Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
INTERJÚ
„Vagy igaz, vagy nem – nincs mese”
Farkas Katalinnal Kőszeghy László beszélget
Farkas Katalin a CEU Filozófia Tanszékének egyetemi tanára. Korábban tanított az ELTE-n, vendégkutatóként dolgozott Sydney-ben, Koppenhágában, Canberrában és Cambridge-ben, vendégtanár volt Stockholm és St. Louis egyetemén, 2012-ben pedig tagjává választotta az Európai Akadémia. 2008-ban az Oxford University Pressnél megjelent könyvében egy Descartes-inspirálta, a szubjektum nézőpontja felől elgondolt elmefogalom mellett érvelt, jelenleg pedig A tudás egysége című ismeretelméleti könyvén dolgozik.
FEUILLETON
Demény Péter Íriszillat és szarszag címmel írt esszét.
„Az illető helyiséget különben az egész világirodalomban rejtőzködésre használták, és az egyedüllét vágya diktálta a használatát. Jean gyerekkorában elrejtőzik a díszes pavilonban, hogy megleshesse, hogyan élnek az arisztokraták, majd hirtelen lezuhan, és rájön, mennyire nem mindenütt díszes az a pavilon. A Julie kisasszonytól eltérően a Tótékban Tót sokkal triviálisabb célra használja a fabudit: egyszerűen menekülni szeretne az Őrnagy folyamatos vegzálásától, bár persze hiú ábrándokat követ, s végül még ott is fogadnia kell. A Nat Turner lázadásában a gyermek Nat elábrándozik, amikor egy másik néger kölyök, Wash, megpörköli a seggét egy házilag készült fáklyával. Az Iskola egyik ikonikus jelenete, amikor Medvét nekilökik a mosdó falának, és tenyerének nyoma hosszú ideig ott marad. Peter Kein pedig oda zárkózik be, és ott sírja el magát, amikor rájön, hogy a házasságban szeretkezni is kellene. A Proust ábrázolta helyiség tehát olyan hely, mely mély szociológiai vizsgálatokra ad alkalmat. Julie kisasszony azért neveti ki Jeant, mert az nem tudta, mire való a pavilon.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csehy Zoltán Izmos rozsomák címmel írt recenziót A Nibelung-énekről, melyet Márton László fordított.
„Márton László a szöveget nem heroikus vagy nemzeti eposzként, hanem regényként kezeli, melyben például a férfi–nő viszonyok asszimetriái a mítoszból a történelembe tartó és a történelemből a mítoszba vágyó határátlépésekben rajzolódnak ki a legélesebben. A mitikus őscsodákat végrehajtó Siegfried halálával és Attila hunjainak megjelenésével (a hun udvari környezet és társadalom festése nagyban hasonlít a félig pogány, félig keresztény magyarság világához), sőt, már talán az ősprimitív tisztaság illúziójából a szerelem civilizáló hatására kilépő xanteni Siegfried beilleszkedésével a burgundi lovagi etika szabályrendszerébe a mítoszi köd is egyre oszlékonyabb, a varázsmese egyre illékonyabb, s egyre inkább a történelemformáló erők pszichoszociális aspektusai kerekednek felül. Márton fergeteges drámai gócpontokat teremt a nyelvi megformálás merészségével és dinamikájával, s olykor az irónia nehezen felfejthető alakzataival aknázza alá a patetizmusra amúgy is kevéssé hajlamos szöveget.”
AZ ÉS KÖNYVE ÁPRILISBAN
Weiss János „Életem javát diktatúrákban töltöttem” című recenziója Nádas Péter Leni sír című, az író politikai esszéit tartalmazó kötetről szól.
„Nádas politikai gondolkodásának kiinduló pontja az 1992-ben megjelent Párbeszéd című kötet, amely 1989-ben készült beszélgetéseket tartalmaz. A könyvben Richard Swartz és Nádas beszélgetnek egymással. „Ha […] annak a változásnak, amely Európa keleti felén most elindult, van valamilyen esélye, akkor szükségszerűen el fogunk jutni egy olyan pontra, ahol éppen e kétféle tartásnak, életfelfogásnak és élettechnikának kell egymással szembesülnie. Akár élesen konfrontálódnia.” (Párbeszéd, 122.) Ez Swartz szólama, ő a konfrontálódásban, a kibeszélésben hisz, Nádas viszont azt szeretné, ha a keleti tartás hozzá tudna igazodni a nyugatihoz. 1992-ben Vajda Mihály még ezt írta: „[Vannak tényezők, amelyek] jelentősen hátráltathatják, de hitem szerint megakadályozni nem tudják valamifajta […] jóléti társadalom kialakulását. – Szabadságra ítéltettünk? Remélem.” (A történelem vége?, Századvég Kiadó, 1992, 103.)”
