+ Interjú

Mindenkiben meglehet az ösztönös improvizáció – Interjú Oláh Krisztián jazz zenésszel a Parallel Reflections koncert előtt

A jazz elválaszthatatlan a szabadság fogalmától, és napjainkban abszolút ott tartunk, hogy aki elhivatottságot érez a műfaj iránt, szabadon kifejezheti magát benne, természetesen nemtől függetlenül – meséli Oláh Krisztián.

Oláh Krisztián Quartet, fotó: Hegyi Júlia Lily

Leonard Bernstein szerint a jazz a jelen friss, életteli művészete, múltja tartalmas, jövője pedig izgalmas. Habár jó pár év eltelt már azóta, hogy az egyik zenetörténeti előadásában mindezeket elmondta, sőt, már egy új évszázadban is járunk, a műfaj népszerűsége az ifjabb zenészgenerációk körében is töretlen. Oláh Krisztián, a hazai jazzélet meghatározó egyénisége egy ősbemutatóval is fűszerezett koncerten bizonyítja ezt kvartettjével és a Budapesti Vonósokkal a CAFe Budapest Fesztiválon, október 25-én

Minek köszönhető, hogy már fiatal korában elköteleződött a jazz műfaja mellett?

Beleszülettem egy olyan zenei környezetbe, ahol a szüleim által szinte kizárólag klasszikus zene és jazz vett körül. Folyamatosan szólt otthon a zene, és én egészen korán elkezdtem érdeklődni a hangszer iránt. Igazából akkor köteleződtem el erősebben a zene mellett, amikor tíz évvel ezelőtt a Bartók Konzervatórium klasszikus zongora tanszakára kezdtem el járni, akkor már tudtam, hogy zenész szeretnék lenni. A konzervatórium elkezdése után kevés idő telt el, amikor robbanásszerűen megérkezett az életembe a jazzmuzsikálás.

Oláh Krisztián, fotó: Bodnár Zsófi

Kedvelem Leonard Bernsteinnek a jazz műfajáról szóló egykori előadásait, értekezéseit. A mester ezekben folyamatosan bizonygatja, hogy a jazz egyenértékű zenei műfaj a többivel, nem szabad leminősíteni, hátrább sorolni. Érez-e ma ilyen fajta megkülönböztetést a jazz és más műfajok között vagy ez az idő már elmúlt?

Azt gondolom, hogy olyan értelemben elmúlt, hogy épp az olyan művészeknek köszönhetően, mint amilyen Bernstein is volt, a legnagyobb művészeknek sikerült magas művészeti megítélést szerezni jazz-zenészként, a hallgatóság a világ legrangosabb koncerttermeiben ugyanúgy találkozhat jazz zenével, mint a klasszikusokkal. Viszont azt is gondolom, hogy a közéletben vagy a közbeszédben, illetve az emberek fejében a jazzről nem feltétlenül alakult ki egységes kép. Ez talán annak tudható be, hogy sokszínű műfajról van szó, amely rendkívül befogadó. 2020-ban tulajdonképpen már nem is lehet stílusokról beszélni a jazzt illetően, inkább csak egyéni előadókról, akik ebben a műfajban tevékenykednek. Én azzal találkozom, hogy a jazz megítélése vegyes, és szerintem azért, mert az emberek vagy nem tudják mihez kapcsolni, vagy épp túl sok mindenhez tudják kapcsolni ezt a műfajt. Az viszont jó tapasztalat, amit főleg azóta érzékelek, amióta az új zenekarommal, 2019 eleje óta együtt dolgozom, hogy akármennyire elvont vagy nehezen emészthető zenét is játszunk, próbálok a koncerteken minél többet kommunikálni a közönséggel, illetve mesélni a zenénkről, és eddig csak befogadó és nagyon nyitott hallgatósággal találkoztunk, fantasztikus visszajelzéseket kapunk. Ez megerősíti azt a gondolatomat, hogy attól függetlenül, hogy ki mit gondol a jazzről, ha elég nyitott füllel ül be egy koncertre, jó élményekkel gazdagodhat, ahogyan mi is, hiszen az improvizatív zenének nélkülözhetetlen eleme a jó közönség.

Az improvizáció szerves részét képezi ennek a műfajnak. Miben működik máshogy egy klasszikus, hagyományos hangszeren játszó zenész „agya”, mint azé, aki ki van téve az improvizáció kihívásának? Mennyiben más ez a fajta zenész-lét a színpadon?

Rengeteg tudományos kísérletet is végeztek arra vonatkozóan, hogy hogyan működik a zenész agya akkor, amikor improvizatív zenét játszik. Gyorsan, akár másodpercek töredéke alatt kell döntéseket meghozni. Ez akkor működik jól, ha azonnal jó válaszokat adunk a másiknak, jó labdákat dobálunk a színpadon. Ezzel szemben, ha megírt zenét interpretálunk, akkor teljesen más funkciók kerülnek előtérbe, inkább a tartós memóriából kell előszedegetni a dolgokat.

