Óvodásoknak szóló verseskötetet adott ki a Móra kiadó. A Diridongó a lehető legtökéletesebb „best of” válogatás, ami létezhet: 20. századi klasszikusok és kortárs költők versei szerepelnek benne egymással szinte zenei versenyműként versengve, egymást tökéletesen kiegészítve.
Falom ezeket a verseket, és a klasszikusokat olvasás közben önkéntelenül is mormolva feltolulnak bennem az óvodáskori emlékek: az anyák napi izgulás, a „szerezte Donászy Magda verse”, a Galagonya, amit mindig elmondott nekem a mamám, amikor lázas voltam, és ami az Andersen-mesékkel együtt (Bodza anyóka!) az enyhe téli influenzát hangulatos és szinte vágyott élménnyé tette. Felbukkannak a szókapcsolatok, amelyek gerincvelői szinten beépültek abba, aki lettem, akik mindannyian lettünk, mert biztos vagyok benne, hogy minden egyes emberben, akinek az anyanyelve a magyar, ugyanúgy megpendít mélyen belül valamit, ha azt hallja: „Tekereg a szél, kanyarog a szél, didereg az eperág: mit üzen a tél?” Vagy éppen az, hogy „Volt egyszer egy ponty, úszott, mint a pinty.” Nem is beszélve arról, hogy „Őszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája”.
Lassan tíz éve nem olvasom ezeket a verseket a gyerekeimnek, mert már régóta egyedül olvasnak, de most, hogy kezembe vettem ezt a kötetet, szinte fejbe kólint, hogy milyen elmondhatatlanul erős hangulatúak a klasszikus magyar gyerekversek, amelyek egy egész nyelvi közösség tudatalattiját formálták. Hogy mennyire hatnak az érzékekre, és mennyire tetten érhető bennük az a csodálatos ritmusérzék, amely valóban igazi hungarikum. Egyszer beszéltem egy zenetanárral, aki egy nagy nemzetközi iskolában dolgozott alsósokkal, és azt mondta, hogy az évek során teljesen egyértelműen megfigyelte, hogy a magyar gyerekeknek észrevehetően jobb a ritmusérzékük, mint másoknak. Nincs rá bizonyítékom, de biztos vagyok benne, hogy a „Van egy kisszék, háromlábú, három lába: három bábu” is benne van ebben.
Csodálatos az is, hogy micsoda humor és játékosság formálta ezeket a verseket tökéletesre. Felnőttként már tudom, hogy Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor és Kassák Lajos élete és munkássága nem csak a viccről és a játékról szólt, de a Diridongóban olvasható verseikben megcsillanó humor és derű mindent elöntő boldogsághormonként működik.
És hát itt vannak a modernek is, tökéletes összhangban a klasszikusokkal, méltó örököseikként, utódaikként. A kötet végén felsorolják a szerzők születési évét: az 1887-es Kassák az egyetlen, aki nem a 20. században született. Sokan viszont 1970-esek, sőt, 80-asok, és általuk már olyan „modern” témák is megjelennek a gyerekversekben, mint a halloween, az ufók, az elvált szülők, a HÉV, a TAJ-szám, meg a lírai alany „irtó jó fej párja”. A gyerekeket körülvevő, mindennapi témák ezek, irodalmi magasságba emelve.
Az újabb versek között két nagy csoport különböztethető meg: a Weöres nyomdokain haladó nyelvi játék, illetve a skandináv típusú, az élet minden területéről egyszerűen, a gyerekek természetes hangján mesélő vers. Fergeteges rímek, zseniális alliterációk, ritmusbravúrok váltakoznak mindennapi élethelyzeteket realistán, de a gyerekekhez nagyon közeli nyelven elbeszélő sorokkal.
A kötet szerkesztője, Szlukovényi Katalin öt témakörbe rendezte a verseket: Galagonya – versek növényekről, A mackó mind kíváncsi – versek állatokról, Körúti szél – versek a városban, Mennyboltba – versek otthon, Bors néni beszélget a Holddal – álomversek. Minden olyan téma megjelenik tehát, amely érdekes lehet egy óvodásnak. Láng Anna illusztrációi gyönyörű összhangot alkotnak a válogatott versekkel: modernek, játékosak, színesek, líraiak, megindítóak.
Minden gyereket gazdagabbá tesz, ha ilyen verseket olvasnak neki, és közben ilyen illusztrációkat nézegethet. Rejtett bónuszként a felnőtteknek szóló verseket olvasó felnőttek pedig, miközben elmerülnek a gyerekek varázslatos világában, megkereshetik a nekik szóló, játékos irodalmi utalásokat, amelyek közül a személyes kedvencem a bamba rinocérosz, aki „letépett egy hangaszálat”.
Deák Zsuzsanna
