Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
INTERJÚ
„Harry Hole világa majdnem a mi valóságunk” – Jo Nesbø-vel Köves Gábor beszélget.
„A meccset rég lefújták, jó ideje egyértelmű, ki a magas életszínvonalon és északi hidegben elkövetett skandináv krimik legsikeresebb exportőre. Nem mondhatni, hogy Jo Nesbø iszákos nyomozója könnyű mezőnyben tört az élre, és őrizte meg vezető helyét a Nordic noir piacán. Amikor a tőzsde felől érkező, rockzenészként is tevékeny norvég szerző elindította a Harry Hole-sorozatot, Kurt Wallander, vagyis Henning Mankell nyomozója már jelentős rajongótábort tudhatott magáénak, Karin Fossum Sejer felügyelője is be-bejárt dolgozni, és talán Jussi Adler-Olsen lelki szemei előtt is megjelent már Carl Mørck elfekvő ügyekkel teli asztala. De ha nincs Stieg Larsson posztumusz megjelent Millennium-trilógiája, könnyen lehet, hogy a norvég, svéd, dán vagy épp izlandi ügyosztályok eltérő zenei ízlésű és más-más italozási szokásokkal bíró nyomozói megmaradnak skandináv belügynek és a nemzetközi ínyencek titkos tippjének. Mindez persze ma már történelem: a kortársak közül vitathatatlanul az idén 60 éves Jo Nesbø képviseli legsikeresebben a műfajt, amelynek gyökerei a hatvanas évekig, Maj Sjöwall és Per Wahlöö nyomozójáig, Martin Beckig vezetnek. A szépen fénylő Nesbø-brandhez, melynek középpontjában Harry Hole gyakran megbotló, de makacsul feltápászkodó alakja tántorog Oslo bűnös utcáin, ma már gyerekkönyvek, tévés és mozis produkciók és különálló regények is tartoznak. Az utóbbiak sorát erősíti Nesbø legfrissebb munkája, A birodalom, mely most jelent meg magyarul.”
FEUILLETON
Serf András A szenvedő ember című esszéje Nagy Lajos naplóját elemzi.
„Kilencszázharmincöt nap. Szám szerint ennyire terjed ki Nagy Lajos naplója. Nagy Lajosé, az íróé, akit hovatovább be kell mutatni. Egyidős Babits Mihállyal, és csaknem egyszerre indult irodalmi pályája Móricz Zsigmondéval a Nyugatban. Nem csak pályatársnak, de barátjának is mondhatta Karinthyt, Kosztolányit és József Attilát. Ő az, akit mindenki elismert, és írásait egyidejűleg közölték a Pesti Hírlaptól kezdve a Pesti Naplón és Népszaván át, a Tolnai Világlapján és az Új Időkön keresztül, egészen a Magyarságig a legkülönfélébb lapok. Bár háromszoros Baumgarten-díjas, könyvei kiadásához mégis mindig nehezen jutott, ezért sokáig önkiadó. És az is ő, aki 1948-ban, tehát első körben kapott Kossuth-díjat, és 51-ig tíz kötete jelent meg, főként új munkái. Vagy akit a párt a „szocializmus építésébe bevonható” írók közé sorolt, lakást utalt ki neki, lillafüredi beutalóval látott el, és mint nagy öreget, különféle díszbizottságokba is beválasztatta, vagyis végre futott vele a szekér, ahogy mondani szokták. Ám közben az is ő, aki egyre fokozódó gyanakvással és ellenszenvvel figyelte az irodalmi élet szovjetizálását, jelentsen ez ma már bármit is.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csehy Zoltán A folyó és az ég kékje című recenziója Csiszár Gábor Faludy Györgyről írott monográfiájáról szól.
„A monográfia magabiztosan vezet végig az életmű állomásain: a költő, a műfordító és az önéletíró portréja mellett erőteljesebb a szokottnál a prózaíró Faludy-portré, kiderül, hogy A hosszú hajú fiúk című regény töredékei fennmaradtak a kanadai könyvtár és levéltár anyagai között, s az is bizonyítást nyer, hogy Erasmusról szóló könyve mellé egy History of Humanism című munkát is tervezett, melynek egyes angol nyelvű fejezetei szintén felfedezésre várnak, s remélhetőleg a monográfusnak lesz rá módja, hogy ezt a roppant emigrációs anyagot kutatóként részleteiben is áttekinthesse. Az irodalomtörténész érzékletesen mutatja be a nyelvek és kultúrák között mozgó Faludy hermészi alkatát, az emigrációs kultúrkörnyezetet és a transzkulturalizmus hozadékát, illetve korlátait is. Csiszár Gábor könyve jelen pillanatban minden kétséget kizáróan a legalaposabb Faludy-monográfia.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Két kritika Szilágyi István Messze túl a láthatáron című regényéről:
Forgách Kinga: A hit, a hiedelem és a hihetetlen
„Szilágyi István olyan figurát alkotott meg az idősebb Tompay Wajtha Mátyás személyében, aki azért tudja képviselni az igazságot, mert folyamatosan kételkedik. Akinek egy gazdája van, a törvény, és aki az igazságkeresés magányában egyedül áll, szemben mindenki mással, aki a bíráskodás és ítélkezés színházát szeretné látni. Aki legalább olyan elemelt figura, mint Szókratész, szinte nem is emberszerű. Akinek elképesztő tudás és tapasztalat van a birtokában, aki kikezdhetetlen, és aki a bizonyos „Nagyidejűvel” társalog.”
