Az idén 10 éves Irodalmi Szalon 107. estjén Várady Szabolcs, Kántor Péter és Kőrizs Imre beszélgettek Juhász Annával. Az est középpontjában a születésnap és az évfordulók álltak: Várady Szabolcs épp 77. életévét töltötte be, Kántor Péter pedig nemrég lett 70 éves; ráadásul mindketten nemrég jelentkeztek új könyvvel (Várady Szabolcsnak tavaly látott napvilágot legújabb kötete De mennyire címmel, Kántor Péter képeket leíró verseit pedig Jég-öröm címmel jelentette meg a Magvető egy impozáns kiadványban).
Az ezúttal is teltházas Irodalmi Szalon talán egy csöppet rendhagyóbb volt az átlagnál, ami a résztvevők viszonyából is adódott és ez roppant bájos hangulatot kölcsönzött az estének. Kántor Péter első versének felolvasása alatt Várady Szabolcs percekig a telefonjából próbálta előhívni az egyik szövegét, ami végül Kőrizs Imre telefonján lett meg, bár a szerző sajnálkozva állapította meg, hogy ez nem is a végleges szövegváltozat.
Kántor Péter azt mondta 70. születésnapjáról, hogy
sokkosan érintett. Megpróbáltam elfogadni, de csak korlátozott módon sikerült: értem, értem, csak fel nem tudom fogni.
Ezért első felolvasásánál nem is új verset választott, hanem a 60. születésnapjára írt Megtanulni élni – III. című versét olvasta fel. Várady Szabolcs 40. születésnapját idézte föl, amikor még Szigligeten Szántó Piroska lepte meg egy kis ünnepléssel íróbarátok körében, amely olyan jól sikerült, hogy az este végén Várady saját bevallása szerint Balassa Péterrel közösen operaáriákat énekelt.
Szó volt az esten a versek születéséről is: Várady Szabolcs (telefonon megtalált) új versének egy hosszú kutyasétáltatás volt az ihletője, amikor is egy angol úrral beszédbe elegyedve megszólalt a telefonja, csengőhangját pedig a jelenlevőknek is megmutatta, amely nem más, mint Sztravinszkij egyik cimbalomra átírt darabja, amit Rácz Aladár számára készített.
Juhász Anna kíváncsi volt arra, hogy mennyire működik egy kávéház manapság alkotótérként, ám hamar kiderült, hogy egyik költő sem a kávé mellett merengő típus: a sétálás és a szabadban való üldögélés viszont annál jobb ihletforrás. Kőrizs Imre például nemcsak budapesti padokon, hanem prágai és sanghaji parkokban is írt már verset.
Kőrizs elmondta azt is, hogy a prózaírók gyakran úgy ülnek le dolgozni, mintha a hivatali idejüket töltenék ki, míg a költőknél ez kicsit problémásabb. Bár meg lehet próbálni „randevút adni az ihletnek”, azaz a megfelelő kondíciók megteremtésével mesterségesen előcsalogatni a múzsát, de általában nem ez vezet a sikerhez. Kántor Péter például azt mondta, hogy nincsen jól bevált receptje a versírásra, de mindig kell valami belső, vagy térbeli elmozdulás. Kávéházban például egyáltalán nem írt, de őt lepte meg a leginkább, hogy egyszer képes volt egy fiatalok által tartott workshopon büszkeséget okot adó verset alkotni 8-10 kulcsszó segítségével, de abban is biztos, hogy ezt a mutatványt nem tudná megismételni.
Az est utolsó szakaszában a költők számára kiemelt fontossággal bíró helyszínekről és személyekről volt szó. Így idéződött meg Kántor Péter A nagymama című verse, amely a Newsweekben is megjelent, valamint (ha már nemzetközi sikerekről van szó) a New Yorkerben megjelent Székek a Duna fölött című Várady-vers, aki egyébként ismét okozott egy derült pillanatot, amikor egyik versének címe nem jutott eszébe, de Juhász Anna kisegítette a helyes címmel. Kőrizs Imre az utolsó körben saját költeményei helyett friss fordításait olvasta föl a nemsokára megjelenő Billy Collins-kötetből.
A derült pillanatok között akadt azért megható is: Juhász Anna már az este kezdetén úgy konferálta fel Kántor Pétert, hogy őt az „apukájától kapta”, Kántor Péter pedig az est végén kitért arra, hogy kik voltak igazán fontosak az indulásánál. Meglepő módon az első segítők, Juhász Ferenc, Nagy László és Kormos István egyáltalán nem urbánus környezetből érkeztek, ami sokat segített Kántornak is abban, hogy nyitottabban álljon hozzá a világhoz és hogy ne előre kiszabott sémákban gondolkozzon. Várady Szabolcs előbb Füst Milánnál tett tinédzserkori látogatását, majd Vas István lelkiismeretes tehetséggondozását idézte fel, Kőrizs Imre saját pályáján pedig mind Várady, mind Lator László fontosságát kiemelte.
