Botrányos perszónák – Parazita
Henri Sauval bíró tartotta a vádbeszédet. Hosszasan beszélt, de nem magát a bűncselekményt részletezte, hanem a bűn fogalmáról, természetéről, a Bibliáról és a Tízparancsolatról értekezett. Felebarátomat sem gondolatban, sem szóval vagy a magam viseletével, annál kevésbé tettel, akár közvetlenül, akár mások által, gyalázattal ne illessem, ne gyűlöljem, ne sértsem meg vagy meg ne öljem; hanem minden bosszúvágyat irtsak ki magamból; saját magamban se tegyek kárt, se vakmerően ne rohanjak veszedelembe.
A terem tömve volt, a karzaton fürtökben lógtak a kíváncsiskodók, hiszen itt ingyen láthatták a szörnyszüleményt, a hírhedt Colloredo ikreket. Itt ingyenes a mulatság, egyébként busás összegért belépőjegyet kellett venni a cirkusz jegypénztárában, Lazarus Colloredo szolgájától. Mert ennek a korcsnak még két szolgája is volt, amit az itt jelenlevők, beleszámítva Sauval bírót is, tiszta szívből irigyeltek, nem törődve a ne kívánd másét paranccsal. Mivel a nyilvános tárgyaláson a bámészkodás nem került semmibe, ezért a karzaton egymás sarkát taposták a párizsiak. A bíróban egy pillanatra felmerült, mi lesz, ha összedől az öreg, korhadt faalkotmány, de elhessegette magától a gondolatot, különben meg a katasztrófát is ennek a pernahajder csepűrágó mutatványosnak a kontójára írnák. Nem csupán egy halálesetért lógna.
A misén sosem voltak ennyien, de az emberek legalább annyira unták Sauval dörgedelmeit, mint a papét, ráadásul tudták, hogy hazudik. A meggyilkolt Gilbert Perreau a bíró unokahúgának fia volt, és az elhalálozott kifejezés sokkal jobban illett volna az esetre. Naphosszat a kocsmában tanyázott, estére szinte teljesen elázott, ilyenkor az élő fába is belekötött. A helyiek tudták, jobb elkerülni, mivel az ökle kemény, sunyin verekszik, és ha az ügy valamilyen okból a bíróság elé kerülne, Sauval mindig megvédi a rokonát. De általában nem kerültek Perreau gaztettei a törvény elé, a csendőrök szépen hazatámogatták a pórul járt személyt. Szóval Perreau nem okult semmiből, és vesztére, mindkettőjük, pardon, mind hármójuk vesztére, Lazarus Colloredo betért az ivóba, hogy egy kis hírverést csináljon a másnapi fellépésüknek. A trombitás szolgája is vele tartott, aki naphosszat Párizs utcáin hirdette az előadást. Perreau először mindenfélét vagdosott Colloredo fejéhez, hogy korcs, és a nyomorúságán élősködik. Mivel Lazarus nem foglalkozott vele, hanem vidáman udvarolt a csaposlánynak, közelebb ment, és szó nélkül megütötte. Colloredo megpördült, és ököllel visszavágott. Profi ütés volt, talán a cirkuszos évei alatt bokszolni is megtanult, de ez az egyetlen ütés nem végzett volna Perreauval, maximum kiterül tőle. Szerencsétlenül esett, beverte fejét a vastag tölgyfa asztal sarkába. Ömlött a vér, a csaposlány egész éjjel suvickolta, mégis látszott még másnap is a folt.
Sauval már befejezte Perreau érdemeinek a felsorolását, éppen csak szentté nem avatta, bár lehetséges, hogy a plébános már kérvényezte a Szentatyánál. Most tért rá a büntetésre, a hallgatóság felélénkült. A Tízparancsolat megszegéséért az elvetemült gyilkosnak mind az evilági, mind pedig a túlvilági bíróságtól kötél általi halál jár. A tömeg éljenzett, mivel az utóbbi időben alig-alig akasztottak fel valakit, hogy szórakoztassák a népet, múlt hónapban már egy tyúklopásért is fellógatták a Louvier-gyereket. Végre lesz mit bámulni!
Lazarus Colloredo jutott szóhoz, önmagát képviselte, nem volt pénze ügyvédre. Elmondta, hogy ő csupán magukat védte, és senkit sem állt szándékában megölni, nem egy hidegvérű gyilkos. Rettentően sajnálja az elhunytat, de szerencsétlenül esett, megtörténhetett volna az ő pofonja nélkül is. Itt a bíró tiszteletlenül közbevágott, de nem így történt. Lazarus nem reagált, rendületlenül folytatta. A méltóságos Sauval bíró úr az előbb idézte az örök érvényű törvényt, a Tízparancsolatot, ne ölj! Ha őt felakasztják, megölik az ártatlan fivérét is. Lazarus levette bő köpenyét, előbukkant az öccse, aki a törzséből nőtt ki. Látszólag élettelenül lógott a bátyja testén, szeme csukva. A közönség felhördült, Johannes kapálózni kezdett és a fejét forgatta. Lazarus elmagyarázta, hogy Johannes nélküle nem tud létezni, képtelen az önálló evésre-ivásra, az ő testéből jut csupán táplálékhoz. A női hallgatóság a zsebkendője után nyúlt, néhányan, a gyengébb idegzetűek hangosan felzokogtak. Az eddig harsány férfiakban benn rekedt a szó, mindenki Lazarus Colloredora figyelt. Lazarus a hatásszünet után elmagyarázta, még ha ő maga meg is érdemli nem szándékos tettéért a halált, a gyámoltalan öccse nem tett semmit, hiszen képtelen önállóan cselekedni. Ha őt, Lazarust kivégzik, megölnek egy ártatlan embert, ez a tett semmiben sem különbözik az övétől. Mindnyájan, akik ebben részt vesznek, a tekintetes bíróság, a csendőrök, a hóhér, sőt, az itt helyet foglaló közönség is pokolra jutnak a tettükért.
A terem felbolydult, az emberek az öklüket rázták, nem vagyunk gyilkosok, kiabálták, miközben Johannes rángatózott Lazarus testén. Egymást lökdösve, taszigálva megindultak a csigalépcsőn lefelé a karzatról, volt, aki leesett. Henri Sauval gyorsan felfogta, hogy őt itt felkoncolja a csőcselék, mielőtt a csendőrök kimenekítenék. Csendre intett, kalapácsával többször az asztalára sújtott, olyan erővel, hogy végül letört a szerszám fanyele. Nem maradt más hátra, üvölteni kezdett. Mivel ugyan Lazarus Colloredo megérdemli a bitófát, azonban halálával öccsét, Johannest is kivégeznék ártatlanul, az akasztást nem hajtják végre. Lazarus Colloredo bűnös, de a Jóisten akaratából nem büntethető. Arra kötelezik, hogy élete végéig a legjobb szándékkal óvja és gondoskodjon öccséről, Johannesről. Legyen meg az Úr akarata!
