Az álmatlanság hosszabb-rövidebb időre mindannyiunkat utolér, és a nyugtalanság is gyakori vendége lehet életünk bizonyos vagy akár teljes szakaszának. A tünet általános, az azonban teljesen egyéni, hogy mit és milyen módon kezdünk hívatlan vendégeinkkel. No, és persze az is, hogy milyen hatással vagyunk környezetünkre, amikor ilyen periódusban áramlik életünk. Öt újcirkuszi alkotó „mesél” ezzel kapcsolatos szubjektív történeteiről, azok megéléseiről a Restlesslegs című előadásban, melynek ősbemutatója két évnyi munka után szeptember 14-én lesz a Trafóban. Zoletnik Zsófiával, a projekt megálmodójával beszélgettünk.
Azt olvastam, hogy a performanszotok központi témája a nyugtalanság. Mit jelent ez pontosan?
A darab kiindulópontja az úgynevezett nyugtalan láb szindróma. Ez egy létező alvászavar, ami akkor jelentkezik, amikor az ember túl sokat dolgozik, de keveset mozog, sportol. Esténként feszült a lába, és ez nem hagyja aludni, mert magától rángatózik, önálló életet él. Sok olyan embert ismerek, akinél ez jelentkezik, nálam is. Nagyon vicces az angol elnevezése, a Restless Legs, ezért úgy döntöttünk, hogy ez lesz a darab témája, mert nagyon jól körülírja a mi kis világunkat. Mivel túldolgozzuk magunkat, annyira elfáradunk, hogy már pihenni sem tudunk, és ezzel belekerülünk egy ördögi körbe. Effektívek akarunk lenni, annyira effektívek, hogy már teljesen használhatatlanná válunk.
Mitől tud ez ennyire az életünk részévé válni, ilyenek a körülményeink?
Részben igen, de ez alapvetően a saját döntésünk, hogy le tudjuk-e állítani magunkat, képesek vagyunk-e megállni és megpihenni néha. A darabban még az az érdekes, hogy ugyan a nyugtalanság témájával foglalkoztunk, amihez nekem megvan az előbb említett személyes kötődésem, de mindenki más is megtalálta magának az ezzel kapcsolatos, személyes történetét, azt az aspektusát a témának, amihez csatlakozni tud.
Nemzetközi társulat vagytok. Úgy tűnik, ez egy határokon átívelő téma.
A csapatunk összes külföldi tagja itt él Budapesten. Volt egy szereplőcserénk, és júniusban jött hozzánk egy magyar származású, de Németországban felnőtt fiú, Daniel Relle. Gaia Santuccio olasz, Lennart Paar német, ketten vagyunk magyarok, Csuzi Marci kortárs táncossal. A többiek beleszerettek ebbe a városba és ideköltöztek. Így lett félig hazai és félig nemzetközi ez a társaság.
A Freak Fusion társulat, amelynek alaptagja vagy, idén tíz éves.
Ebben az előadásban nincsenek benne a klasszikus Freak Fusion Cabaret szereplők, akiket az előző években megismerhetett a közönség. Az a három fő, akikkel a társulat magjának számítottunk, elkezdtünk egy kicsit más irányba érdeklődni. Kiss Gergely Geret, a porondmester verbális színházat csinál, Mező András Pocok pedig főleg a csapat menedzsmentjét intézi. Én pedig egyre inkább fizikaibb, akrobatikusabb dolgokat szeretnék csinálni. Azért együtt dolgozunk, és segítjük egymás munkáját különböző módon, de most már nem minden darabot csinálunk közösen. A Restlesslegs előadás szereplőit én hívtam be ebbe a projektbe, Freak Fusion tag én vagyok ebben igazából egyedül, bár Gaia és Lennart több más előadásunkban is szerepel már évek óta.