Demény Péter: A bizonytalan tudás
„Ennek a keresésnek, ennek a vívódásnak, ennek az egyértelműség iránti harcnak a bizonyítéka az a sok párbeszéd, mely a könyv második részében, az Amerre a világban olvasható. Ezt is láttuk már a Hollóidőben, ezt a kétosztatúságot, bár ott más dramaturgia működött: a Lovat és papot egy krónikáért volt a passzívabb, meditatívabb, a Csontkorsók az aktívabb, dinamikusabb tömb. Már az öregedő Szilágyi is folyamatosan azt figyelte, ahogy a szereplők figyelik magukat, s ahhoz, hogy legyen mit figyelniük, természetesen történnie kellett velük valaminek. De a történések is mások ebben a könyvben. A Hollóidőben a hódoltság nagyon is felkavaró dúlásai, emberrablásai, túszejtései mindenkivel történtek, közösségiek voltak. Az, ami Tompayval történik, legyen bár a felesége eltűnése vagy az elítélendők sorsa, kizárólag vele történik, abban az értelemben, hogy noha mindenki tudja, mivel vádolják Rekettye Pilát, a bíró gyötrelmei pusztán őt sújtják.”
VERS
A lap versrovatában ezen a héten Markó Bélától és Molnár Krisztina Ritától olvashatók versek. Kedvcsinálóul Molnár Krisztina Rita egyik versét idézzük itt:
Galamb
Tegnap elrepült fölöttem egy galamb.
Ez nem lenne érdekes,
de károgott.
A hangja vagy a képe volt hamis?
Egy varjút miért borít galambtoll?
Miért nem búgott rendesen,
monotonon, egyenletesen,
ahogy várható egy jó galambtól?
Mitől félt? Mire figyelmeztetett?
Elég, elég. Ne küldjenek már több jelet.
PRÓZA
Tóth Krisztina, Márton-Ady Edina és Sántha József prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.
Részlet Tóth Krisztina Légörvényben című írásából:
„A nő meg a gyerek a mögöttem lévő sorba telepszik. A kislány félig alszik, az anyja egy felfújható, rózsaszín párnát igazít a feje alá. Közvetlenül mellettük egy legalább két méteres, fülbevalós kannibál ül. Tele van tetoválva az egész karja és a kézfeje, és akkora, hogy alig fér el az ülésben.
A szakállas apa hátrafordul és angolul megkérdezi tőle, nem cserélhetnének-e helyet, de a pasas csak rázza a fejét. Azt magyarázza, hogy ő direkt ide, a vészkijárat mellé kért helyet, mert itt nincs előtte ülés, így elfér a lába. Le is mutat, a bakancsa majdnem az előttem futó üléssornál van. Nem bánom, hogy nem cserélnek helyet és nem a jeti ül mellém: szinte kidagad az ülésből. Becsatolom az övemet, lapozgatom az előttem lévő ülés zsebében talált reklámújságot. A szakállas férfi mind a két karfát elfoglalta, össze kell húznom magam. A másik oldalon, ha lenézek, látom a kannibál cipőjét. Mindig ez van, ha férfiak között utazik az ember, a lehető legkisebbre kell összehúznia magát. Elhatározom, hogy visszaszerzem a jobb könyököm alatti karfát. Amikor a szakállas lehajol, hogy a légi utas kísérő kérésére beljebb tuszkolja az ülés alatt a csomagját, hirtelen odakönyökölök, aztán lehunyom a szemem, mint aki elaludt. Enyém mind a két karfa.
Amikor elérjük a repülési magasságot, a mögöttem ülő kannibál mozgatni kezdi a lábfejét, jobbra-balra. Te jó ég, remélem, nem akarja levenni a cipőjét! Egyszer anyám kitalálta, hogy nyári szünetben menjek el dolgozni egy cipőboltba. Tetszett is az ötlet, mert imádom a cipőket, és úgy képzeltem, hogy majd kedvezményesen vehetek magamnak mindenféle sérült darabot. Hát, cipő az nem volt, de lábszag igen. Sose gondoltam rá előtte, hogy aki cipőboltban melózik, annak számolni kell a lábszaggal. Még ma is felfordul a gyomrom, ha arra a sok átizzadt harisnyás meg zoknis lábra gondolok.”
HANGOSKÖNYV
Ruff Borbála Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című hangoskönyvéről írt, amelyet Alföldi Róbert olvas fel. A hangoskönyv a Hungaroton kiadványa, és a napokban jelent meg.
„Ebbe a szövegbe »beköltözni« nehéz. Mert valakié, aki most is benne lakik, akinek a nyoma mindenhonnan visszaköszön, aki a hiányával hívja fel magára a figyelmet. Alföldi Róbert más szavakkal, de erről beszél a naplóból készült és a napokban megjelent hangoskönyv füzetében, amikor ezt írja (az utolsó szavakat csupa nagybetűvel): »Ez a lemez tisztelgés A NAGY EMBER ELŐTT.« Az „Alföldi-féle” tisztelgéssel azonban együtt jár, hogy a Hasnyálmirigynapló az ő előadásában nem kölcsönkapott szöveg, amelyben a »65 éves, világhírű, halálos beteg személyiség« megformálása a cél, nem reálisan átgondolt és módszeresen kidolgozott, majd teljesített feladat. Egymáshoz túlságosan közelálló művészek esetében ez nem lehetséges.”
FILM
Báron György A Történetek a végtelenségről című filmet elemezte, amelynek forgatókönyvíró–rendezője Roy Andersson.
„Egy-egy újabb Andersson-mű premierje mindig ünnepi pillanata a modern filmművészetnek, s ez, amióta az aranykor klasszikusai elmentek, kevesekről mondható el. Miként az is, hogy bármely munkájára egyetlen képkockáról tévedhetetlenül ráismerünk. Andersson filmnyelve páratlanul egyedi, erős és utánozhatatlan.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
