+ Irodalom

A Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége konkrét lépéseket vár Demeter Szilárdéktól

A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetségének (MKÉSZ) elnöke levélben fordult a könyvszakma döntéshozóihoz, konkrét lépéseket sürgetve a kisebb könyvkiadók megsegítése érdekében. A Demeter Szilárd miniszteri biztosnak címzett, de Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszteréhez, valamint Fekete Péter kulturális államtitkárnak is eljuttatott levelet változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Demeter Szilárd, tisztelt miniszteri biztos Úr!

A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége (MKÉSZ) elnökeként több mint 30 magyar kis kiadó mindennapjaiért, megélhetéséért érzem magam felelősnek, ezért is fordulok Önhöz ebben a rendkívüli időszakban. Az Alexandra-válság után újabb nehézséggel kell szembenézni a szakmánknak, hiszen a koronavírus a kultúra területén is erősen érezteti negatív hatását. A kisebb könyvkiadók bevételeinek legalább 70%-át veszítették el az utóbbi hónapokban, elsősorban a könyvesboltok bezárásának köszönhetően, valamint a vásárlóerő csökkenése miatt. Arra szeretném kérni, hogy Ön, mint a magyar könyvszakma fejlesztéséért felelős miniszteri biztos terjesszen elő néhány, a könyvkiadókat segítő intézkedést, ahogy ezt a környező országokban már megtették.

Íme néhány konkrét, már bevezetett intézkedés:

    • Észtországban 300 000 euró plusz összeget adnak a könyvtáraknak, hogy vásároljanak könyveket a kiadóktól.
    • Az Egyesült Királyságban 5 intézkedés szorgalmaz a könyves szövetség, többek között helyi adócsökkentést és meghosszabbított kamatmentességet, valamint az e-könyvek 0%-os (!) áfáját már be is vezették! (Magyarországon ez még mindig 27%!)
    • Portugáliában a kulturális miniszter 400 000 eurós támogatást ajánlott fel a kiskiadóknak, cégenként max. 5000 eurót és 45 000 eurót a szerzőknek.
    • Írországban, az ír nemzeti posta (An Post) külön díjszabással szállítja ki a könyvkiadók csomagjait, 30 EUR-os megrendelés felett teljesen ingyen.
    • Szlovákiában speciális program indult a könyvtárakban, melynek keretében a könyvtárak a helyi könyvkereskedőktől vásárolhatnak könyveket.
    • Valamint minden érintett országban bejelentették, hogy a könyvesboltokat elsőként nyitják ki, legkésőbb május közepéig.

Tisztelt Demeter Úr!

A könyvkiadók, kisebb könyvműhelyek fennmaradása létfontosságú a magyar kultúra szempontjából. A fenti intézkedésekhez hasonló lépések pedig létfontosságúak a magyar könyvkiadók túlélése szempontjából!

Ezúton kérem Önt, hogy mint a kultúráért felelős és aggódó miniszteri biztos, tegyen konkrét lépéseket a hazai könyvkiadókért, ennek részletes kidolgozásában felajánlom a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetségének együttműködését!

Jó egészséget kívánok Önnek!

Üdvözlettel,
Galambos Ádám
A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke
www.mkesz.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top