A járvány-helyzet nem kedvez most semmilyen közösségi alkotómunkának, nagy dolognak számít, hogy egyáltalán sor kerülhet az ősbemutatóra. Mesélj, kérlek, a próbákról, a felkészülésről.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy körülbelül két éve kezdtünk el dolgozni ezen a darabon. Áprilisban lett volna eredetileg a bemutatónk, ami elmaradt a karantén-helyzet miatt. Ráadásul az egyik szereplőnktől meg kellett válnunk, mert felvette őt egy másik társulat. Nagy nehézség volt ez, másfél év is hosszú alkotási időnek számít magyar viszonylatban, de a két év miatt már nagyon-nagyon szeretnénk eljutni a bemutatóig. Nemzetközi szinten viszont ez a két év egy újcirkuszi előadásnál teljesen normálisnak számít. Az európai kreációkat segítő programok mind kétévesek. Így szerintem mostanra kezd igazából beérni ez a téma.
Az újcirkusz világát hogyan érinti a járvány?
Nehéz most nekünk, mivel a legtöbben ebből élünk. Szerencsés dolog, ha az ember benne van egy olyan kreációban, ami biztosítja a fizetését, de a legtöbben előadások után kapunk pénzt, így sokan küszködnek anyagi problémákkal az újcirkusz világában.
Van olyan fórum, amely segítséget nyújt, és ahova fordulhattok?
Pályáztunk segítő programokra, a Köszönjük, Magyarország! pályázat kapcsán megvalósítottunk előadásokat. Augusztusban-szeptemberben némiképp megélénkültek a rendezvények, de sok fellépésünk így sem volt. Személy szerint ezt nem is bánom annyira, mert tudtam fókuszálni a Restlesslegs előadásra. Általában ugyanis esélytelen egy nyári szezonban próbálni, máskor előadásról előadásra járok, és pakolom ki és be a kocsimat a különböző helyszíneken.
Most a próbák során milyen óvintézkedéseket kell betartani? Nehéz elképzelnem a ti műfajotokban a másfél méter távolságot és maszkban való felkészülést.
Eleinte zavarban voltunk, hogy hogyan is oldjuk ezt meg. Március közepétől nem próbáltunk, egy-két hónap kihagyás után viszont rájöttünk arra, hogy ez a mi részünkről nem kivitelezhető, hiszen mi egymást emelgetjük, dobáljuk, tartjuk, elkerülhetetlen a fizikai kontaktus. Ha valamelyikünk megfertőződik, azt a többiek is el fogják kapni. Ezzel a gondolattal meg kellett barátkoznunk. Amikor az elején nagyon nőttek az esetszámok, akkor beszüntettük a próbákat, utána pedig eldöntöttük, hogy csak próbálni járunk be és mindenki megpróbál a lehető legkevesebb emberrel találkozni, nem jár el barátokhoz, és lehetőség szerint sehová sem, csak ha nagyon szükséges. Egy jó darabig kocsival fuvaroztam mindenkit a próbára, hogy a tömegközlekedést is el tudjuk kerülni.
Az Inspirál Cirkuszközpontban próbálunk, ami egy nyitott cirkuszi gyakorló tér. Szeptember óta elindultak a tanfolyamok, délutáni időszakban rengeteg gyerek és felnőtt jár be gyakorolni. Ezért mi most azt tudjuk tenni, hogy nem délutánonként járunk be, így tudunk kevesebb emberrel találkozni. Persze maszkban továbbra sem tudunk edzeni.
Az előadást beharangozó képekből úgy láttam, hogy fontos szerep jut a darabban egy kötélnek. Mit jelképez ez, mi a feladata?
Minimál kellékkel dolgozunk, egyetlen ötven méteres kötelünk van és öt ember a színpadon. Gyakorlatilag erre a kötélre fűztük fel az egész történetet, ezt csomózzuk, kötözzük, ezzel csinálunk különböző cirkuszi eszközöket, amelyeket használunk. Segítjük egymást vagy épp akadályozzuk, épp mint az életben. Összeköt minket, és ennek segítségével kerülünk egyensúlyba egymással.
