és örülnek az ilyen élményeknek.
A közönség nagyon közel kerül a táncosokhoz az előadásban. A jelen körülmények között mi lesz erre a megoldás?
K.B.: Ez a helyzet komoly kihívást jelentett számunkra, és főleg Flórának, akinek a koreográfiát több ponton meg kellett emiatt változtatnia. A Trafóval folyamatosan egyeztettünk arról, hogy hogyan tudjuk az előadást a lehető legbiztonságosabban kivitelezni a jelen helyzetben, azért is, mert a produkció során a nézőink a színpadon, párnákon ülnek. Amellett, hogy limitáltuk a közönség számát, a párnákat pedig kellő távolságban helyezzük el egymástól, átalakulnak az előadásnak azok a részei, ahol a táncosok a közönséghez közel mentek volna, mert ez most nem történhet meg sajnos.
S.F.E.: A darabnak a mondanivalójában is fogunk reagálni a kialakult helyzetre, nem akarnám előre lelőni a poént, de annyit elárulok, hogy nem teszünk majd úgy, mintha nem ebben a szituációban lennénk.
Izgalmas a kortárs tánc egyéb művészeti ágakkal való összekapcsolása. Szerintetek melyek azok a művészeti ágak, amelyek leginkább illenek a kortárstánchoz?
S.F.E.: Nem mondanék olyat, hogy leginkább. Nyilván vannak olyan művészeti ágak, amelyeket inkább a tánchoz szoktunk kapcsolni, ilyen a zene, a vizuális művészetek és a színház. Szerintem a jövőben nyitottnak kell lenni az egyéb szektorokra is. A programsorozatunk a technológia és a tánc kapcsolatáról szól, és itt is olyan emberekkel működünk együtt, akik informatikusként, mérnökként, digitális művészként dolgoznak, teljesen más a hátterük, más a tudásuk, a víziójuk, és érdekes egymástól tanulni, egymás nyelvét megérteni. Nem csak a technológiával működhet ez, lehet akár teljesen más szektor is.
Ezek a művészeti ágak milyen funkciót látnak el az előadásokban? Egyenrangúak a tánccal?
S.F.E.: Mi arra törekszünk, hogy egyenrangúak legyenek. Előfordul, hogy egy táncprodukcióhoz utólag születik meg egy fényterv, de attól az még ugyanúgy a darab mondanivalóját szolgálja. Alapvetően én azt gondolom, hogy az a legértékesebb együttműködés, ha a kezdetektől fogva egymást egyenrangú partnerként kezelve dolgozunk.
Milyen elgondolásból született meg a Ziggurat STELLA (Somatic Tech Live Lab) projektje?
K.B.: Épp a Légszükséglet című darab volt az egyik inspirációja a projektnek, ami maga is egy V4-es együttműködésben született tánc és technológia előadás, de Flóra alkotói munkásságának a középpontjában már a produkció létrehozása előtt is a kortárs tánc és a digitális technológia kapcsolata állt. Párizsban a mesterszakon az alkotói kutatási területe volt az érzékelés kitágítása a tánc és a digitális művészetek kapcsolatán keresztül, én pedig menedzserként ezt nagyon izgalmasnak találtam, emellett nekem személyesen fontos az előadó-művészeti ágak más szektorokkal való összekapcsolása, az úgynevezett “buborékból való kilépés”. Saját tapasztalataink alapján úgy éreztük, hogy szükség van olyan platform létrehozására, ahol a mozgás és a technológia területén működő szakemberek találkozhatnak, megismerhetik egymást, megoszthatják a tudásukat, tapasztalataikat. Elkezdtünk tervezni workshopokat, különböző eseményeket, feltérképeztük, hogy milyen más létező kezdeményezések, fesztiválok, projektek, produkciók léteznek ezzel kapcsolatosan a V4-es régióban. 2019-ben a Nemzetközi Visegrádi Alap projektpályázatán keresztül nyertünk támogatást a tervek megvalósítására, ezáltal indulhatott el a munka.
Milyen témák állnak a konferencia középpontjában?
