A tűz és a láng mindent elsöprő ereje elevenedik meg Závorszky-Simon Márton, Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjas festőművész kiállításán, Új földjeim címmel. A művész védjegye a pusztítva alkotás, melyet sajátos technikával ötvöz. Nem véletlen, hogy fiatal kora ellenére a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjává választották tavaly. Legújabb kiállítása kapcsán beszélgettünk vele képeiről, inspirációról és a körülötte lévő mindent átszövő kettősségről.
Mit jelent számodra a pusztítva alkotás?
Picasso mondja, hogy minden alkotás a pusztítás aktusával kezdődik. Találtam egy másik idézetet Savitri Devi-től, ami szintén ide vág:
„Alkotás és pusztítás ugyanaz annak, aki látja a szépet.”
Ez az egyik. Szerintem nem csak a makulátlan a szép.
Másrészt önkifejezés. Szintén ebből a bennem dúló harcból fakad. Egyik felem szeretne bekerülni művészeti vásárokra, galériákba, etc., a másik felem pedig a pokolba kívánja az egészet. Ha falra ragasztott banánok ma a művészet, miért ne égethetném el azt, ami valóban az. Szerintem lázadok.
Új Földjeim címmel nyílik a napokban kiállításod. Miről szólnak az ott látható képek? Hogyan fűzted sorozattá őket?
2015-ben készültek az Új Földjeim sorozat apokaliptikus égő tájképei is. Ez időben autoimmun betegségem miatt krónikus ízületi fájdalmak gyötörtek, másfél évig nem tudtam felállni az ágyból a gerincem gyulladása miatt. Ahogy a kezelésektől egyre jobban lettem, és újra alkotni tudtam, úgy vetítettem bele lángoló képeimbe fizikális fájdalmaimat, és mindazt a felhalmozott szenvedést és szenvedélyt, amelyet ezalatt a másfél év alatt nem tudtam kiadni magamból.
Később a kór lelki aspektusait, családi hátteremet is elkezdtem feldolgozni. Az Új Földjeim víziói így nem csak a végleges pusztulásról és haragról szólnak, hiszen a tarlók leégetésével egy új, termékenyebb talaj kaphat helyet. A képek nem csak lelki vívódásaim, de az elengedés, feldolgozás, jövőbe vetett hitem jelképei is.
Emelj ki egy képet a kiállításról és mesélj róla egy kicsit.
A képek többsége, mint említettem, 2015-ben született. Egyetlen idei van azonban közöttük. A Requiem című kép. Megfestettem a képeket, aztán elégettem őket, az égő képekről készítettem egy fotót, amit vászonra nyomtattam, majd ezt is lepusztítottam zománcfestékkel és hígítóval. Ebből lett ez a mű. Szerintem ez sokat elmond.
Kik inspiráltak eddigi munkásságod alatt?
Az egyetemet a Természettudományi Karon végeztem, és nem meglepő módon atomfizikus tanáraim a művészi világomhoz nem sokat tettek hozzá, így maradtak a külhoni, részben halott expresszionisták: Van Gogh-tól Anselm Kieferig, Pollocktól Baselitzig.
Sajátos technikádat, miszerint rétegekkel roncsolod a tájképeidet és aktjaidat, melyekhez átfestésekkel, lekaparásokkal és lehúzásokkal kísérletezel, hogyan feljelszetted ki? Hogyan alakult ki ez a technika nálad?
Elégedetlenségből. Harcból. Azt hiszem, küzdök magammal, s ezért küzdök a képekkel. Sosem elégített ki a hagyományos olaj-vászon festmény, mindig is kerestem valami eredetit, szimpla tehetségen túlmutatót, ami a témájában és kifejezésmódjában is én vagyok; ami megtartja a gondolatiságot, líraiságot, de megtartja a vizuális élményt is.
Kezdetben egyszerűen lefestettem a régebbi képeimet, s a rétegek alól kibukkantak azoknak a színei. Később tudatosan csiszoltam és kapartam le ezeket a rétegeket. Utána egészen egyszerűen lehúztam a még folyós fekete-fehér festéket, így egészen erős, expresszív felületeket kaptam. Ennek oka az is volt, hogy meglehetősen impulzívan alkotok, szerettem volna minél gyorsabban minél erősebb képet létrehozni. Másfél évig úgy gondoltam,zseni vagyok, hogy ezt kitaláltam, aztán megismertem Gerhard Richter munkásságát. Most ezt az utat folytatom saját fotókon. Elmosom, lelocsolom, lehúzom, összefestem, és letörlöm, odadobom, megszánom, elégetem, kiállítom.
A festés felszabadító erején kívül mivel telnek a mindennapjaid? Mi az, ami feltölt?
Sportolok. Néha vissza kell vonulnom, csak barangolni a természetben egyedül, hogy lerázzak magamról mindent, ami a művészeti életben való érvényesüléssel jár, és újra magam legyek: a gondolataimmal, emlékeimmel, magányommal. Ebből tudok meríteni.
Nemcsak festészetedben, de az életutadban is kettősség fedezhető fel. Mindamellett, hogy festőművész vagy, környezetkutatói diplomával is büszkélkedhetsz. Hogyan terelt az élet téged erre a pályára és mit nyertél belőle?
A környezetkutatói irány volt előbb, egyetem alatt kezdtem el festeni, és párhuzamosan vittem a kettőt. Ez azért jó, mert nem égek ki. Ha túl sok a művészet, csak váltok és belemélyedek egy excel-táblába vagy karbonlábnyom-számításba.
Másrészt jót nevetek, amikor ma annyira divatos, hogy művészek, művészeti pályázatok, és koncepciók környezeti problémákra szeretnének reflektálni. Én nem. Szeretem elválasztani a kettőt. Az egyik a végzettségem, a művészetem meg én vagyok.
Mik a jövőbeni terveid? Hol lehet legközelebb látni kiállításodat?
Egyelőre szeretnék kicsit visszahúzódni a megnyitók után, és újra csak az alkotásra figyelni. Folytatni szeretném az év elején elkezdett Napraforgók sorozatot. Már a nyomdában vár a következő anyag. Hogy hol fogok legközelebb kiállítani, az egy jó kérdés, vannak ígéretek, lehetőségek, talán ez a kiállítás is segít kicsit tisztábban láttatni az elkövetkezőket.
- Az Új Földjeim című kiállítás szeptember 24-től november 13-ig megtekinthető a soroksári Galéria ’13-ban.
