„Immár kész a leltár”- Megjelent Molnár Gál Péter Coming out című kötete
Egy kellő önkritikával (is) megáldott színikritikus visszaemlékezései – talán ezt az alcímet viselhetné Molnár Gál Péter Coming out című kötete, melynek megjelenését kíváncsian várták nem csak a színházi szakemberek, de a színházkedvelő „civilek” is. A szerző még életében maga jelentette be a munka előkészületeit, mely végül hosszú éveken keresztül azért nem került napvilágra, mert leghitelesebb bírálója, maga MGP nem ítélte közreadásra alkalmasnak a művét. Ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható szempont az olvasó számára, aki arra vállalkozik, hogy megismeri a közel 450 oldalas mű tartalmát.
A Tények és tanúk sorozat legújabb tagjaként megjelent kötet borítóján MGP fekete-fehér fotóit látjuk. A képek egyazon alkalommal készültek róla, élénk arcmimikáról árulkodnak, a szigorú, vastag fekete keretes szemüveg gondolkodó, töprengő arcot keretez, melyre egyszínű garbója még inkább ráirányítja a figyelmet. Néhány képen éppen fésülködik vagy szemöldökét igazgatja, nem tűnik különösebben feszélyezettnek az ismeretlen fényképész készítette sorozaton. A szokatlan tartalmi sorrendet követő kötet – melyet Schmal Alexandra rendezett sajtó alá – Lakos Anna előszavával indít. Ebben rávilágít MGP tévedéseire, meg-megkopó emlékezetére, melyet a szerkesztők gazdag és rendkívül tartalmas lábjegyzeteikkel igyekeznek kiigazítani. Arra is felhívják figyelmünket, hogy a szerzőtől szokatlan pontatlan megfogalmazások, kissé hanyag stílus nem került korrigálásra, így az olvasó most MGP egy másik oldalát is megismerheti.
Mielőtt górcső alá vesszük a kötetet, idézzük fel Molnár Gál Péter (1936 – 2011) vagy – ahogy újságírói ténykedése során mindenki nevezte – MGP színikritikus, dramaturg életének főbb fordulópontjait. Ezek annyira meghatározó jelentőségűek, hogy átsejlenek az egész kötet anyagán, és mintegy viszonyítási pontokat adnak mindahhoz, amit ebben a könyvben olvashatunk. A hosszú ideig a Népszabadság szerkesztőségének alkalmazásában álló, sokak által rettegett színikritikus 1963 és 1978 között III/III-as ügynökként tevékenykedett. Homoszexualitásával zsarolták meg annak érdekében, hogy aláírja az együttműködési nyilatkozatot. 1978-ban a Ferihegyi repülőtéren Kenedi János külföldön publikálandó cikkének mikrofilmjével a tárcájában lebukott. Ezért elbocsátották a Népszabadságtól, csak 2009-ben alkalmazták újra. Ügynökmúltja 2004-ben derült ki, erre szűkszavú közleményben reagált, melyben a tényt ugyan elismerte, de úgy nyilatkozott, hogy elszámolással csakis önmagának tartozik. Ettől a ponttól kezdődik a Coming out című kötet, melynek első fejezete, a tulajdonképpeni Függelék Itt az a büdös besúgó! címmel egy rendkívül alapos gyűjtést tartalmaz az ügynökmúlt kipattanása kapcsán a szerzőnek küldött e-mailekből, az Index fórumán zajló vélemény- nyilvánításokból. MGP publikálja többek között egy külföldön élő újságíró körlevelét, melyet francia barátainak küldött, és a hír kapcsán megjelent újságcikkeket is. Rendkívül alapos, mintha csak bizonyítékokat vonultatna fel, a fórumos hozzászólásoknál, e-maileknél percre pontosan tünteti fel a dátumokat, időpontokat. A vélemény-nyilvánítók nem kímélték őt, minden volt a szemükben, csak úrifiú nem. Volt olyan, aki még odaáig is elmerészkedett, hogy egy egyszeri szexuális élményét is felelevenítette vele kapcsolatban a gyalázkodás mellett, levele utóirataként.