Ösztönös-e az impovizációra való képesség vagy meg lehet tanulni? 

Az improvizáció alapképessége minden emberben meglehet. Ez egy abszolút ösztönös, mélyről jövő dolog. Az, hogy ez kinél miben mutatkozik meg, az már más kérdés, attól függ, hogy milyen művészi formát adunk neki, de az biztos, hogy a zenében ez a készség kiváltképpen meg tud mutatkozni. Nem biztos, hogy minden emberben egyforma a zenei improvizáció képessége, viszont az ösztönös improvizáció minden emberben meglehet, csak talán sokan ezt idővel elfelejtik.

A koncerten jazzkvartettre írt saját kompozícióit is hallhatjuk, amelyeket klasszikus zenei elemek szőnek át. Miként tud megvalósulni a jazz és a klasszikusabb stílusok összekapcsolása? 

Az egész koncertet végigkíséri ez a tematika, a jazz és a klasszikus zenei inspirációk találkozása. Elég termékeny időszak áll mögöttem. Az év eleji karantén jó hatással volt a zeneszerzői tevékenységemre. Főleg kvartettre komponáltam, és nagyon intenzíven foglalkoztam a klasszikus darabok gyakorlásával is. A kvartett darabokban nem volt előre elgondolt tervem, hogy pontosan milyen klasszikus zenei elemet szeretnék beleépíteni. Sokat foglalkoztam klasszikus művekkel és jazz zenéből is merítettem, ebből is inspirálódtam. Amikor komponáltam, akkor egyszerűen csak hagytam, hogy a kezem irányítson.

A Parallel Reflections című darabja ősbemutatójára is sor kerül a koncerten.

Ez egy szvit, jazz quartetre és vonószenekarra, amely a koncert gerincét képezi, szintén a klasszikus zene és jazz vegyítéséből született meg, de ezt máshonnan közelítettem meg, mint a másik darabot. Ott azt hiszem, direktebb módon álltam a komponáláshoz, előre készítettem tervezetet is minden tételhez.

Ezzel a vegyítéssel mintha a kortárs zene világába is emelné a klasszikusokat.

Igen, ez nem titkolt szándékom. Persze emellett azért is nagyon örülök, hogy ez a bemutató a CAFe Budapest Kortárs Fesztiválon jöhetett létre, mert mostanában a kortárs klasszikus zenével rengeteget foglalkozom. Egy kicsit kimaradt a kortárs zene a Zeneakadémián, illetve a Konzervatóriumban töltött éveimből, leginkább 19. és 20. századi zenével foglalkoztam. Rá kellett jönnöm, hogy rengeteg zseniális zeneszerző él közöttünk a mai napig, és ha kortárs művészetet próbálunk alkotni, akkor nagyon jól lehet meríteni azokból a műalkotásokból, amelyek velünk élnek.

Nagyon izgalmas párosításnak tűnik a Budapesti Vonósokkal játszani. Milyen tapasztalatai vannak velük, dolgoztak-e máskor is együtt?

2019-ben ismerkedtem meg velük, amikor László Attila gitárversenyének hangszerelését készítettem el, amiből később lemez is született. Ennek bemutatóján is a Budapesti Vonósok működtek közre a kvartett mellett. Nyitott zenekart ismertem meg akkor, és fantasztikus volt a közreműködésük. Az ismeretségünk itt indult, és rövidesen ezután érkezett a felkérésem a CAFe Budapest Fesztiválra. Így egyértelmű volt, hogy első körben őket kérdeztem meg, hogy vállalnák-e ezt a koncertet is.

Feltűnt, hogy férfiakból áll a kvartettje. A női zenészek között mennyire népszerű nálunk ez a műfaj?

Egyre népszerűbb, viszont amikor van alkalmam külföldön, Nyugat-Európában zenélni, akkor azt is látom, hogy ott jobban kiegyenlített a nők-férfiak aránya a jazz-zenészek között. A jazz elválaszthatatlan a szabadság fogalmától, és napjainkban abszolút ott tartunk, hogy aki elhivatottságot érez a műfaj iránt, szabadon kifejezheti magát benne, természetesen nemtől függetlenül.

Ha a leendő közönség egy tagja megkérdezné, miért váltson jegyet erre a koncertre, mit válaszolna neki?

Nem mondanék semmilyen zenei jellegű dolgot. Azt mondanám, hogy ha szeretne szellemileg aktívan kikapcsolódni és esetleg új hangulatokat, új energiákat, érzéseket átélni, akkor ott a helye a koncertünkön.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top