Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
INTERJÚ
A vers keltsen zavart és okozzon meglepetést!
Maarja Kangro észt íróval beszélgetett Márkus Virág.
„A tallinni születésű Maarja Kangro (1973) librettistaként, költőként, prózaíróként és műfordítóként ismert az észt irodalmi életben, művei 15 nyelven olvashatók. Hírnevét elsősorban utánozhatatlan hangvételű novelláival és műfordításaival alapozta meg, többek között Umberto Eco és Hans Magnus Enzensberger műveit ültette át észtre. Egy, a Szépírók Társaságának gondozásában nemrégiben megjelent magyar nyelvű balti költészeti antológia kapcsán beszélgettünk az észtek öndefiníciójáról, politikáról, botrányokról, az irodalomban rejlő kockázatról és Michel Houellebecq-ről.”
FEUILLETON
Parti Nagy Lajos írt esszét Nagyszótár-cédulák címmel A magyar nyelv nagyszótára VII. kötetéről.
„Szótárról írni maga a gyönyörű reménytelenség. Szótárt leginkább olvasni jó. Jó veszélyes, mert hiába, hogy használati céllal veszi kézbe az ember, nagyon hamar belemosódik, beleolvasódik. Úgy is mondhatnám, a tulajdonképpeni cél a nyelvhasználóval, konkrétan velem együtt, belevész a nyelv erdejébe. Ardajába, hisz hol van még az e betű, a rengeteget tán már meg se érem.” – írtam első cédulázatomban, 2006-ban, nem sokkal azután, hogy Károlyi Csabával megállapodtunk a Rezső téren, az ÉS szerkesztőségében, hogy elkezdem írni e szubjektív kolumnákat. Írni kötetről kötetre, míg csak kész nem lesz a Nagyszótár, illetve, amíg élek és/vagy eszemnél vagyok. Nem tudom, hány kötet van vissza, ezt a szótár alkotói is csak megbecsülni képesek, hogy hova rúg ki, pontosan hány könyvtárgynyira van a zsűrizik, a vélhetően utolsó címszó. Évente kéne eggyel elkészülniük, hogy legyen némi, matematikai esélyem. Ha az eddigi gyakoriság marad, másfél-két évbe kerül majd egy kötet, s látva a tenger munkát, amit egy ilyen projektbe bele kell ölni, ez a reális. Mikor a fenti diskurzus a hosszú életről lezajlott, még Rezső térnek hívták a Rezső teret, azóta, konkrétan 2016 óta a neve Magyarok Nagyasszonya, igaz, nem először. Szóval történt változás, nem kevés, a demokrácia ellovant, noha felüti néha a fejét, egyre néhább, legnéhább, persze néha-demokrácia nincs, csupán kiszámíthatatlan félreélés a hatalommal.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István írt recenziót Ezzel a méltósággal címmel Colson Whitehead A Nickel-fiúk című regényéről.
„A Nickel-fiúknak kétségtelenül súlypontja ez az iskolaregényekre, a Törless iskolaéveire és az Iskola a határonra emlékeztető, vaskos és kegyetlen réteg, amelynek külső körvonalai – a fentiekben épp eleget bizonygattam – meglehetősen referenciálisak. Ugyanígy súlypontja a regénynek közvetlen korszaka is, a hatvanas évek első harmada, amelyben játszódik, hiszen egybeesik az amerikai Dél afro-amerikai lakosságának emancipációs küzdelmeivel. De szépírói életre ez az anyag a fentieken túlmutató irodalmi eszközeivel kel, például azzal, hogy a közvetlen műfaj szabályainak megfelelően belefoglalja főhősének vagy hőseinek a jellegzetes fejlődésregényét, sorban bemutatja azokat a mozzanatokat, ahogy ezek a gyerekek megpróbálják kiismerni és lehetőségeik szerint legyőzni az őket sújtó irracionális szabályokat, felülkerekedni rajtuk és túlélni a megpróbáltatásokat. A hallatlanul ökonomikus elbeszélésmóddal (melyben egyensúlyban vannak a hátra- és előreutaló narratív megoldások) a nem egészen háromszáz oldalas szövegben ott rejtőzik egy hatvan évet átfogó, mintaszerű amerikai nagyregény, centrumában egy hangsúlyos és modern elbeszélői trükkel, amelynek felfedezését ezen a helyen inkább az olvasóra hagyom.”
AZ ÉS KÖNYVE FEBRUÁRBAN
Wölfinger Kitti Tenger zúg a cserepekben címmel írt Balla Zsófia: Az élet két fele. Versek 1965–2019 című gyűjteményes kötetéről.
„A tudatos és előzékeny szerkesztésnek köszönhetően a befogadó, még mielőtt kinyitná a könyvet, megismerheti e költői világ főbb versnyelvi, tematikus jellemzőit: dialogikusság; idő, emlékezet; önmagát és a világot megismerni vágyó, reflexív személyesség; az alkotás/az élet szabadsága; metafizikai igény. Megsejtheti, hogy Balla költészetfelfogásában az írás: kép, a forma: életjel.
