“Szia, én jelentkeztem tavaly is, idén is, de nem találom a jelszót. Segítséééég! Nagyon kéne olvasnom!”
Ezt az üzenetet egy anyukától kapta Dóczi Ilona, a Magyarra Hangolva vezetője, aki idén már negyedik éve rendezi meg a Nagy Népmese Kihívást szeptember vége és október eleje között, a népmese napja környékén. 2005 óta emlékezhetünk meg a magyar népmesékről szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján. Idén már az ötödik mesét olvashatták ezen a napon a kihívásra jelentkező szülők és/vagy gyerekek. De erről majd később…
Mi az oka, hogy nagyon kell olvasnod? – kérdezte Ilona, miután szerencsésen előkerült az általa csak “a mesékhez vezető kulcsként” emlegetett jelszó. Az anyuka válasza alaposan megdobogtatta a szívét: a fiai nagyon várták már, hogy idén is, akárcsak tavaly, minden este hallhassanak egy új népmesét két teljes héten át. A múlt évi kihívás óta újra és újra népmeséket kérnek esti meseként, még jobban szeretik is őket, mint a modern könyveket, édesanyjuknak pedig egyre nagyobb nehézséget jelent, hogy olyan mesékkel bővítse a repertoárt, amit még nem ismernek.
Mondjuk az is igaz, vallja be Ilona, hogy a kihívás szervezőinek, azaz neki és segítőinek is egyre nehezebb olyan népmeséket találniuk, amelyek kevésbé ismertek, egyben a gyerekek óvodás-iskolás szintjén befogadhatók, és még nem “lőtték el” őket az elmúlt évek sorozataiban sem. De eddig minden évben sikerült: a második napon feltett körkérdésére többen is válaszolták, hogy már az első két mese között is volt olyan (akár mindkettő), amit még nem ismertek. A beszélgetések a Magyarra Hangolva közösség zárt Facebook-csoportjában zajlanak. Ilona ugyan az emailcímét is megadja a kihívásra való jelentkezéskor, így akár tőle is lehet kérdezni, de arra is gyakran buzdítja a szülőket, hogy egymásnak tegyenek fel kérdéseket, tárgyalják ki ebben a szűk, családias körben a meséket.
Igaz, hogy néha, mint minden csoportban, Ilona gondos moderálása ellenére is elszabadulhatnak az indulatok. A Meseország Mindenkié kötetet például már azelőtt bedobta vitatémának egy anyuka, hogy egy parlamenti képviselő nyilvánosan megsemmisítette volna. Sokan hozzászóltak, ismert gyerekkönyvírótól kezdve a laikus szülőkig, és a legtöbben azt az álláspontot képviselték, hogy az élet minden látszat ellenére nem egy torta, amelyből kisebb szelet jut nekünk, ha valaki más is kap. Egy ilyen mesekönyv is bőven elfér a hatalmas könyvpiacon, bárki választhatja, ha ez felel meg az ízlésének, de nyugodtan választhat mást is. Sem a szépirodalmi vagy nyelvművelő nevelés, sem az eredeti népmesék és a magyar kulturális örökség megismerése nem szenved kárt attól, hogy valaki kortárs műmesét is olvas klasszikus népmese mellett. A kulcsszó a sokszínűség, a változatosság.
Amikor azonban nincs megosztó téma, általában békésen csordogál a beszélgetés a csoportban, a kihívás szeptember 26-i indulása óta leginkább a népmesékről. Ilona sokat tanakodott az elmúlt négy év során, hogyan tökéletesíthetné a formátumot. Figyel a visszajelzésekre, és ha a szülők például tömegesen kérnek valamit, azt figyelembe veszi. Tavaly például este 6-tól volt elérhető a napi mese, de sokan mondták, hogy az már nekik túl késő a vacsora, fürdés, lefekvés miatt. Ezért idén minden reggel 9-kor nyílik meg a legújabb mese kapuja. Hétvégén kezdődött, ami idei újdonság, és kíváncsian várja, mit mondanak majd erre azok a tanárok, akik egész osztályokkal vágtak bele a kalandba. A kihívásra egy űrlap kitöltésével lehet jelentkezni, és a kapott jelszóval elérni az első mesét, ahonnan már, ha eljön az ideje (és felhúztuk hétmérföldes csizmánkat), megtalálhatjuk az utunkat a következőhöz.
Ha hétmérföldes csizmát, boszorkányseprűt vagy repülőszőnyeget nem is, de apró meglepetéseket, játékokat, érdekességeket így is elrejt a mesék közé Ilona. Ő menet közben nem ellenőrzi, hogy a szülők, gyerekek tényleg elolvasták-e a napi “adagot”, bizalmi alapon kezeli a kihívást, amelyre egyébként idén az első két hét (vagyis a meseolvasási fázis) alatt még bármikor lehet jelentkezni. Csak a kvíz előtt zárja le a jelentkezéseket, amikor már tudnia kell, pontosan ki játszik, ki kap a végén oklevelet, emléklapot. Legkésőbb itt derül ki, melyik család mennyire figyelmesen foglalkozott a mesékkel, és arról is érkezett jó pár visszajelzés, milyen büszkén olvasták a kicsik a nevüket a végén a lapon, amely igazolta, hogy sikeresen teljesítették a kihívást.
Igaz, Ilona többektől is megkapta már, hogy a kitolt jelentkezés nem jó taktika, ahogy a program hossza sem, mert “úgyis csak lemorzsolódik egy csomó ember”. Tény, hogy a mai világban ritka az olyan kihívás, amely néhány napnál tovább tartana, de Ilona szerint még a közben kiesőkkel együtt is megéri így. Hosszú utat járt be a Nagy Népmese Kihívás az első évtől, amikor még csak hét mese volt egyetlen oldalon, a negyedikig, amikor már tizennégy mese érkezik egy-egy külön oldalon (ez jobban segíti a fókuszt, magyarázza Ilona), és a harmadik, “üres” héten a később csatlakozók és a lassabban haladók is megkapják az esélyt, hogy behozzák a lemaradásukat. A gyorsabbak pedig addig is beszélgethetnek a csoportban, hogy ne felejtsék el a meséket a kvízig.
És hogy mi a hosszú jelentkezési lehetőség oka? Ilona nem szeretne senkit sem kizárni, aki bármilyen okból, akár önhibáján kívül később tudott csak bekapcsolódni. Akárcsak a magyar nyelvi táborainál és élménymese-foglalkozásainál, itt is az a fő üzenet, amit közvetíteni szeretne, hogy bárki lehet hős. Te is lehetsz királyfi, királylány, de akár sárkány is. Mindenkinek szeretné megadni az esélyt, hogy megismerhesse a magyar népmesék különleges világát, és be is építhesse a mindennapjaiba. Márpedig az, amit a jelszót kereső anyuka írt neki, a sok más kommentár mellett, amelyeket a csoportba írnak a szülők, nagyszülők és pedagógusok, a lehető legpontosabb visszajelzés Ilonának, hogy a kihívása milyen sok családban és osztályban elérte a célját: rutinná vált a népmeseolvasás. Ha pedig még azt is megsúgja, hogy az adott év összes meséjéhez örökös hozzáférést kapnak a résztvevők, már tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha aranyalmafája lenne, amelyről szeretettel, gondoskodással és figyelemmel potyogtatja elénk a csillogó aranyalmákat.
