+ Interjú

Én még annyi félelmet emberek szemében nem láttam – beszélgetés Manyasz Róberttel, az iszlámvallás tudósával

1998-ban, 29 évesen fölvettek a bejrúti szunnita egyetemre, kötelező kollégiumi bentlakással. Én addig soha életemben nem laktam kollégiumban, nekem mindig kellett egy kis privát zóna, csak úgy tudtam csinálni a dolgaimat. Tizennyolcan voltunk egy szobában, tőlem jóval fiatalabb közel-keleti muszlim ifjak, akik más életmódhoz voltak szokva. – meséli Manyasz Róbert.

Bejrút a levegőből

Az első megkeresésre igent mondott. Egy budapesti kávézóban találkoztunk, vasárnap délelőtt volt, odakinn zuhogott az eső. “Ha most elmondhatnám, mennyire utálom ezt az  időjárást, azt nem igen bírná el a mikrofon.” Másnap indult vissza a Balkánra. Rendszeresen publikál magyar hetilapokban a közel-keleti és a balkáni történésekről. Az islampolitics.blog.hu tulajdonosa.

Az Indiai-óceán partján, Ománban Manyasz Róbert

Ez az interjú azoknak készült, akik, hozzám hasonlóan nagyon keveset tudnak az iszlám kultúráról, a mohamedán vallásról, és a Közel-Keleten élő emberek gondolkodásmódjáról.

Gyermekkor, tanulmányok

Kezdjük az elején. Annyit tudok rólad, hogy Tarjánban születtél, és a Bolyai Gimnáziumban érettségiztél. Mesélj egy kicsit az őseidről.

Apámék családja salgótarjáni, anyáméké Sopronból és Burgenlandból került ide. Apai ágon a dédnagyapámék valahonnan északról, Losonc környékéről jöttek. Aztán a dédnagyapám 1918-ban egy nagy bányaomlásban meghalt. A nagyapám 1916-ban született, aki Manyasz Sándor illetve Marosi Sándor néven játszott az SBTC futballcsapatában, később intézője is lett. Az ő élete egy külön újságcikket érdemelne. Csak egy adalék: 1942 nyarán a Ferencvárossal játszottak az Üllői úton. Amikor vége lett a meccsnek belépett az öltözőbe egy katonatiszt és közölte velük, hogy most nem a buszra szállnak fel, ami hazavinné őket, hanem a mellette álló teherautóra. Elvitték őket Kárpátaljára, ott kaptak egy alapkiképzést, aztán irány a Don-kanyar.  Tehát elment egy focimeccsre játszani, és a családja egy év múlva látta őt viszont. Ott voltak az 1943. januári áttörésnél, ahol elmondása szerint akkora tüzérségi előkészítés zajlott orosz részről, hogy félórán keresztül egyetlen folyamatos égzengést hallottak. A támadás következtében a magyar frontvonal szétszakadt, mindenki menekült. A legjobb barátját két helyen is eltalálták, a földre zuhant, nagyapám a hátára vette, és addig vitte, míg egy gyülekezési pontnál a szanitécek át nem vették tőle, így lebénult ugyan, de ő is túlélte. Nagyapámnak kezébe nyomtak egy sílécet, arra vannak a Kárpátok, mutatták, irány hazafelé. Így síelt le 1500 kilométert, de hazaért. Kerékpáros zászlóaljként mentek ki, mínusz 30-40 fokban harcoltak, végül síelőként jöttek vissza. Kárpátalján lábadozott még egy hónapig, mielőtt hazaért, mert a nagy tífuszjárvány miatt karanténba került a társaival együtt. Később apám ezen a sílécen tanult meg síelni, de ugyanígy az unokatestvérem is. Ez utóbbi sajnos eltörte ezt a lécet, így nekem már csak a kötés maradt meg, amit rászereltünk egy újra, én azon gyakoroltam.

A salgótarjáni Bányász öregfiúk csapata az 1950-es években. Balról az első Manyasz Sándor

Hol találkoztak a szüleid?

Apám a szécsényi mezőgazdasági technikumban végzett, ezt követően a somoskőújfalui tsz-ben dolgozott, ahol találkozott édesanyámmal, aki az egyetem elvégzése után idehelyeztek agronómusnak. Amikor én megszülettem a Cascós házban laktunk, iskolába pedig a Petőfibe jártam. A sport tagozaton kezdtem, de hamar rájöttek, hogy semmiféle gömbérzékem nincs, így az „A” osztályból átkerültem a „C”-be. Ma viszont képes vagyok akár 1000 kilométert is kerékpározni egy-egy szabadság alatt a világ különböző pontjain, mert így sokkal jobban megismerem azt a kultúrát, ami érdekel. Plusz napi rendszerességgel futok, lehetőleg hegyek között.