Az élet két fele kötet felütése („Amikor hazajöttél, / még helyükön voltak a fények / Nem tehetek róla, hogy megrohamoztak, / de a várásban majd kiégtek.” [Amikor hazajöttél]) és zárlata („Fel a fejjel! Ne féljetek! / Keserűség is szülhet életet. / Ne féljetek! / Csak az igazság teremthet hazát.” [Kiáltvány]) a borítóval előlegezett vitalitást, az élni és az életre hívni lelkesültségét hordozza. Az egyikben a várakozás izgalma, a megérkezésben rejlő lehetőség, a másikban a kimondás/az elindulás esélye és a tapasztalat érlelte bölcs belátás képessége a megtartó erő (a halált legalábbis elodázó). A felfokozott lelkiállapotot mindkét esetben kijelentő mondatok tompítják. A kiinduló- és a végpont egyaránt a haza (s ez jelzi is az életműbeli kitüntetett szerepét), a két élethelyzet közötti időben a lírai én vele együtt alakult. Az első versben az életet nem éli, megtörténik vele, haláláról ugyanakkor maga dönt; az utolsóban határozottabban képviseli magát: az ön- és közérzület immár nem a tárgyakba vetül, hanem az emberi és természeti világba.”
VERS
A versrovatban ezen a héten Aczél Géza (szino)líra című, „torzószótárnak” nevezett versfolyamából négy újabb, ezúttal á betűs tétel, valamint Ágoston Tamás két verse olvasható. Ez utóbbiak közül idézzük itt az egyiket:
Papír
Az egyetem kazánházában ülök egy szénkupac tetején.
A Filozófiai Intézet legjobb elméi vizsgálnak,
térdnadrágos öregemberek, akik tanulmányt
írnak rólam a kíváncsi utókornak.
Én vagyok a bizonyíték, hogy nincs.
Pedig van, tisztán látom,
de jobb, ha nem tudja senki,
még elkap valami fertőzést,
különben is, szükségem van egy titokra,
bármilyen banális. Én lehetnék a papja
vagy a gyilkosa. A kettő ugyanaz.
Ez is titok, illetve nem, hiszen itt áll a papíron.
A legjobb, ha azt mondom: ez csak egy vers.
A végén még nem kapok nyugdíjat.
PRÓZA
Major Eszter Anna, Mátyás Győző és Vári Attila prózája olvasható a héten.
Tárcatár: Grecsó Krisztián.
Részlet Vári Attila Emine jóslata című írásából:
„Élete utolsó napján, feszülten a trágár szavakat kiabáló, felbőszült tömeg miatt, éppen a híreket olvasta be, ölében a csendesen doromboló Micurka nevű macskájával, amikor a rádió segédszerkesztője egy lapot csúsztatott Géza elé. Lila felkiáltójellel figyelmeztették, hogy azonnal be kell olvasnia az egészen friss hírt. Nem is futotta át a sorokat, első látásra, azaz prima vista olvasta: Feszült, migráns ellenes a hangulat a Hargita megyei Gy. településen, miután elterjedt a hír, hogy migránsokat telepítettek a községbe. A felfokozott hangulat annak köszönhető, hogy két, egyébként katolikus Srí Lanka-i pékmestert alkalmaztak Gy.-ben, akik tudósítónk szerint nem menekültek, hanem vendégmunkások.
Eltűnődött az elképesztő tényen, a fokozódó, alap nélküli gyűlöleten, amit hallgatóságával közölt. Még nem tudta, hogy a saját városában éppen most zajlott le egy lincselés a Casablanca bárnál, annál a főtéri üzletnél, amelynek arab tulajdonosa, a lincselés áldozata, eredetileg csak használt telefonokat árult, amíg meg nem szerezte az italmérési engedélyt is. Letett a fejhallgatót, fölkapta a macskáját és belépett saját felségterületére.”
TÁRLAT
Sinkó István ÜBÜ újratöltve című kritikája Kováts Albert kiállításáról szól, mely a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben március 28-ig látható.
„Kováts Albert feszes és érzékeny, érzéki megfogalmazásai (például a tárlat egyik legdöbbenetesebb darabja, az Übü szelet – mely 2001 és 2018 között érlelődött fontos művé) meditatív és ugyanakkor látványcentrikus megoldású műveket eredményeznek (Nyaraló Übü, Rózsaszín Übü). Néhol felbukkan azért a korábbi Übü-sorozatok egy-egy reminiszcenciája, mint például az Übü és Fantomas találkozása című festményen, melyben a brezsnyevi csók emléke egyben az első Übü-kollázs, mely az egykori szovjet vezetőt szinte direkt módon parodizálta (1967-ben).”
SZÍNHÁZ
Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya Obiectiva Theodora című rádiójátékáról Herczog Noémi írt kritikát.
„»Mintha egy csodálatos kristálygömbbe tekintene az ember, a múlt ködhomályától mentes, tűéles képen tűnik elő a 70-es–80-as évek Romániája, ez a színes, izzó erdélyi közösség, mint egy áttetsző csepp, és benne a tenger – az egész akkori társadalom.« Ezek Török-Illyés Orsolya szavai arról, milyen volt olvasni édesanyja, Illyés Kinga megfigyelési dossziéját. De pontosabban nem tudnám megragadni azt sem, milyen hallgatni a hangjátékot, amit Illyés Kinga lánya a »Theodora« dossziéból készített. Kelet-európai tündérmese? A szekus dosszié mint »csodálatos kristálygömb«?”
RÁDIÓ
Károlyi Csaba a Klubrádió Világtalálkozó című műsoráról írt.
„Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsora október 12. óta megy: »két teljesen eltérő habitusú és értékrendű közismert embert ültet egy asztalhoz« – így a beharangozó. Elképzelem, amint a műsorvezető és Warholik Zoltán szerkesztő ötletel, ki lehetne a két ember legközelebb, és milyen alapon. Vajon jók-e együtt, mi lesz, ha »összeengedjük« őket. Ez a projekt ki van találva, az átlagosnál jóval több »agyalás«, szellemi, lelki és technikai tudás van benne.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
