Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Standeisky Éva Bajlódás az apával című esszéje Kassák apaképét elemzi.
„Kassák alkotásokban megjelenő apaképe elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szintén a műveiből kirajzolódó istenképével. Az Isten sokaknak támasz az élet viszontagságainak elviselésében. A tudatos énen felüli, a bajoktól megóvó, a bűntől megváltó erő. Olyan „létező”, akihez lélekben fordulni lehet. Aki „tanácsot ad”, aki „megvigasztal”, mint a jó apa. A gyermek Kassákban lázadását megelőzően egybefonódott a vallásos érzet és az apja iránti feltétlen bizalom.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Hermann Veronika Áldottak mind a világ táncai címmel recenzeálta Ljudmila Ulickaja A lélek testéről című novelláskötetét.
„A kötet kulcsnovellája az utolsó, Szerpentin című szöveg, amely egy memóriazavarban szenvedő, végül szellemileg teljesen leépülő könyvtáros története. Az elbeszélés idejére ezúttal is a körülmények változásából következtethetünk: a könyvtárban, ahol Nagyezsda Georgijevna dolgozik, megjelenik az internet, így az összegyűjtött katalóguscédulák – s velük együtt a klasszikus enciklopédikus tudás – fölöslegessé válnak. Az évtizedeken át mindent a fejében tároló, majd elveszítő bibliográfus egy önmagát megsemmisítő kinetikus szoborhoz hasonlít, s végül az egész szöveg allegóriája lesz.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Molnár Gál Péter Coming out című posztumusz könyvéről ketten írtak.
Bazsányi Sándor: Előrukkolt
„Ha csak a témát vesszük: mi mindenről lehetett volna érdekesebben és tartalmasabban beszélni. Például a besúgás morális kínjairól. Vagy a besúgás szakmai szempontjairól. Azon belül műfaji párhuzamokról. Vagy stíluskérdésekről. Már csak azért is, mivel a tényirodalom és a szépirodalom közötti mezőben tenyésző besúgás-irodalomban többnyire az áldozatok beszámolóival találkozunk: a gyerekével, a barátéval, a kollégáéval. Van közöttük játékosabb és kevésbé játékosabb változat (egyfelől mondjuk Esterházy Péteré, másfelől Györe Balázsé). A besúgó szempontjából fogalmazott művek általában nem szoktak megszületni. Nem született meg például Tar Sándoré. És nem Molnár Gálé. Bár ez utóbbi történetesen megjelent. Azonban a Coming out, tévedékeny olvasatom szerint, megmaradt a címben jelölt, sikamlósan kétértelmű, bulvárosabb regiszterválasztás szintjén. A két művészeti világ, a színház(iasság) és az irodalom(szerűség) találkozásából most ez jött ki: ez a hamis könyv. Hamis vallomás. De mit is értek hamisságon?”
Margócsy István: „Elszámolással önmagamnak tartozom…” (?!?)
„Molnár Gál Péternek, a nagyszabású kritikusnak, a kitűnő, nagy tudású kultúrembernek beszámolója saját besúgó voltáról nyilvánvalóan lehetetlen vállalkozás – a könyv ennek a lehetetlenségnek a szomorú, derűs, mulattató és elkeserítő lenyomata. Hiszen hiába tudhat mára a nyilvánosság rengeteg dolgot a besúgókról és a besúgottakról – a dolognak épp a leglényegesebb mozzanata maradt (s ahogy ma látszik: fog is maradni) leleplezetlen. Nem mutattatott be sem történetileg, sem politikailag, hogy hogyan is működött elemeiben és összességében a titkos megfigyelési hálózat – s emiatt a „lebukottaknak” jutott az a sors, hogy személyükben kellett elvinniük a rendszer személytelen „balhéját”. A lebukottak pedig vagy belepusztultak (mint Tar Sándor), vagy, ha kicsit szánalmasan is, de megdicsőültek (mint Szabó István), vagy pedig kicsit heroikusan, kicsit cinikusan megvonták vállukat, mondván: megtörtént, lépjünk tovább. Az pedig, hogy az irodalmi közélet milyen nyomorultul tud viszonyulni a kérdésnek bármilyen érintése okán, gyönyörűen szemléltethető akár e könyv „függelékének” dokumentumaiban, akár Esterházy Javított kiadásának fogadtatásában (ahol a politikai ellenfelek még a szubjektív vallomást is manipulációnak bírják vélni és mutatni).”
VERS
A versrovatban ezen a héten Babiczky Tibor, Nyirán Ferenc és Szkárosi Endre versei olvashatók. Bármelyiket szívesen ajánlanánk, de aktualitása miatt álljon itt Szkárosi Endre verse:
A szabadság záloga
A 133 legbátrabb emlékére
A történelem kapujában némaság van,
vírusfekete minden hallgatás.