Mesélj egy kicsit a középiskolás éveidről!

1983 és 87 között jártam a Bolyaiba, most így visszatekintve, nekünk, a korosztályomnak az volt a csúcs időszak. Ezt nem csak a gimnáziumra értem, hanem az egész városra. Hihetetlen pezsgő kulturális életet éltünk, mi a hatvanas évek értelmiségeinek a gyermekei voltunk. Egyébként a statisztikák alapján 1987-ben a Bolyai a 10. legjobb gimnázium volt Magyarországon. Ez óriási dolog volt akkor. Nagyon erős osztályközösség voltunk, az összes barátom ma is onnan van.

Aztán következett a szegedi egyetem történelem-földrajz szaka. Az mikor dőlt el, hogy ebbe az irányba tanulsz tovább?

Már felső tagozatos koromban nagyon érdekelt a hellenizmus. Anyai nagyapám evangélikus esperes volt, valószínűleg az ő görög-római meséi, mondái keltették fel az érdeklődésemet a téma iránt. De ő tanított először idegen nyelvekre is. És ha eljutunk a máig, számomra most is ugyanerről van szó, hogy a hellenizmusban keveredett először nagyon magas szintre a keleti kultúra. Akkor még nem volt egyszakos képzés, így jött a történelem szak mellé a földrajz, amit egyébként szintén imádtam. Az egyetemen nagyon hamar a régészek közé sodródtam, és kitaláltuk, hogy el kéne menni Egyiptomba, megkeresni a magyarabok népcsoportját. Ekkor már megjelent a világútlevél, támogatást szereztünk az egyetemtől, még Habsburg Ottótól is, és megszerveztük az expedíciót. ’89 nyara egy ilyen időszak volt, ha az ember kellően magabiztos volt, és elég elszánt, akkor sok helyről tudott támogatást szerezni.

Pedig még nem is volt internet.

Postai levelezés volt. 1989. július 17-én éjjel leszállt velünk a repülőgép Kairóban, és ahogy kiléptem a gép ajtaján megcsapott az a nagyon meleg levegő, a homoknak és a rothadásnak a jellegzetes szaga, és azt éreztem, hogy most vagyok itthon. Az expedíciót követően még egy évig jártam Szegedre, de miután megtudtam, hogy Miskolcon indul arab szak, átmentem oda. Négy évig tanultam ott arab nyelvet és kultúrát, majd a csoporttársaimmal kiszerveztük magunkat a damaszkuszi egyetem nyelvi intézetébe, ott kaptunk egy 1 éves ösztöndíjat.  Ott találkoztam a legjobb tanárral, aki az alapnyelvtudásomat egy év alatt olyan szintre fejlesztette, hogy ezt követően mindenhol tudtam használni. Még a miskolci egyetemen törökül is tanultam, ennek is nagy hasznát vettem később. Ez alatt az egy év alatt arra is rájöttem, hogy ezt a keleti kultúrát csak úgy ismerhetem meg igazán, ha az iszlámot tanulmányozom.

Libanon, Bejrút

Gondolom, ehhez ott kellett maradnod.

Így visszatekintve azt mondhatom, hogy óriási szerencsém volt, mert a kilencvenes évek elején, közepén, nem csak a kelet-európai országokban, de a Közel-Keleten is a nyitottság felé mozdultak el az államok. Akkor még volt arra lehetőség, hogy valaki nem muszlimként beiratkozhasson egy iszlám egyetemre. Jó kapcsolatokkal, és sok-sok segítséggel sikerült bejutnom a libanoni szunnita egyetemre, de nem rögtön. Egy évre hazajöttem, elmentem a kisterenyei gimnáziumba németet tanítani. És hogy ne essek ki a ritmusból, elkezdtem perzsául tanulni, amit aztán Bejrútban folytattam és fejeztem be.

Bejrút, 2006

Akkor, ha jól sejtem, mára az arabot, a törököt és a perzsát már nagyon magas szinten beszéled, azaz a fejedben nem fordítod magyarról a mondatokat.

