Alig olvastam el két oldalt Bartos Felicián meseregényéből, valahogy máris ismerős érzésem támadt. Olyasfajta érzés, mint amikor belépünk egy barátságos szobába és azonnal biztosra vesszük, hogy – bár még sosem jártunk ott – jól fogjuk magunkat érezni. Magyarázat, valós indok, tényekből fakadó érv nem volt ehhez az érzéshez, egyszerűen csak jött, elterpeszkedett és arra késztetett, hogy lapozzak tovább, hátha meglelem az okát.
Meg is leltem, méghozzá a regény befejezése után, amikor a kötet hátsó „fülén” elolvastam a szerzőről szóló néhány sort. Két dolgon akadt meg rögtön a tekintetem, és ez a két dolog egyetlen pillepukkantásnyi idő alatt helyrerakta, értelmezte a fent említett otthonos érzésemet. Az egyik a szerző születésének évszáma (1972), a másik egyetemi tanulmányainak helye (Miskolc). Villámcsapásként hasított belém a felismerés: 1972-ben én nyolcéves voltam, Miskolcon éltem és pontosan azt csináltam a panelház negyedik emeleti lakásában, mint amivel a könyv első lapjain Andris, a főszereplő foglalatoskodik, vagyis „katonáztam”! Igaz, hogy a regényben ezt Andris profi játéktáblán, gyárban készült műanyag katonákkal teszi, míg én 1972-ben a parkettán és szőnyegeken helyeztem el a Füles újság képregényeiből gondosan kiollózott harcosaimat, hogy aztán óriási csatákat vívjak velük, de akkor is…
Ez, kérem, csoda! Égi vagy dimenziókon túlról áthatoló bűvös erő! Sőt, konkrét üzenet az Apró Bolygók Világáról, esetleg – más olvasatban – a Világfa leveleiről, amiken egy-egy teljes álomvilág található!
Hm. Vagy csupán velem van baj, és ott is csodát, bűbájt, varázslatot szeretnék látni, ahol nincs?
Meglehet.
A lényeg mégis csak az, hogy Bartos Felicián sok évvel ezelőtt mesélni kezdett a saját gyermekeinek, méghozzá fejből! Ez nagyon merész, bátor és dicséretes vállalkozás, nem minden szülő képes ilyesmire! Ráadásul Felicián nem is állt meg itt, mivel az így előficcenő történetet leírta, majd felolvasta ismét a gyermekeinek, azok pedig átíratták vele. Ezután Felicián még mélyebbre hatolt a történetmesélés vad dzsungelében, mivel megmutatta irományát a barátainak és a véleményük alapján újra átírta azt. Végül eljött a pillanat, amikor a kézirat szakavatott szerkesztők kezébe került, akik szétcincálták, megcsavargatták, lelapították és feltupírozták, vagyis még legalább tucatszor átíratták azt a szerzővel, de végül valahogy mégis csak megszületett az Andris és a Fehér Démon című meseregény.
Bartos Felicián fantáziájának elevenségéhez kétség sem férhet. A sokdimenziós világ, amit kitalált, gyakorlatilag végtelen teret enged az újabb és újabb kalandoknak, hisz a Valóság mögött – miként arra a könyv elején utalnak a szereplők – számtalan más „apró bolygó” rejtőzik. A szöveg keletkezéstörténetét ismerve persze tudható, hogy nem afféle „jó előre tervező, ravasz” íróval van dolgunk, aki kifejezetten folytatásokban gondolkodik. A lehetőség viszont nagyon is benne van ebben a kötetben, sőt, azon olvasók, akik megkedvelik ezt a történetet, követelni is fogják a folytatásokat!
Mást nem is tehetnek, mert az Andris és a Fehér Démon jelenlegi állapotában csupán egy hatalmas, színes, bámulatos fantáziával létrehozott mesevilág könnyű kézzel odaskiccelt vázlata. Maga a szerző is vall arról a vele készült videó interjúban, ami itt látható…
…hogy az előolvasók millió kérdést tettek fel neki azon dolgokról, amiket nyitva hagyott, nem magyarázott meg, sehogy sem zárt le. Állítólag egy újabb átírással próbálta ezeknek a számát csökkenteni, de az olvasó még így is nagy hiányérzettel teszi le a könyvet, joggal sorolva a kérdéseit, amikre ebben a kötetben nincs válasz.
Az Andris és a Fehér Démon folytatás után kiált. Nem csak azért, mert szórakoztató, bájos, kellemes meseregény, hanem mert rengeteg lehetőség van a világban, amit Bartos Felicián papírra álmodott. Annyit még el kell mondani a történetről, hogy lehetne kicsit bátrabb, tekinthetné valamivel felnőttebbnek az olvasóit (a puha nyulak például, bár kiderül róluk, hogy kemény harcosok, azért a fejünkben mégis csak nyuszikák, akik ebbéli tulajdonságukkal túl sokat puhítanak a kalandosnak szánt történet hangulatán), így ha folytatás(okra) kerülne sor, figyelembe kéne venni, hogy a mai 9 évesek a Gyűrűk Urán, a Batman-en és a Vasemberen edződtek!
Bölecz Lilla rajzairól pedig csupán annyit, hogy mást nem, csakis szeretni lehet őket!
