Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Gyenge Zoltán Goebbels doktor intelmei címmel írt esszét.
„A tömeghülyítés múlt századi nagymesterének egy méltán hírhedt félresikerültet tartanak. Persze nyíltan senkinek sem etalon, de titokban manapság is igen sok követője van. A módszerének mindenképp. Ez az illető Joseph Goebbels, aki 1933-ban a Reichsminister für Volksaufklärung und Propaganda, azaz a népfelvilágosítás (!) és propaganda minisztere lett. A derék Joseph a félresikerült prototípusa volt. Nehezen élte meg, hogy nem sportolhatott, hogy alkalmatlannak minősítették katonai szolgálatra, aztán írói és egyéb ambíciói – házasságával együtt – zátonyra futottak. Természetesen mindebben a körülötte lévő világ volt hibás. A félresikerült önnön kisszerűségéért mindenki okolható, kivéve saját maga. Ezért van szüksége egy vezető eszmére, egy vezetőre, akit aztán szinte vallásos hevülettel szolgál. „Az én pártom az én egyházam, és azt gondolom, úgy szolgálom legjobban az urat, ha teljesítem akaratát” – írja. Nem kétséges, ki számára az „úr”.
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István Akárcsak mi című kritikája Ian McEwan Mi, gépek című regényéről szól.
„A kortárs angol próza talán legnagyobb élő mestere újra olyan regényt írt, amilyenek az elsőrangú McEwan-regények szoktak lenni. A szöveget és magát a fikciót újfent nem valamilyen nyíltan bevallott vagy nagy műgonddal szem elől rejtett és megfejtésre váró teoretikus elképzelés működteti, hanem az a pofonegyszerű és igen evidensen megvalósított elbeszéléstechnikai tény, hogy a regény fő szálába, a Charlie és Miranda kibontakozó kapcsolatába óhatatlanul konfliktusként belépő Adam történetéhez további négy-öt nagyobb történetegység van szervesen, különösebb zökkenők vagy átmenetek nélkül hozzáillesztve, összeszőve, oly módon, hogy az előző bekezdésben részletesebben ismertetett diszkrónia, az alternatív történelem eszközeit felhasználó eljárással és ironikus részletezettséggel megrajzolt nagyobb háttér igen szellemes mozgatásával ezekben az egységekben minduntalan a regény nagy témája szólal meg és van mindvégig evidenciában tartva. Ez a nagy téma pedig nem röstell az az egyszerű végső kérdés lenni, hogy mi is valójában az ember.”
AZ ÉS KÖNYVE OKTÓBERBEN
Kulcsár-Szabó Zoltán „Mindanyiunkat érdekel a grammatika” című kritikája Markó Béla Egy mondat a szabadságról című kötetét elemzi.
Már a kötetcím is kapcsolódik azonban az életmű más rétegeihez: az Illyés-utalás mellett ugyanis egy korábbi életműválogatás címét is felidézi (Egy mondat a szeretetről, 2013), és tulajdonképpen közvetlenül csatlakozik az előző kötet kompozíciójához, amely a szonettek hosszú sorozatát egy Szabad szonettel fejezi be, olyan formulát a címbe emelve, melynek, vagyis a sonnets libertins-nek a paradox mivoltára Théophile Gautier mutatott rá kissé rosszallóan híres Baudelaire-tanulmányában. Ebbe az utalásrendszerbe lép be az új kötet önmegjelölése: egy (a romániai forradalom idején elhangzott) mondat a szabadságról ugyanis tárgya lesz a címadó versének: ez „egy tizennégy éves kamasz szavaira” is céloz tehát(„Apu, én mostantól fogva szívesen tanulom majd a románt”). Ennek felidézése itt egy olyan forradalom jelentésének vizsgálatára teremt módot, amely, mivel nem teljesítette be azt, amit ígért, a kategória pusztán politikai alkalmazásával nemigen juthat érvényes értelemhez. Legalább ilyen fontos mindezenközben, hogy ezzel és a kötet számos hasonló gesztusával Markó nyelvi egységekre, mondatokra, szavakra, grammatikára és persze a jelentésre irányítja a figyelmet, mintegy ezek tisztázásától támpontokat remélve akár a társadalmi-politikai, akár a személyes értelemben vett közeli vagy távolabbi múlt emlékezetének feldolgozásához.