Amikor ezeken a nyelveken beszélek, az ott élők rögtön megkérdik, hogy a Közel-Kelet melyik régiójából jöttem. Mikor mondom, hogy egyikből sem, akkor megegyeznek abban, hogy anyai, vagy apai ágon tanultam, másképp nem lehet.

Visszamentél Libanonba.

1998-ban, 29 évesen fölvettek a bejrúti szunnita egyetemre, kötelező kollégiumi bentlakással. Én addig soha életemben nem laktam kollégiumban, nekem mindig kellett egy kis privát zóna, csak úgy tudtam csinálni a dolgaimat. Tizennyolcan voltunk egy szobában, tőlem jóval fiatalabb közel-keleti muszlim ifjak, akik más életmódhoz voltak szokva. Ez még hagyján, de a napirend olyan középkori szabályok mentén szerveződött, mint egy 1600-as években működő jezsuita kolostorban. Bár én nem voltam muszlim, hajnal háromkor nekem is le kellett mennem a mecsetbe, és onnantól kezdve este tízig minden percünk meg volt határozva. Bár az első év kicsit nehezebb ment, de az összes, mai élő közel- és távol-keleti, balkáni kapcsolatom abból a két és fél évből származik, amíg a kollégiumban laktam. Erős volt a sorsközösség. Az egyetem négy éves volt, az utolsó másfél évre már kiengedtek, így saját albérletben élhettem. Egy síita többségű negyedbe költöztem, miközben szunnita egyetemre jártam.

Pontosítsuk most azokat a lépcsőfokokat, amiket be kellett járnod ebben a világban.

A lépcsőfokok úgy kezdődnek, hogy először van a nyelv. Ez után a kulturális háttér, majd a vallás. Ez után jönnek a síiták és a szunniták, mert engem mind a két irányzat érdekelt. Az oktatásban a két -mondjuk így: felekezet – között óriási különbség van. Aki szunnitaként a síitákkal próbál kapcsolatokat kiépíteni, azzal a veszéllyel játszik, hogy kiátkozzák és kiközösítik. Én még nem fejeztem be a szunnita doktori képzést, amikor elkezdtem járni a síita egyetemre, ehhez kellett némi konspiráció, de végül kiderült, és elveszítettem néhány kapcsolatot, de az igazán jó kapcsolataim, mint az előbb említettem, megmaradtak. Ezt követően 8 évig hauzába  jártam, a síita egyetemre.

Ez összesen 12 év. Megkérdezhetem, hogy miből éltél ez idő alatt?

Ösztöndíjakból, illetve a síita egyetemen már lehetett kutatói státusokra pályázni. Az albérletet nagyjából kifizették, így szolidan, de meg lehetett élni. A hauzának volt iráni anyaegyeteme, egy részképzésen ott tanultam, a szunnitának pedig Egyiptomban, oda is jártam.

Elkezdtél ingázni a Közel-Keleten.

Így igaz, közben még haza is jártam, a családi szálak ide kötöttek. De visszatérve Bejrútba és az ottani megosztottságra. 18 különböző felekezet él a városban, mindenki tudja a másikról, hogy melyikbe tartozik ezek közül. Minden kapcsolatrendszert ez határoz meg. Ebben a közegben csak úgy lehet élni tartósan, ha az ember fölveszi ezt, és tudja, hogy kinek mikor mit lehet mondani. Mert ha esetleg nem úgy mondja, nem azt és nem akkor, amit és amikor kellene, máris megvan a baj. Ez pszichésen nagyon nehéz egy kívülállónak. Az arab nyelv tele van olyan udvariassági formulákkal, amik valós értelmet már nem hordoznak, de kötődhetnek egy-egy felekezethez. Kicsit úgy működik, mint a japán nyelvben a társadalmi osztályok közötti kommunikáció. Tehát ismerni kellett, hogy mikor melyiket használhatja az ember, cserében viszont teljesen bele tudott helyezkedni a nyelvbe.

Soha nem kellett félned európai emberként ebben a közegben?