Te magad akrobata vagy, légtornász, artista. Szükséges-e valamilyen speciális előképzettség a kötél használatához?
Különböző zsánerekben jeleskednek a fellépők. Én ugyan légtornász is vagyok, de nem a kötél a specialitásom, annak ellenére, hogy már sokszor dolgoztam ezzel az eszközzel. Gaiának ez a szakterülete, ő kötél légtornász, így közülünk neki a leginkább kézenfekvő ez az eszköz. A kötélből kötéltánc állványt is csinálunk, a német-magyar fiú, Daniel kötéltáncos alapvetően, Marci kortárs táncos, én és a partnerem, Lennart akrobaták vagyunk. A partner-akrobatika a másik nagyon erős zsáner, amihez a csapatból mindenki hozzá tud szólni. Nagyon jól összehangolódtunk az elmúlt két évben, így mindenkinek voltak már jó alapjai a partner-akrobatikához, amiből tudtunk építkezni.
Úgy tudom rólad, hogy te magad nagy újító vagy. Van-e ebben a produkcióban valami olyan dolog, amit előtte még nem próbáltál és újításnak számít?
Nagyon nagy tanulság volt a számomra, hogy olyan előadást szerettem volna csinálni, ami nem szakad szét számokra. Aminek van íve, egyetlen sztori, nem varieté-jellegű előadás. Az újcirkusz végtelen kihívása az egy témával való foglalkozás, amit most én is megéreztem. Nagyon nehezen oldható ez meg, hiszen eszközöket használunk, amik azért eléggé meghatároznak egy számot. A másik, hogy nagyon szerettem volna egy olyan kollektív munkafolyamatot felépíteni, amelyben mindenki alkotóként vesz részt. Sokszor kerültem más produkciók során rendezői vagy koordinátori szerepkörbe, ha akartam, ha nem, és – bár az alapötlet az enyém volt – most szerettem volna, ha mindenki ki tud bontakozni a darabban, és hozzá tudja rakni a magáét. Ezért tudatosan visszafogtam magam, hagytam, hogy mindenki tegye a dolgát szívvel, mert szerintem igazán abból tud megszületni valami jó, amiben egyetértünk. Ehhez a munkafolyamathoz tudatosan válogattam határozott, önálló alkotókat. Persze ez néha nehézséget is okozott, de végül mindenkinek érvényre jutott az elképzelése.
Említetted az egy történet elmesélését, amely újcirkuszi kihívás. Anélkül, hogy spojlereznénk, mit lehet tudni előzetesen a darab történetéről?
Az alkotók nyugtalansággal kapcsolatos történeteit mutatjuk be, az ehhez fűződő viszonyukat a saját életükből. Van, aki azt érzi, folyamatosan egy helyben fut, akármit csinál, nem ér oda, ahová szeretne. Más annyi mindent csinál, hogy folyamatosan azt érzi, hogy fáradt. Előfordul, hogy nagyon szeretnénk tökéleteset csinálni, nem is másnak, hanem magunknak, de sosem lesz elég jó, amit csinálunk. Erről a nyugtalanságról, reménytelenségről mesélünk, amit az ember saját magával kapcsolatosan él meg, ezeket a helyzeteket vonultatjuk fel. Ami összeköti a jeleneteket az az, hogy hogyan segítjük és hogyan akadályozzuk egymást, és mit kezdünk a másik bajával, gondjával, hogyan reagálunk rá.
Milyen a kapcsolatotok a Trafóval?
2013 óta minden évben fellépünk ott, és szinte mindig a Trafóban mutatjuk be a legújabb előadásainkat. Előszeretettel támogatják a társulatunkat, és mi is nagyon szeretjük a helyet, mert rendkívül jó fellépőhely, nemzetközi repertoárral, mindig megtiszteltetés ezen a színpadon állni. Nagyon jó a viszonyunk, nélkülük ez az előadásunk sem jöhetett volna létre.
