Horváth Balázs: Erkölcs és civilizáció – Typotex kiadó, 2020 – 552 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-62-4
Régen minden jobb/rosszabb volt
Vannak olyan gondolkodási sémák, melyeket szinte öntudatlanul használunk. Ezek közé tartozik az is, ahogy a világ jelenlegi állapotáról gondolkodunk a múlthoz, a régmúlthoz képest. Az, hogy „régen minden jobb volt”, vagy éppen rosszabb, sokkal inkább függ a kijelentést tevő személy állapotától, vagy éppen a megjelölt témakörhöz való kötődéstől, mint a tényektől. Olyan, mintha nem lenne „objektív mérce”.
Beteg bolygón élünk, a betegség neve: Emberiség
Az ilyen jellegű kijelentéseinket a hétköznapokban leginkább érzelmi alapon tesszük, s ha egy kicsit komolyan vesszük a kérdést, s megpróbálunk utánanézni, mi az, ami ebben a témában megismerhető, akkor is bajban vagyunk. A rendelkezésünkre álló adathalmaz olyan méretű, hogy szinte képtelenség már az összelapátolása is. Hát még az átrostálása… és akkor sem mindegy, hogy milyen rostát használunk! Mi az, ami fennmarad, s mi az, ami kihullik.
Akarjuk, vagy sem, ebben a kérdésben nagyrészt másokra – mások polémiáira – vagyunk utalva. Ennek a vitának volt különösen érdekes darabja Steven Pinker könyve: Az erőszak alkonya. Függetlenül attól, hogy a szerzőnek mennyire van igaza, el kell ismernünk, hogy egy igazán nagy hatású könyv, mely szerint az emberiség jó irányba halad.
„…most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait”.
- Az emberi lét sokkal békésebb és jobb lett az elmúlt évszázadokban
- Megszelídült-e az emberiség vagy kamu Az erőszak alkonya?
- A homofóbia evolúciós rejtély
- A terrorizmus kudarcra van ítélve
- Tényleg a 20. század volt a legrosszabb?
- A középkori kereszténység a kegyetlenség kultúrája volt
Horváth Balázs vitába száll ezekkel a nézetekkel,
s nem „csak úgy”, nem heccből, hanem az adatokat elemezve, a forrásokat megvizsgálva, saját(os) szempontjai alapján újrarendezve. Erkölcs és civilizáció című kötet, a trilógia második része egy globális méretű vita újabb állomása. Meghökkentő, következtetéseiben itt-ott megrázó, de mindenképpen látókör bővítő. S a felsoroltak közül talán az utóbbi a legfontosabb, az, hogy a világról – és benne önmagunkról – kialakított képünk bővüljön, gazdagodjon, színesedjen.
Tényleg ez volna a létezhető világok legjobbika?
A hétköznapi olvasó (van ilyen?) könnyen úgy járhat ezzel a könyvvel, hogy állításait és következtetéteseit – a gondolati konstrukció tekintetében – annyira szépnek találja, hogy egyből igaznak is gondolja. S ez „első körben” nem is baj, hiszen Horváth Balázs könyve nem az a munka, amit elolvasunk, s félreteszünk. Állításai, következtetései és az általa felvetett kérdések sora többféle elmélyülést igényel. Egyrészt ülepednie-tisztulnia kell annak, amit az Olvasó ebben a félezer oldalban megkap, másrészt – éppen a téma megragadásának szokatlansága miatt – időt kell adni, hogy saját koordinátarendszerünkben helyre tudjuk tenni Horváth Balázs állításait. (Annyi bizonyos, hogy ez a „hely” nem a zsigeri elutasításé.)
„..civilizációnk erőszakszintje magasan a gyűjtögető-vadászó népeké felett van. Többet dolgozunk, kevesebbet alszunk és kevesebb szabadságban van részünk, mint nekik, nem hódolhatunk a szabad szerelemnek, ugyanakkor minden téren nagyobb egyenlőtlenségeket kell elviselnünk. A gyerekekre mindez fokozottan igaz, a többi állatfaj irányába mutatott kegyetlenségünk pedig példa nélkül álló. A számos negatív fejlemény csak az emberi agy speciális huzalozottsága, a hosszú távon, illetve közvetetten érvényesülő hatások felismerésére való alkalmatlanság, a figyelmen kívül hagyott tényezők sokasága és a modern berendezkedésünket éltető propaganda miatt nem nyilvánvaló mindenki számára.”
Súlyosan koppanó, nem túlzottan jóízű mondatok ezek, valahol a kötet végén. S hogy milyen úton jutott el Horváth Balázs ezekhez a kijelentésekhez? Na, az az igazán érdekes!
Számomra nem az az igazán fontos (persze az is), hogy igaza van-e a szerzőnek, hanem az, hogy az ilyesfajta, elemző gondolkodással páros bátor szembenézés miért ennyire ritka manapság. Hogyan gondolhatja bárki, hogy a létező problémák megoldhatók anélkül, hogy felismernénk és artikulálnák őket. Az emberiség nagy része – velem együtt – még a valódi problémák megfogalmazásáig sem jutott el. Horváth balázs legalább megkísérli… S mindez az emberi faj történetének egy olyan pillanatában történik, amikor már rég a megoldáson kellene törnünk a fejünket. És ez nem csak a kézzelfogható, hétköznapi és szembetűnők „dolgok” esetében igaz, hiszen azokat alapozza meg az ERKÖLCS ÉS CIVILIZÁCIÓ.