VERS
A szám versrovatában ezen a héten Darvasi László és Svébis Bence versei olvashatók. Az ő két verse közül ajánljuk itt az egyiket:
A tejesember
nyisd meg drágám a vízcsapot
használjunk mindent mit itt hagyott
vegyük fel a báli ruhát
vér ömlik a kulcslyukon át
míg dobálják mint a sarat
az angyalok a hajsütővasat
harisnyád bugyid ott a széken
csónak vár a Moszkva téren
Bejrútból konflis visz tovább
kibérlünk egy hotelszobát
s ha reggel csenget a tejesember
a szíved mindig hevesen ver
a szájpadláson szilárdat sósat
sürgönyt kapni hogy még mindig jól vagy
borotvapengével szabni át
az egész hitvány heraldikát
s ha nem néz minket levegőnek
pénzt dobunk a teremőrnek
fél tízkor lesz el ne késs
a csontvelő-átültetés
a műholdképen csak egy pont fénylik
a férfi ki minket követett végig
s végig a nyomunkban álldogált
ránk gyújtotta a szállodát
PRÓZA
Aknai Péter, Tallér Edina és Szekrényes Miklós prózája,
Tárcatár: Grecsó Krisztián.
Részlet Tallér Edina Néhány szó az igaz szerelemről című írásából:
„Akkor még fel sem fogtam, mennyit kaptam tőle, az ilyesmi mindig csak utólag derül ki. Most már tudom. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam, lett célja az életemnek. Talán tíz vagy húsz évvel járt előttem. A példaképem lett. A nőideálom. Én is olyan szép akartam lenni, mint ő. Azt akartam, hogy engem is olyan sokan rajongjanak körül, mint őt akkor, amikor először láttam. Körülrajongták? Erre már pontosan nem emlékszem, de mindegy is, most így képzelem. A következő években sok mindent megpróbáltam, hogy hasonlítsak rá. Nem tudom, mennyire sikerült. Ötvöztem a tőle hallottakat anyám tanításaival, és varázsigéket szajkóztam, mint imákat, minden nap. Befestettem a hajam, kék kontaktlencsét viseltem, tánclépésben jártam, egyet előre, kettőt hátra, jobbra egy, balra egy, hogy szebb, titokzatosabb és különlegesebb legyek. Férfiakkal, nőkkel, akinek épp kedve volt táncolni, azzal én táncoltam és szeretkeztem, hogy minél nagyobbra tudjon nőni bennem a szeretet.”
SZÍNHÁZ
Herczog Noémi a József Attila Színház Amadeus című előadásáról írt, amelyet Koltai M. Gábor rendezett.
„A József Attila Színház kommersz repertoárjából ez az Amadeus feltétlenül kiemelkedik mint minőségi bulvár a maga népszerű dallamaival és extra lehetőséggel a saját irigységeinken való derültségre. Amit zavarba ejtőnek éreztem, az a koreográfia: Blaskó Borbála munkáit ismerve meglepő, hogy művészieskedő, hanyatt vágódó táncosnőiből pontosan az említett önirónia hiányzik. Különösen, amikor egyiküket mint lenézett feleségét löki artisztikusan a földre Salieri: otromba poénjának is derültség a jutalma. A különösebb értelem nélkül, annál jelentőségteljesebben vonagló testek etűdjei gőgös mázat képeznek a populárisan őszinte darabon.”
RÁDIÓ
Károlyi Csaba a Jazzy rádió műsorpolitikáját elemezte.
„A jazzy szó »dzsesszes«, »dzsessz-szerű« jelentéssel is bír a szótárak szerint. És ez a rádió néha tényleg jazzközeli, mondjuk swingközeli zenéket ad, de csak nagyon óvatosan, nem merész, hanem eléggé konszolidált muzsikát, amely inkább pop. (A »vájtfülű jazzt« igyekeznek kerülni, mondta egy műsorvezető, sajnálatomra – annyit tennék hozzá, hogy pontosabban mindenféle jazzt igyekeznek kerülni.) És azért túl sok intellektuális műsort se keressünk errefelé.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