S.F.E.: Két nagy részből áll a konferencia. Az elsőben esettanulmányokon, konkrét művészi alkotásokon keresztül mutatunk be víziókat. Szó lesz például drón koreográfiáról, interaktivitás-reaktivitás kérdéséről, a kiterjesztett valóság adta lehetőségekről, arról hogy alapvetően a digitális technológia hogyan nyithat meg új tereket a táncalkotásban anélkül, hogy megölné a tánc élő varázsát. A második részben pedig egy kerekasztal beszélgetés lesz, aminél inkább arra fókuszálunk, hogy a V4 régióban hogy áll most ez a terület. Teljesen máshol tartunk mi itthon, mint Nyugat-Európa vagy Kanada vagy akár Japán. Nálunk most indul komolyabb érdeklődés művészet és technológia kapcsolata iránt, ezért azt gondolom, hogy érdekes feltérképezni azt, hogy a különböző országok szakértői hogyan gondolkodnak erről és merre tart ez az egész.
Ez az igény hívta életre a programsorozatot?
S.F.E.: Fontos volt számunkra, hogy dialógust kezdeményezzünk. Amióta elindítottuk ezt a projektet, több helyre is utaztunk, voltak workshopjaink, előadásaink és mi magunk is megnéztünk több fesztivált ebben a témában Prágában (Signal Festival), Kassán (Art&Tech Days) és Pozsonyban (Biela Noc). Itthon azonban nem létezik ilyen típusú, úgynevezett art and tech fesztivál, és ez nagy kérdés volt számunkra, hogy miért létezik ez a hiány, miközben úgy látjuk, lenne rá igény. Ebből kiindulva kezdtünk el gondolkodni a program felépítésén, bekapcsolva a fenti fesztiválok szervezőit is.
Kiknek javasolnátok a részvételt?
K.B.: Alapvetően minden olyan érdeklődőnek, aki kíváncsi arra, hogy hogyan alkalmazhatóak napjainkban az olyan új technológiák, mint például a virtuális valóság vagy a kiterjesztett valóság az előadó-művészetben, tehát nem kizárólag a táncművészeti szakmának szól a programsorozat. A konferencia program talán a szakmai közönségnek azért lehet izgalmasabb, mert akár partnereket is találhatnak maguknak egy-egy művészeti projektötlethez, vagy inspirációt szerezhetnek ahhoz, hogy a saját művészeti gyakorlatukban miként alkalmazhatóak az említett technológiák. Eredeti terveink szerint élőben zajlott volna a programsorozat, amely így networking lehetőséget is adott volna a résztvevőknek. De reméljük, hogy ez a félig online, félig offline forma is teret ad annak, hogy a résztvevők megismerhessék egymást, és elkezdjenek érdeklődni egymás munkája iránt, esetleg a jövőben közös projektekbe vágjanak bele.
Hol és meddig lehet jelentkezni?
K.B.: A konferencia részre nem kell jelentkezni, be lehet kapcsolódni online egy Zoom linken keresztül: https://us02web.zoom.us/j/87094624086. Ha valaki Budapestről szeretne részt venni, akkor nagyon limitált számban a Trafó klubban is tudunk vendéget fogadni. A konferencia mellett még lesz egy dupla est is, amelyen a Légszükséglet produkciót és Somló Dávid Mandala című előadását nézhetik meg az érdeklődők. Ez utóbbi egyszerre közösségi koreográfia, a résztvevőket átölelő hangkompozíció és meditáció egy üres színházi térben – ahogyan az ajánlóban is szerepel. Erre is várjuk limitált számban ugyan, de annál nagyobb szeretettel a nézőket.
A Ziggurat Projectet hogyan érinti a járványhelyzet, miben módosulnak a lehetőségeitek, a munkáitok?
S.F.E.: Jelentősen befolyásolja a mindennapjainkat, sajnos már amikor az első hullám beütött, több külföldi előadásunk is elmaradt, a produkciók mellett pedig általában nagyon sok nemzetközi kulturális projektben dolgozunk, de most ezeket – így nyárig STELLA-t is – szüneteltetni kellett. Ez nagyon komolyan megviselte a társulatot. Amit itthon tudunk folytatni, átalakítani, azt csináljuk, például szeptember végén volt egy premierünk egy térspecifikus előadás formájában, dolgozunk egy pedagógiai program online verziójának kialakításán, illetve Szabó Kristóf társulati tagunknak, aki vizuális művész, sikerült több kisebb összművészeti performanszot szervezni az utóbbi időben. Most tehát az itthoni eseményekre koncentrálunk, de ez egy nehéz időszak mindannyiunk számára. Gondolkodunk, hogy hogyan tervezzünk, keressünk-e esetleg más munkát a társulati mellett, hogyan fogjuk túlélni, meddig fog tartani mindez. Ez a negatív része ennek az időszaknak. De van pozitív is, mégpedig az, hogy van idő megemészteni, tervezni, újragondolni, és meglátni azt, hogy mit lehet tanulni ebből a helyzetből.
