Szeptemberben a külső felvételekkel folytatódik a Mission: Impossible 7 februárban leállított forgatása – értesült a Variety.com.
A Tom Cruise főszereplésével készülő akciófilm egyik sztárja, Simon Pegg a hollywoodi lapnak elmondta, hogy a stáb a tervek szerint szeptemberben kezdi újra a forgatást, természetesen a megfelelő óvintézkedések betartásával, és először a külső felvételekkel.
A brit színész, aki Benji Dunnt alakítja a filmsorozatban, viccelődve megjegyezte, hogy a bunyós jeleneteket majd biztos úgy veszik fel, hogy ügyelnek a résztvevők közötti másfél méteres távolságra. Komolyra fordítva a szót hozzáfűzte, nyilván rendszeresen tesztelik majd a stábot a koronavírus miatt.
Egy olyan nagyszabású, hatalmas stábot számos helyszínen mozgató produkció, mint a Mission: Impossible 7 újraindulása a globális filmipar újraindulásának szempontjából is fontos lehet a Variety.com szerint.
Tommy Gormley, a film rendezőasszisztense a BBC Radio 4 adásában arról beszélt, hogy a stáb minden tervezett forgatási helyszínre vissza akar térni, többek között Nagy-Britanniába is. Ha szeptembertől áprilisig, májusig dolgoznak, be tudják fejezni a filmet. A forgatás szempontjából a legnagyobb kihívás most a kaszkadőrjelenetek és a tömegjelenetek felvétele lesz, de
„nem lehet Mission: Impossible-filmet csinálni bunyós vagy autós jelenet nélkül”.
A produkciót a koronavírus-járvány miatt február végén kellett leállítani, amikor éppen Velencében kezdtek volna forgatni. Gormley hangsúlyozta, hogy a filmesek képesek az alkalmazkodásra, a legszélsőségesebb körülmények között, extrém helyszíneken is tudnak dolgozni, ha megfelelően elő van készítve a forgatás, mindent meg tudnak csinálni. Kiemelte, hogy a legfontosabb a produkciókon dolgozók biztonsága.