Az Artisjus-díjas Lamm Dávid az ország egyik igen keresett jazzgitáros-dalszerzője, aki Babos Gyula növendékeként tanulta ki a jazz fortélyait. Többek közt Szalóki Ági, Palya Bea és Dés László zenekaraiban találkozhattunk vele, a Delalamm mellett pedig jelenleg a Kanizsa-Lamm-Szalay-Fekete Quartet és a Hendrix Project oszlopos tagja. 9 év után jelent meg új lemeze, amelyet január 23-án tekintélyes zenészgárdával mutat be a Müpában. Hogyan élte meg, hogy most először írt magyar nyelvű dalokat, és mi köti össze Keresztes Tamás színésszel? Interjú.
Két kéz sem elég hozzá, hogy megszámoljuk, hány formációban játszottál eddigi pályafutásod során. Tudsz pontos számot? Melyek voltak a legmeghatározóbbak az életedben?
Jó kérdés, pontos számot biztos nem tudnék mondani. Valóban sok meghatározó zenekar volt az életemben, például Szőke Niki groove és jazz határán mozgó ’B’ Verzió Projektje és a Csanyi-Lattmann Quartet, ahol Csanyi Zoli volt a billentyűs, Lattmann Béla basszusgitározott és Szendőfi Péter dobolt. Dés László korábbi kvartettjében és szeptettjében is zenélhettem, az is egy fontos időszak a pályafutásom szempontjából.
Több stílusban is otthonosan mozogsz. Ma sokan egy általuk megalkotott egyedi megnevezéssel teszik még könnyebben felismerhetővé a zenéjüket – például ethno funk vagy art rock –, ha definiálnod kellene a Lamm Dávid-féle hangzást, te milyen kifejezést használnál?
Nem igazán gondolkodtam még ezen, pont azért, mert sokan nagyon furcsa nevekkel állnak elő, és ettől kissé komolytalannak érzem a dolgot. Néhány éve valaki – aki maga se nagyon értette az ilyesmit – viccből mondta nekem, hogy latinos jazz-rock-funkot játszik, amin nagyot nevettünk. Nem igazán tudnám bekategorizálni a zenémet. Ha mégis muszáj lenne ráaggatni valamit, akkor talán jazzalapú vagy a jazzhez közel álló groove zenének nevezném.
Kilenc év után rukkoltál elő új albummal. Szerinted miben változtál azóta, illetve mennyiben lett más a zenéd?
Remélem, hogy érettebb lett valamivel, az jó lenne. (nevet) Annyi különbség van még talán az előző lemezhez képest, hogy annak az első néhány dala kamarajazzszerű anyag volt, a poposabb, groove-osabb zenék pedig a második felében jöttek. Az új album kifejezetten az utóbbit helyezi előtérbe, de egyébként egy jazzlemezem is készülőfélben van.
Az új lemez címe Invisible. Ezzel kapcsolatban azt mondtad egy interjúban, hogy sok olyan zenész van, aki szinte láthatatlanul működik. Számodra ki az az előadó, aki szerinted sokkal több figyelmet érdemelne?
Nagyon sok ilyet tudnék mondani. Lépten-nyomon botlik bele az ember szinte minden generációból olyan zenészekbe, akik fantasztikus urai a hangszereiknek, sokat tudnak a zenéről, zseniális előadók, és ezzel együtt mégis méltatlanul a periférián vannak.
Dés László javaslatára most először írtál magyar nyelvű dalokat is. Kellemes kihívásként élted meg, vagy azért küzdöttél vele?
Mindenféleképpen kihívás volt, de jó értelemben. Én mindig is azt gondoltam, hogy a zenéimhez valahogy nem passzol a magyar nyelv, kicsit mindig csikorgott, ha magyarul próbálkoztam. Úgy éreztem, hogy ez a nagyon gazdag nyelv tökéletesen működik irodalomban, színházban, költészetben, de a zenében nem feltétlenül. Persze vannak erre jó ellenpéldák, például Dés. Megküzdöttem vele picit, de azt hiszem, elfogadható lett az a néhány magyar nyelvű dal – kedvet is kaptam hozzá, hogy a jövőben ezzel is kísérletezzek. Dés Lászlónak igazat kell adnom abban, hogy itthon jobban eljut az emberekhez, ha magyarul szólal meg valami.
