Táncold körbe Magyarországot online!
– Szék –
Szék az erdélyi mezőség központjában, Kolozsvártól északra, csodálatos dombos vidéken fekszik. A 2500 lelkes község a középkorban még sóbányáiról híres, szabad királyi város volt. A gazdagság és az elzártság együttesen eredményezte Szék egyedülálló kultúráját. A kutatók még az 1970-es években is érintetlen népviseletet, népzenét, és táncokat találtak itt. Széken a nyolcvanas évek végéig minden héten és minden falurészen külön táncházat rendeztek. A fiatalság szívesen ment a táncba, hiszen ez volt az egyedüli alkalom a találkozásra, párkeresésre. A Táncold körbe Magyarországot online! sorozatunk utolsó részében a térség táncait ismerhetik meg.
A Táncolj velünk! című gyermek néptáncoktató filmsorozat 1998 és 2008 között készült a nemzeti könyvtárban. Az ismeretterjesztő széria a Martin György Néptáncszövetség és az Örökség Népművészeti Egyesület kezdeményezésére indult, összeállítását pedig az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárában működő Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány végezte.
A táncokat, amelyeket a MTA BTK Zenetudományi Intézet Néptánckutató Archívuma filmjeivel illusztráljuk, az Országos Széchényi Könyvtár YouTube-csatornáján tesszük közzé 2020. május 15-ig, péntek délutánonként. A filmsorozat kiválóan használható minden közösségben gyermektánc oktatására; használatával nem csupán a képzett táncpedagógusok, hanem a néptáncot alapszinten ismerő oktatók is kitűnő eredményt érhetnek el. A sorozat szerkesztő-forgatókönyvírója dr. Diószegi László, történész, Harangozó-díjas koreográfus, rendezője Szécsényi Anikó, az OSZK munkatársa.
A széki népviselet jellegzetes, a vért és a gyászt idéző, fekete-piros színe tragikus eseményre emlékeztet. 1717. augusztus 24-én, Szent Bertalan napján tatár seregek törtek Székre. Az alig száz túlélő fogadalmat tett, hogy ezen a napon háromszori istentisztelettel és böjttel emlékeznek az áldozatokra. A nők derékig érő, csak a kézelőn, feketével hímzett inget hordanak. A hosszú, ráncolt szoknya színe piros és fekete, alatta három-négy alsószoknyát, pendelyt viselnek. A fekete lajbi vállát piros szalagból készített csokorral díszítik, csizmájukat a saroknál tulipános mintával varrják ki. A viselet elengedhetetlen darabja a fekete, apró virágokkal hímzett, gondosan megkötött kendő is. A férfiak öltözetének jellegzetes darabja a kék posztóból készített mellény. A sárgarézből készült gombok a valaha a környéken élő szászok hatását mutatják. A bő ujjú fehér ingnek csak az elejét tűrik be a nadrágba, a hátulját kiengedik. A fekete posztókalapot már csak az idősebbek hordják, sokkal elterjedtebb a jellegzetes, hetyke szalmakalap.
A székiek „párnak” nevezik a táncrendjüket, ami arra utal, hogy a szünet nélkül egymást követő táncokat ugyanazzal a legénnyel, leánnyal kell végigtáncolni, közben partnert váltani nagy illetlenség számít. A széki pár régebben legényessel, a sűrű és ritka tempóval kezdődött. Ezt követte a négyes, vagy, ahogy ők mondják, a magyar.
A legényest a székiek az utóbbi évtizedekben, a táncszünetekben, a zenét külön megrendelve járják. Körbe sétálva kezdődik a gyors ritmusú, virtuóz sűrű tempó. A rövid séta után a legények együtt váltogatják a pihenő és csapásoló motívumokat, a zenéhez igazodva, négysoros szakaszokba, pontokba fűzik a figurákat. A pergő ritmusú táncot a lassabb ritka tempó követi, amelyben a lábcsavaró motívumokat lelassítva, a csapásoló figurákat felgyorsítva táncolják.
A magyar, vagy négyes különlegessége, hogy két pár kis köröket – négyeseket – alkotva táncol együtt. A körök váltakozó irányba sebesen forognak. Három forgás, vagy, ahogy ott mondják “fordítás” után pihenő következik, amelyben a táncosok eleresztik egymást, és körbesétálnak. A séta közben a lányok zsebkendős kezüket összefogják, a legények pedig ujjaikkal pattogtatnak, gyakran a ritka tempó lábfacsaró és csizmaverő figuráit táncolják. A négyest énekes dallamokkal, “jaj nótákkal” kísérik. A tánc 15-20 percig is eltartott, így mindenki elénekelhette a maga nótáját.
A széki táncrendben a négyest rendszerint a lassú és a gyorsan forgó csárdás követte, majd a hatvanas évektől két új tánccal, a porkával és a hétlépéssel bővült. A lassúban a párok szétválnak. A legények lassan körbe sétálva énekelnek, majd ismét táncba hívják párjukat. A lassú, aszimmetrikus zenére körben állva, szorosan összeölelkezve hosszan táncolnak, énekelnek, és bár egyszerűnek tűnik, nehéz szépen táncolni. A lassút a legközkedveltebb tánc, a csárdás követi. A körforma felbomlik, és a vidám, pattogó ritmusú zenére a párok sebes forgásba kezdenek. A csárdást sokáig, néha egy órán keresztül is húzzák. A párok néhány irányváltás után leállnak, félrehúzódnak, összeölelkezve a zene ritmusára billegve pihennek. A porkát és a hétlépést körbe táncolva egymáshoz igazodva járják a párok. Ezek a táncok nem túl bonyolult szerkezetűek, de a gyorsuló ritmusú zene miatt nem könnyű eltáncolni őket.
