A Fővárosi Törvényszék szeptember 23-án hozott döntése fontos állomás, de nem a végső szó a 20. századi magyar történelem gazdag fordulatait megidéző bonyolult ügyben, ezért a felperes Esterházy Privatstiftung várhatóan fellebbez az elsőfokú ítélet ellen, amely nem ismeri el a Privatstiftungot az ún. Esterházy-kincshez tartozó mintegy 270 darab műtárgyegyüttes tulajdonosaként. Az Esterházy örökség vagyonkezelője szerint a tulajdonosi helyzet rendezése elengedhetetlen a magyar kulturális örökség fontos részét képező műkincsegyüttes méltó körülmények között, közgyűjteményben, egy egységként történő bemutatásához Budapesten.
Mai ítéletében a Fővárosi Törvényszék elsőfokon elutasította az Esterházy Privatstiftung igényét az ún. Esterházy-kincsek tulajdonjogára. A Privatstiftung az ítélet átvételét és alapos áttanulmányozását követően várhatóan fellebbezést nyújt be az elsőfokú bírósági ítélet ellen.
Az Esterházy Privatstiftung ugyanakkor megerősíti, hogy továbbra is párbeszédre és együttműködésre törekszik a kormány képviselőivel a magyar kulturális örökség páratlan műkincsgyűjteményével kapcsolatos összes nyitott kérdésben, mert csak egy átfogó, hosszútávú, szilárd jogi és erkölcsi alapokon nyugvó megállapodás rendezheti megnyugtató módon a még nyitott vagy vitás kérdéseket.
A bíróság egy kivételes és bonyolult ügyben hozott döntést. Feladata nem volt egyszerű, hiszen amikor a történelmi Esterházy-család hercegi ágához köthető Fraknói Kincstár Magyarországon található műtárgyegyüttesének tulajdonjogi kérdéseinek tisztázására vállalkozott, értékelnie kellett a fordulatokban gazdag 20. századi magyar történelem korszakainak sajátosan változó jogi környezetét, a kommunista diktatúra jogfelfogását és jogalkalmazási gyakorlatát is.
A Privatstiftung azt az 1923-ban, V. Esterházy Pál herceg és az Iparművészeti Múzeum között létrejött, és a magyar állam képviseletében >Klebelsberg Kuno akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter által is aláírt ún. letéti szerződést tekinti érvényesnek, amely a budapesti Iparművészeti Múzeumot jelölte ki a műtárgyak elhelyezésére, és vis major helyzetekre is kiterjedő, a lehető legteljesebb körű állami garanciát nyújtotta a tárgyak tulajdonosának.
A magyar kormány 2013-ban deklarálta, hogy rendezni kívánja a hazai közgyűjteményekbe nem jogállami eljárások során bekerült, vagy bizonytalan jogi státuszú műtárgyak körüli nyitott kérdéseket.
Ettől az elismerésre méltó kormányzati szándéktól nem függetlenül kezdeményezte – még ugyancsak 2013-ban – az Esterházy Privatstiftung, hogy a mai Burgenland területén található Fraknó várából a Tanácsköztársaság idején Budapestre hurcolt, később V. Esterházy Pál által letéti szerződéssel elhelyezett, majd már a második világháború utáni kommunista diktatúra idején, a polgári jogfelfogással ellentétes gyakorlattal elvett Esterházy-kincs tulajdonjoga körüli kérdések tisztázását.
A Privatstiftung természetesen a magyar kulturális örökség elidegeníthetetlen részeként kezeli a kivételes értékű gyűjteményt, és továbbra is tartja magát azon – már a per során is hangoztatott – álláspontjához, hogy egy a számára kedvező másodfokú bírósági ítélet után is Magyarországon kívánja hagyni a kincset, amelyre annak védett státusza is kötelezi a tulajdonost.
A Privatstiftung véleménye szerint közérdek fűződik ahhoz, hogy a műtárgyegyüttes bemutatása a nemzetközi kulturális vérkeringésbe szervesen bekapcsolódó Budapesten, méltó körülmények között, egy közgyűjtemény keretein belül, egy egységként történjen meg, ahol az elérhető mind a kutatók mind pedig az érdeklődő nagyközönség számára. Épp ezért továbbra is az a cél vezérli, hogy – az V. Esterházy Pál herceg és a magyar állam képviseletében eljáró Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter között létrejött és 1923-ban írásban megkötött letéti szerződés szellemiségével összhangban – olyan hosszú távú megállapodást kössön a magyar állammal, amely egyaránt és méltó módon képviseli a nemzeti és a szakmai érdekeket.