VERS
A szám versrovatában Solymosi Bálint A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai című hatalmas vállalkozásának utolsó darabja, valamint Székely Szabolcs versei kaptak helyet. E három, számokkal megcímzett Székely Szabolcs-vers közül idézzük az egyiket.
52.
Kibélelt, páncélos élet, ha rossz benne lenni:
fenntartható egyensúlyai rosszak.
Nem én mondom, vár az ember. Történni semmi
nem fog. Mintha nem lenne holnap.
Várjunk csak. Nem lesz jobb, se rosszabb.
Nem csinálni semmit, mennyi munka. Mennyi
csinálás kell, édesem, elkeseredni.
De mért nem kapok csettintésre jobbat?
Csak úgy történjen meg! Ahogy csecsemőnek
szája elé pattan a bimbó: csak ráharapni kell.
Erősebbé nem tesz, ami lassan öl meg –
ezt álmodja, kinek álma véletlen siker.
Semmit ne kelljen tenni érte, erre vágyom.
Szerelmesnek lenni ingyen, mindenáron.
PRÓZA
A testbe zárt lélek prózái
Berta Ádám, Istók Anna, Szathmári István és Szánthó Erika Emma prózája,
Tárcatár: Szív Ernő.
Részlet Szív Ernő: Árvaság (6) című írásából:
„Nem azt mondom, hogy csalódást éreztem. Vagy hogy meglepetés ért. De megütött, rám koppintott valami nem várt, mégsem egészen ismeretlen érzés mégis, hogy ez ilyen, ez a valóság, ilyen lenne a vágy, a kíváncsiság tárgya, így néz ki, nem bizonyos magazinok női alakjai állnak és hangoskodnak a meleg gőzben, nem nyúlánk, arányos testek fehérsége világítja meg a szürke párát, nem almakerek mellek engedik alácsöpögni a habot, hanem, hanem micsodák. Elhasznált női testek voltak, gyűrt és összeereszkedő, egymásba folyó rétegek, szabálytalan és már megfáradt idomok, hatalmas, lógó mellek, tomporok, vaskos combok, visszeres lábszárak, afféle kisvárosi barokk a szocializmus ihletettségében. Száraz kiskertek, vasak árnyékában termett idős, emberi testek. A fiatal testek is idősek voltak. Forgolódott a sok hús a gőzben, boldogan elsiklott egy szappan.”
KÉPZŐMŰVÉSZET
György Péter: Maurer Dóra – út az Artworldbe:
„De akármint is: a különböző folyamatokból végül ki- és leválaszthatóak egyes művek, amint az elkerülhetetlenül a Tate Modern kiállításán is történt Maurerrel, és amúgy mindenkivel, akinek a múzeumok, galériák kiváltságos tereiben való szereplésből kijut. Maurer pályafutása kiemelkedően fontos állomására érkezett. A Tate Modern, a Juliet Bingham által szerkesztett katalógus, az Artworld nagy, mágikus globális/univerzális birodalmában, szakrális terében kiállítani nagyszerű, hiszen az vitathatatlan elismerése hosszú évtizedek konzekvens munkásságának.”
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia a költészet napi online színházi „előadásokról”:
„A színpadi élőszó bennszakadt, a videokultúra viszont virágzásnak indult. Így idén április 11-én nem csupán írott formában árasztották el a netes felületeket a válogatott versek, hanem az archívumok gyöngyszemei mellett friss mozgóképes anyagok is megjelentek. És nem, ne a Vers mindenkinek steril stúdiófelvételeire gondoljunk, színházi alkotóink szerencsére ennél jóval találékonyabbak.”
ZENE
Fáy Miklós a Budapesti Fesztiválzenekar honlapján megtekinthető Mahler-szimfóniáról írt:
„A lényeg, persze, pont nem itt van. Nem az számít, hogy mennyit változtat a közvetítés az eredeti koncerten, hanem hogy mégis fogható, érzékelhető, átélhető egy teljes értékű interpretáció, ami többé-kevésbé egyenes úton, határozott léptekkel jut el addig, hogy hitelesen tomboljon a sok hangszeres, ujjongjon a kórus, hogy feltámadunk. Hogy az egész ne úgy hangozzék, hogy az ember a végén azt mondja, milyen nagy mágus ez a Mahler, még önmagát is csaknem meg tudta győzni.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