Budapesten újra szabadság van még holnapig.
Utána gyász és ellenállás.
Először legbelül,
és kívül a reflexekben,
míg a hatósági gyógyítás el nem rendezi idegeinket.
Utána megfontolt kussolás, néhány
elbukó nekibuzdulás,
azután csend, itt-ott sírás és reszketés.
Itt voltál, szabadság,
Budapesten és másutt,
de főleg mégis itt, reménytelen
szabadság városa.
Most az agyakban készül
a történelmi robbanás,
a véráldozat elmaradhatatlan,
de a jó győz a rosszon.
Nem ma, nem holnap, de mindig.
A vétlen áldozat a szabadság záloga.
PRÓZA
Házasság, nők, boldogtalanság
Bognár Péter, Szil Ágnes és Szeifert Natália prózája
Tárcatár: Kiss Tibor Noé
Szeifert Natália: A dokumentum legutóbbi módosítása
„Emlékekben turkálok, terveket szövök, amelyeket nem valósítok meg, ha mégis, akkor meg csak úgy mellesleg, mert mindről mindig kiderül, hogy valamiért értelmetlen, vagy elkéstem vele, vagy egyszerűen mást hittem arról, mi lesz, ha meglesz, mert többnyire rohadtul nem lesz semmi. Csak tudnám, ki hitette el veled, hogy ez az élet!”
Szil Ágnes: Sortűz
„Az asszonynak nem voltak kalandjai, legalábbis abból ítélve, hogy sosem csináltatott új ruhát, a haját mindig ugyanabba a rettenetes kontyba fogta, nem volt új illata és frissen szerzett vagy újra feltűnt úgynevezett barátnői meg iskolatársai sem…”
Bognár Péter: Hajózni kell, élni nem kell
„És rémlik egy nő, gyermekem anyja, személyiség, akire én rendesen részint felületként gondolok („jó bőr”), részint súlyként avagy mélységként („nálunk könnyebbek a sósak”), részint: nem tudom miként („összetetten”)…”
Kiss Tibor Noé: Talán csak pletyka
„A válás után egy dohányboltban kezdtem el dolgozni, és mellette szociális munkásnak tanultam. Negyvenéves koromban találkoztam először olyan férfiakkal, akik végighallgattak. Kelemen is ilyen volt, de neki ehhez nem kellett elvégeznie semmilyen iskolát.”
KÉPZŐMŰVÉSZET
György Péter: Schaár – az értelmezés határtalansága
„1981-ben kezdte el Janáky István Meditz László együttműködésével tervezni Schaár munkásságának, illetve az Utcának Pécsett történő állandó bemutatását. Az Utca a végül 1990-ben átadott épületben látható ma is. A megnyitón Kovács Péter és Németh Lajos beszélt, utóbbi – mint azt Várkonyi György egy 2000-ben megjelent fontos tanulmányában megjegyzi – „azzal zárta beszédét, hogy a mű minden rétegére kiterjedő interpretációjának megfogalmazása a magyar művészettörténelem egyik eljövendő feladata.” (Várkonyi György: Schaár Erzsébet Utcája, kísérletek egy interpretációra.) Ehelyt a Németh Lajos által felvetett bonyolult, művészetelméleti, történeti feladat egyetlen aspektusára hívhatom fel a figyelmet. A szobrászat állandósága esztétikai-politikai mítoszának és a mindig időleges kiállításoknak az összefüggéseire, annak a kulturális térnek a bonyolultságára, amely Schaár munkásságát máig meghatározza.”
FILM
Báron György a most elhunyt legendás francia színészre, Michel Piccolira emlékezett.
„Ha mindazokat a filmeket, amelyekben szerepelt, eltüntetnénk az archívumok polcairól, nem egyszerűen szegényebb lenne a modern európai filmművészet, hanem ebben a formájában nem létezne. Halálával egy korszak zárult le, mondhatjuk némi pátosszal, de nem ok nélkül.”
HANGOSKÖNYV
Ruff Borbála a Sörgyári capriccio című hangoskönyvről írt, amelyen Für Anikó és Kern András olvas fel.
„Most látszik igazán, hogy a Hrabal-művekből nem csak filmet érdemes készíteni (bár Menzel hatot adaptált, és nem egy lett közülük világhírű), a legtöbből áradó humor és életigenlés sokféle hordozón: színházi előadáson vagy hangoskönyvön is képes átütni, ha az alkotók a hrabali világlátás pontos visszaadására törekednek.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
