Mintha minden napon, melyre felvirradtak, a halált várták volna1
Kinézett az ablakon, az ég épp olyan borongós volt, mint a hangulata. Mintha a vírus ellepte volna az eget is, varjúcsapat alakjában. Kimehetne sétálni, de félt, hogy hamarosan bőrig ázik. A karantén nem azt jelentette, hogy nem léphet ki a szálloda kapuján, csupán nem javasolták, hogy csoportosuljanak az utcán. Egyenként, kettesével mászkálhatnak, csak nem hagyhatják el a települést.
Az első nap, mikor az olasz rendőr megjelent a lobbiban, és minden szállóvendéget összetereltek a karantén kihirdetésére, azonnal lázadozni kezdett. A rendőr távozása után elhagyta a szállót, kigyalogolt a falu szélére. Az volt a terve, hogy éjszaka kihúzkodja a bőröndöket a település végét jelző kereszthez, elrejti őket a kápolnában, aztán reggel taxit rendel a főútra a buszmegállóhoz, és a Malpensára hajtat, majd angolosan távozik. Magyarországon majd biztosan karanténba teszik, de ott legalább a saját otthonában lenne. Vagy egy magyar kórházban legalább. Már háromszáz méterről kiszúrta a járőrkocsit, pont a kálváriánál parkolt. Az egyenruhás messziről integetett, mutogatta gumikesztyűs kezével, forduljon vissza. Megtette, mert a férfi (kit tudja, talán nő, mert vastag pufajkás mellényt és rohamsisakot viselt) oldalán fegyver lógott és a tiszt a hotelben elmagyarázta, hogy a karantén megszegéséért kétszáz Euró pénzbírság és három hónap börtön jár. Mintha nem lennének már így is bebörtönözve.
Azért elgyalogolt a falu másik végébe is, szintén rendőrkocsit talált. Este a vacsoránál kifaggatta a feszes nadrágot viselő, jóképű pincér fiút, nincs-e valami titkos ösvény vagy alagút kifelé. Kidomborította a dekoltázsát, és sokat ígérően mosolygott, miközben az ajkát nyalogatta. A férfi rákacsintott, de lelombozta, a rendőrök az összes átjárót ismerik. Azért másnap úja kigyalogolt a faluvégekre, a helyzet nem változott. Csupán a rendőr hagyott fel az integetéssel, lecövekelt az út közepén, és a látványosan a fegyverét markolta. Istenem, hogy unhatja!
Ő is unatkozott, harmad napra már felhagyott a falubéli koslatással is, unta. Semmit sem lehetett csinálni, a tévében csak olasz csatornákat nézhettek, nem beszélt olaszul. A net akadozott, amivel nem igazán törődtek a beköltözéskor, hiszen Velencében akarták tölteni az időt. A férjére rájött valami szentimentális nosztalgia, talán a klimax hozott elő érzéseket a mogorva üzletemberből, meg akarta ismételni a nászútjukat. Sajnos, csak a helyszínek tekintetében, most a nyilvános vécében való szexelést kihagyták. Akkor annyira kívánta a feleségét, hogy a reggeli két órás ágytorna után nem bírta ki, míg visszaérnek a szállásukra, ebéd után a trattoriában, a vécékabin oldalának döntve hágta meg hátulról. Most az első éjszakán volt csak valami maszatolás, mert az ura ahhoz túl büszke, hogy bevegyen egy kék tablettát, hogy rendesen megdughassa.
A nászútjukon egy olcsó panzióban laktak Velencében, most a hirtelen elhatározás meg a karnevál miatt semmit sem találtak a városban, ezért foglalt az ura itt, ebben a környékbeli falucskában. Csak tizenöt perc vonattal. Ráadásul a férje a jobbik, négy csillagos szállodát választotta, egy felújított kastélyban, ami lényegesen kisebb volt, mint a jellegtelen, új három csillagos. Ott szállt meg a múlt héten egy kínai csoport, valószínűleg tőlük fertőződött meg a szobalány. Ha legalább a másik helyen laknának, van wellnesz részlegük szaunával és uszodával, jacuzzival. Bár lehet, hogy a vírus körözne mellette a medencében, mint egy kiéhezett, felajzott cápa.
Talán ott kevésbé unatkozna, mert több a vendég. Itt fogalma sincs, hányan lehetnek, mert mindenki gyorsan befejezi a reggelijét, és eltűnik, nehogy elkapjon valamit. A férje legalább hozott egy vastag dossziét jelentésekkel, meg két könyvet, amit karácsonyra kapott és még nem volt ideje belekezdeni. Ő csak a repülőre csomagolt egy magazint, amit még ott kivégzett, hetven százaléka hirdetés volt. Azt meg minek nézegesse újra, itt nem tud vásárolgatni. Jobb híján a férjét nézegette. Nem is tűnt fel, mikor hullott ki a férfi haja. Otthon általában kétnaponta fényesre borotválta a fejét. Itt ellazult, nem borotválkozott, és a kopasz fejbőrén apró tüskék jelentek meg. Vékony csíkban csupán, ezek szerint máshol már kikopott a haja. És a pocakja is megereszkedett, rálóg az ágyékára. Eddig észre sem vette, hogy a hájtól már nem látja az ura a farkát, mint a viccekben. Nem is emlékezett rá, mikor furulyázott neki utoljára.
Elővette a telefonját, ellenőrizte a bankszámlaegyenlegét, ugyan, mitől változna? Aztán megnézte a keresési előzményeket, csupa karanténra vonatkozó link. Ha meghal itt, és megnézik a telefonját, azt gondolják majd, egy unalmas vénasszonyt vitt el az ördög, nem kár érte. Érdekes, eddig egy pillanatig sem félt attól, hogy elkapja a vírust és meghal. Nem gondolt rá, csupán a praktikus dolgokra, hogyan szabadulhatnának ki innen, nem lelkizett. Viszont lehet, hogy már csak pár jó napja van hátra, unatkozás helyett csinálhatna valami izgalmasat. Eszébe jutott a Dekameron, a pajzán történetek, férfiak és nők bezárva együtt. Vetkőzős pókerezhetnének, aki nem tud egy megtörtént, izgató, erotikus történetet mesélni, ledob valami ruhadarabot. Végül orgiázhatnának, már régóta szeretné kipróbálni, lehet, hogy az utolsó alkalom rá. Az izmos seggű pincér biztos benne lesz. Pötyögött a telefonjába, csodálkozva vette észre, hogy két sarokkal arrébb talál egy fehérneműboltot. Egy haldokló utolsó kívánságát teljesíteni illik.
Kemény élete van annak, aki hozzá nem illő asszonyba botlik.2
1,2 Giovanni Boccaccio Dekameron