Január 23-án a Müpában mutatod be az új lemezt, ahol igencsak sok zenésztársat invitálsz meg a színpadra, a kibővült vonós- és fúvósszekció mellett például rögtön három dobost is találunk a vendégek között. A bőség zavara hozta ezt nálad, vagy a minél nagyobb zúzás a cél?
Tény, hogy sok olyan kollégám van, akivel szeretek zenélni, sőt olyanokat is meghívtam, akikkel korábban még nem játszottam együtt, de szerettem volna. Ahogy az a korábbi lemezemre is jellemző volt, szeretek sokféle figurával együtt dolgozni, és igyekeztem őket erre az estére összegyűjteni, a ráadásban pedig mindenképp egy ilyen zúzósabb össznépi zenélést terveztem.
A koncerten narrátorként feltűnik a Katona József Színház színésze, Keresztes Tamás is, akivel 2010-ben a Sadant zenekar lemezén dolgoztál együtt (Keresztes Tamás a zenekar billentyűse – a szerk.). Ha jól tudom, a zenészlétről szóló személyes anekdotáid foglalják keretbe az estét. Mi a legpozitívabb és a legnegatívabb számodra a zenészhivatásban?
Jó kérdés. Ami az anekdotákat illeti, olyan hétköznapi sztorik hangzanak el, amik velem történtek, és azt villantják fel, hogy zenészként én hogyan látom a világot. A legpozitívabb dolog számomra ebben a hivatásban mindenféleképpen az, hogy az önmagában egy áldás, hogy az ember zenélhet, dalokat írhat, fejlődhet és tanulhat – ez a világon a legjobb dolog. Ami talán negatívum, az a lemezcímhez kapcsolódik: a láthatatlanság. Mostanában úgy látom – és ez nemcsak feltétlenül a zenészekre igaz, hanem bármilyen művészet képviselőire –, hogy amíg nem csinálsz valami nagyon sokkoló vagy vicces dolgot, vagy amíg nem vetkőzöl le, addig nem feltétlenül vagy látható. A napokban néztem meg egy interjút Gálvölgyi Jánossal, aki az egyik kedvenc színészeként pont Keresztes Tomit említette. Azt mondta, sok fiatal színészért vérzik a szíve, mert azt gondolja, hogy rengeteg tehetség – bármilyen gyakran lép is színpadra a színházban – sokszor nem válik láthatóvá az ország javarésze számára, pedig megérdemelné.
Egyetértek Gálvölgyivel, Keresztes Tamás tényleg az ország egyik legjobb színésze, amit szerencsére a filmesek is felismertek. Az külön izgalmas, hogy van egy erős muzikális vénája is, rendszeresen ír zenét, így ebből a szempontból is ideális, hogy egymásra találtatok.
Abszolút így van. Sajnos még mindig nem sikerült megnéznem abban a monodrámában, amiről most már mindenki évek óta beszél (Egy őrült naplója – a szerk.), ahol maximálisan megmutatja ezt az oldalát is. Arra emlékszem, hogy körülbelül 15 évvel ezelőtt zenéltem néhány darabban a Nemzeti Színházban, és az egyik előadásban Tomi volt a főszereplő. Akkor jött ki a főiskoláról, és már ott, az egészen megalomán keretek között is azonnal voltak zseniális zenei ötletei, zenészként is nagyon tehetséges és kreatív. Azok közé a színészek közé tartozik, akiket minden szempontból tudok tisztelni. Mindig nagyon jó olyat látni – bármilyen műfajban –, amikor valaki egyszerűen tényleg abban jó, amit csinál, és a színpadon színész, nem a színpadon kívül.
Aki még csak most ismerkedne a zenéddel, szerinted melyik daloddal kezdje?
Ha egyet kellene választanom így hirtelen, akkor a Newst mondanám.