Mi lehetett MGP célja ezzel a bizonyára a számára is felkavaró gyűjtéssel? Vezekelt? Vagy részvétet akart kelteni az emberekben? Bírálói folyamatosan azt hányták a szemére, hogy az ügynökmúlt napvilágra kerülése ellenére továbbra is kulturális eseményeken mutatkozik, és nem látszódik rajta szégyen vagy megbánás. MGP nem magyarázkodik, tényeket közöl, bocsánatot pedig valóban nem kér senkitől. Többször elmondja, de itt is hangsúlyozza: „Nem írtam vagy mondtam tollba-magnetofonba mást, mint amit a nyilvánosság előtt leírtam.” Bevallása szerint Svejk volt példaképe a hatalommal való trükközésben a besúgó évek alatt.
Az Így éltünk Pannóniában című fejezetben MGP kötetlenül sztorizik. Színészekről, írókról, szerkesztői-újságírói életről, kiemelve egy-két fontosabb szereplőt. Az Amerikába 1938-ban kivándorolt Eggerth Mártával kapcsolatos meg nem ismerkedési történetében a színésznő családtagjával folytatott levelezését is publikálja, és ebbe a történetbe bekúszik az ügynökszál. Olyan ez mint egy kígyó, amelyről időnként azt hisszük, sikerült ügyesen elrejtőznie egy kő alá, azután sziszegve mégis újra és újra felbukkan, a legváratlanabb helyzetekben. A szerző érezhetően küzdött a múltjával, foglalkoztatták tettei, a szembesülés nem volt elkerülhető a számára.
Megrázó őszinteséggel ír homoszexualitásáról, kapcsolatairól a Közüggyé tett magánügyek címmel ellátott részben. Felkavaró részletességgel enged betekintést viszonyaiba, kalandjaiba. Persze a korszak kivédhetetlen jellemzőjeként ebbe is belekeveredik a politika, és a történelem nagy fordulópontjai. 1944 illetve 1956 eseményei ezúttal egy budapesti, zsidó származású fiú szemszögéből tárulnak fel, akinek éhezés, bujkálás, halálfélelem kísérték abban az időben a mindennapjait. Tapasztalatai alapján felmenti mindazokat, akik könnyen cserélték jelmezeiket jelszavaikkal együtt. Ikonikus szereplők kerülnek elő múltmesélése függönyei mögül, például Mensáros László vagy Lengyel Menyhért. A beszervezése részletes történetét is megosztja, a fedőnév (Luzsnyánszky Róbert) választásának hátterét is megismerhetjük. Pontosan idézi az akkor hatályos Büntető Törvénykönyv homoszexuálisokra alkalmazandó rendelkezéseit, hogy érzékeltesse, miről is kellett döntenie, amikor besúgóvá vált. Megismerhetjük az ú.n konspirációs lakások működését, igazi korrajzra sikeredett ez a rész, melyet hátborzongató részletességgel írt meg, betekintést engedve a tartótisztek és jelentéstevők kapcsolatának dinamikájába is. Őszintén szól azokról a kedvezményekről is, melyek kritikusi-újságírói tevékenységével jártak együtt, lehetővé téve számára a sokak által csak vágyott, akadálytalan külföldi utazásokat is, melyeket ki is használt. Nem csak a közeli európai országokba juthatott el, de távoli tájakon is járt, megmerítkezve nyugat és kelet pezsgő kulturális életében, ezek az élményei mind-mind formálták szemléletét. Számomra ez volt a könyv legértékesebb része.
