A manzárdszoba annyira alacsony volt, hogy a két nő kontya a mennyezetet súrolta, a legmagasabb pontját. A szoba többi, ferde síkú részén csak görnyedve lehetett közlekedni. A férfiak, főleg a tengerészek, akiket ide hurcoltak, általában nagydarab, jól megtermett emberek lévén nem igazán tudtak a kis helyiségben mozogni. Igaz, őket csak az ágy érdekelte, meg, hogy mi van a nő szoknyája alatt. A koszos, foltos ágyneműt, a mindent beborító port és a pókhálókat nem fedezték fel, valószínűleg nem is látták, mert a hátsó szobába alig jutott be némi fény, gyertyára meg nem futotta. De ehhez a foglalkozáshoz a sötétség illett.
Most Marthát is ez izgatta, vajon mi van Julie szoknyája alatt, a piszkosbarna anyagréteget rángatta fel a derekára. A lány hevesen tiltakozott.
– A manóba, hogyan akarsz szajha lenni, ha ennyire szemérmes vagy? – dohogott az idősebb, farosabb Martha. – A zárdában külön lakosztálya volt a kisasszonynak?
– Dehogy, ketten szorongtunk egy lyukban, de mindig elfordultunk és a falat bámultuk, míg a másik vetkőzött.
– A kuncsaftodat is megkéred, forduljon el, amíg levetkezel? Mondjuk, jobb, ha csak alul szabadítod ki magad, akár ne is hordj bugyogót. Akkor lebonyolíthatod a menetet az utcán is, egy kapualjban, ott sietni kell, nem vacakolhat a disznója órákig. Ha felhozod szobára, hiába egyezel meg velük, sokszor többet akarnak, fizetni meg persze ugyanannyit, és a matrózok erősek ám, nem bírsz velük. Az utcai menetnél csalhatsz is, erősen a combjaid közé szorítod a szerszámját, így nem beléd megy, kevesebb az esélye, hogy bekapod a legyet vagy elkapsz valami szörnyűséget. Ha elég részegek, nem veszik észre. És hidd el, mind részeg, mert ahogy végre kiszabadulnak hetek után a hajóról, csak a szesz meg a nők érdeklik őket. Első útjuk a kocsmába vezet.
A lány szerencsétlenül álldogált a nyakáig felhajtott szoknyájával, hallgatott és bólogatott. Tizenhét évesen és a világtól elzártan felnőve nem sokat tapasztalt a férfiak természetéről. Hálás volt Martának, amiért befogadta és tanítgatta, hiszen a szajhaság is egy szakma, amit meg kellett tanulni valahogy, ha csak annyiból állna, hogy szétteszed a lábad, akkor mindenki ezt űzné, a világ legkönnyebb foglalkozása lenne. Ezek szerint mégsem.
– Aztán miért akar egy apácanövendék utcalány lenni? – kíváncsiskodott Martha, nem értvén a nagy fordulatot.
– A zárdában is szajha voltam, ráadásul ingyen cseléd. Minden reggel ötkor keltem, felsikáltam az ebédlőt, aztán a templom kövét. Mikor a plébános jött a hat órás misét celebrálni, előtte behúzott a gyóntatófülkébe. Nem is reménykedhettem, hogy majd leszokik rólam, mert én voltam a legfiatalabb az egész zárdában, az ötven körüli matrónákat már nem kívánta. Hetente egyszer jött a márki úr, akinek a családja alapította a templomot, és támogatja a mai napig. Virágot hozott az altemplomban nyugvó őseinek. Nekem kellett elrendezni a vázákban, ő meg engem rendezett le a kemény márvány sírbolton. Aztán építkezni kezdtek az udvaron, és az építőmester a falnak szorított. Elegem lett, ha már szajhaságra kárhoztattam, ha már így is, úgy is a pokolra jutok a vétkemért, legalább keressek vele egy kis pénzt és ne sikáljam utánuk a mocskot.
Martha döbbenten bámult, sok lány történetét hallotta már, hitte is, nem is néhányukét, de egy apáca nem hazudhat. Ne hazudj, írva vagyon a Tízparancsolatban.
– Ide figyelj, a locsogásból nem élünk meg. Mindjárt ránk esteledik, és ha nem érünk a Morthy kocsmájához időben, mások viszik el a kövér kuncsaftokat. Na, nem úgy kövér, a tárcája dagadjon, ne a hasa. Bár ha a hasa dagad, nem fér hozzád rendesen és nem bírja szusszal. Bánom is én, dagadjon mindkettő! – legyintett az idősebb nő. – Vedd már le a bugyogódat! – sürgette a fiatalabbat.
– Minek? – szörnyülködött a lány, mikor meglátta Martha kezében a borotvát.
– Lecsupaszítalak alul.
– Miért, a férfiak azt szeretik? Többet fizetnek tán?
– Nem, inkább szeretnek elmerülni a bozontban. De a szőrök között tetvek bújhatnak meg, a rühet is könnyebben elkapnod, attól pedig sosem szabadulsz meg. A rühtől magától kipotyog a szőr, és véresre kaparod a bőröd. Ismertem egy lányt, addig vakarta magát, amíg mindenütt a csupasz húsa látszott, beköpték a legyek, ingyen sem kellett már senkinek, olyan rohadt döghús szaga volt, a bolondokházában végezte szerencsétlen.
– Isten ments – vetett gyorsan keresztett Julie.
– Meg aztán a franckórt meg egyebet is előbb látod.
Közben nekiállt a borotválásnak, először bekente szappanhabbal, majd óvatosan lehúzta. Julie sápadtan nézte az eredményt.
– Én ezért nem fizetnék.
– Várjál csak! – ezzel Martha elővett a fiókból egy parókaszerűséget, ami még egy csecsemő fejére is bajosan illett volna. – Ez a merkin, most felragasztom neked egy kis csirizzel.
– De miért, az Isten szerelmére, ha most vágta le?
– Mert a férfiak együgyű jószágok, szeretik az illúziókat. Mostanában valamelyik főnemestől elterjedt, hogy a szeretőik szőrszálait gyűjtögetik egy burnótos szelencében. Lehet hetvenkedni az ivóban, kinek van több, férfiak és az ő játékaik. Hát csak tépkedjék!
Minek vitatkozni egy férfival, ha le is vetkőzhetsz?