A szerző külön fejezetet szentelt a színházpolitikai kérdések tárgyalásának, ezeket is anekdotákon, leveleken keresztül igyekszik érthetővé tenni számunkra. Aczél György mindenható tevékenysége kiütközik MGP soraiból, miközben olyan emblematikus előadásokra kalauzolja olvasóit, mint Ádám Ottó 1968-as Éjjeli menedékhely rendezése vagy Ruszt József és szintén Ádám Ottó 1972-es illetve 1977-es Hamletje. Ez utóbbiról részletesen közli nagy vihart kavart kritikáját is. Feltűnik ebben a fejezetben Viszockij, Marina Vlady, és Latinovits Zoltánról is ír. Olvashatunk a Székely-Zsámbéki -Babarczy nevei által fémjelzett színházi törekvésekről, és ismerteti az Ódry Színpad újfajta működtetésére kidolgozott huszonnyolc pontból álló, végül meg nem valósult akciótervét is. Rendkívül széles látókörű és gazdag információtartalmú, de ugyanakkor szétfolyó része ez a könyvnek, nem sikerült emészthetően rendszerezni az információkat, a mondanivalót, talán ezért is érezhette MGP úgy, hogy ez a könyv mégsem lenne alkalmas a kiadásra. Időnként nehéz a szerzővel tartanunk a történetek folyományában, néha nem eldönthető, hogy egy kitalált történet mesélésébe kezd-e, azután MGP személyének felbukkanása teszi világossá számunkra, hogy valóságos történeteket mond el. Nem csak a felelevenített epizódok által megszabott korszak távoli már számunkra, de mondanivalója sok magyarázatra, háttérinformációra szorul, melyet a lábjegyzetek tesznek mégis valamennyire emészthetővé. Stílusa mindezek ellenére bravúros és remek írói vénával megáldott személyről tanúskodik.
A záró fejezetben (Miniszterelnök lehet, színházi kritikus nem) ír Ronyecz Máriával való megismerkedéséről, házasságukról, válásukról, majd a színésznő súlyos betegsége idején újrakötött házasságukról. MGP együttérző, erős, mély szeretetre képes emberi mivolta mutatkozik meg közös történetükben. Talán Sándor György humoristáról adja a könyvben megjelenített művészek közül a legrészletesebb leírást. Erős szimpátiája és együttérzése is kiérezhető soraiból, és hanyag eleganciával, értékítélettől mentesen idézi fel azt az epizódot is, amikor Sándor egy előadása közben kezébe nyomta a róla készített jelentését és megkérte MGP-t, hogy azt hangosan olvassa fel a nézőknek. „A színikritika nem közfelkiáltásos véleménykinyilvánítás” összegez végül a könyv végén, és sorain mintha némi mentegetőzés sütne át, a kritikusi vélemény csak egy nézői vélemény, mintha csak azt mondaná: Ugyan kérem! Nem kell ezt annyira komolyan venni!
A könyv jelentős hozzáadott értéke a gazdag lábjegyzetelés és a komoly terjedelmű személynév mutató, melyekből rengeteg hasznos információhoz jut az olvasó. Egy ennyire megosztó személyiség mint MGP, milyen könyvet is tudna írni saját életéről és munkásságáról, mint megosztót? A korszakot jól ismerők valószínűleg közelebb érzik majd magukhoz a tartalmat, mint a fiatalabb generáció tagjai, akik számára MGP illetve az ’50-es, ’60-as és ’70-es évek színházi élete már csak történelem. Az mindenki számára kiérezhető a kötetből, hogy MGP vállalta a múltját, nem szégyenkezett miatta, és olyan szemlélettel tekint a múltba, mely elgondolkodtatja olvasóját, ő vajon hogyan cselekedett volna a szerző helyében a kényes szituációkban. A korszak ikonjaival való találkozások számára hétköznapiak voltak, mások számára irigyelt lehetett bejáratossága a hírességek közé, míg nekünk, a mai olvasó és egy fiatalabb generáció számára ezek a személyek lassan már a múlt ködébe vesznek vagy onnan tűnnek most újra elő. MGP mégsem dicsekszik találkozásaival, a színész- illetve rendezőlegendák élete teljesen hétköznapi szereplőinek számítottak.
Számot vetett-e a múlttal a szerző? Inkább egyfajta katalógusba rendezte életét, tényeket, időnként bizonyítékokat gyűjtött össze a kényes fordulópontok kapcsán, melyeket addig csak képzeletbeli cédulákra jegyezhetett talán fel. Mintha csak előkészítette volna az utókornak élete számadását, hogy mindazt, ami vele történt, mindenki saját belátása, véleménye szerint ítélhesse meg.
(A kötet a Magvető Kiadó gondozásában, Molnár Gál Péter jogutódja hozzájárulásával jelent meg, 2020-ban)