1999. június 24-én, az első vizsgaidőszak utolsó napján, miután levizsgáztunk, kimentünk úgymond dőzsölni a tengerpartra, ami annyit jelentett, hogy mindenki vett egy 2,5 literes kólát, és azt ott a vízparton benyakaltuk. Ahogy esteledett azt vettük észre, hogy a városnegyedekben sorra egymás után tűnik el az áram. Nem ijedtünk meg, megszoktuk már, máskor is előfordult. De ugyanakkor a távolban, a déli látóhatáron egyre nagyobb fényvillanásokra lettünk figyelmesek. Volt velünk egy bosnyák srác, aki megélte Szarajevó ostromát, az apját a szeme láttára lőtték agyon, és ő rögtön mondta, hogy ezek rakéta becsapódások. Rohantunk vissza a kollégiumba, teljesen ránk sötétedett, hallottuk, ahogy a közelünkben süvítenek a rakéták, mindenütt robbanások moraja kísért. Ez egy válaszcsapás volt, aznap a Hezbollah elrabolt és megölt három izraeli járőrt, válaszul jöttek az izraeli és amerikai repülőgépek. A kollégiumba letereltek bennünket a második pince szintre, ahol teljes sötétség volt, és csak azt hallottad, hogy süvítés, becsapódás és az épületet tartó betonoszlopok irgalmatlanul  recsegnek. Egymás mellett álltunk a bosnyák fiúval, aki megkérdezte tőlem: félsz? Persze, mondtam. Én is, válaszolta. Tudod mit csináltunk ilyenkor Szarajevóban? Fölmentünk a tetőre és onnan néztük a bombázást. Két eset lehetséges. Az első, ha eltalálják az épületet, mindegy, hogy a tetőn halsz meg, vagy rád szakad az egész. A második, a tetőn állva látod a támadás célpontjait, a becsapódásokat, akkor csökken a félelmed. Így is történt, fölmentünk, és mint a filmekben, premier plánban néztünk mindent.  Láttuk például, ahogy az amerikai gép rakétája eltalálja a közelünkben álló szír laktanyát, onnan válaszul kilőttek rá egy hőkövetőt, ami a tenger fölött utol is érte az F-16-ost, de akkor az kibocsátott ilyen magnézium gömböket, amik eltávolodtak a géptől, így a szír rakéta azt követve és eltalálva, felrobbant a levegőben.

Gondolom, 2001. szeptember 11-e is Libanonban ért…

Aznap éppen írásbeli vizsgát tettünk egy hatalmas teremben, amikor bejött a dékán-helyettes. Mindenki tegye le a tollat, mondta. Mindenkinek jeles kap a dolgozatára. „Ma harcos testvéreink végrehajtották, amit kellett.” Senki nem tudta mi történt, az egyetem épületében sehol nem volt televízió, kivéve a portásfülkét. Ezt a készüléket kirakták az udvarra, az egész egyetem odaáramlott, hatalmas volt a tömeg, és akkor szembesültünk az ikertornyok lerombolásával. Én még annyi félelmet emberek szemébe nem láttam, mint akkor. Ott senki nem ujjongott, mindenki néma csöndben állt. Mindannyian éreztük, hogy itt a Közel-Keleten valami gyökeresen meg fog változni, és nem a jó irányba. Mindenki arra számított, hogy két órán belül rakéták fognak becsapódni Izrael felől, meg az öbölben tartózkodó amerikai anyahajókról elindulnak a harcigépek Bejrút felé, és szétbombáznak mindent. Ez nem következett be, szerencsére. Nyilván hatalmas trauma volt ez a támadás az Egyesült Államokban, de ki merem jelenteni, hogy a Közel-Keleten legalább akkora és hosszabb távú megrázkódtatást jelentett, és jelent még ma is. Minden elromlott. Elromlott, mert a kilencvenes években a legvallásosabb irányzatok részéről is volt egy szándék a nyitásra nyugat felé. Még ők is úgy gondolták, hogy akkor találja meg az iszlám világ a megoldásokat a saját problémáira, ha nyit a külvilág felé, és átvesz dolgokat. Ez 2001 után teljesen megszűnt és minden kapu bezárult. Nem csak a radikálisok körében, hanem a mérsékelteknél is.

Amikor elvégezted a két egyetemet, akkor te mi lettél?

Ez egy jó kérdés. Ha egy szóval kell válaszolni, akkor vallástudós. Az iszlám világban a bölcsészeti és vallási oldalon az oktatási struktúra nem olyan, mint nyugaton. A vallási egyetemen tanítják a filozófiát, a történelmet, az egész kultúrájukat.  Aki ott végez az egyben iszlám jogász lesz, meg arab nyelvész is. Ahhoz, hogy a Koránt és a régi szövegeket megfelelő jogi érvként használjuk, a nyelvet jobban kell tudnunk, mint bárki más.

Ezt a rengeteg tudást mi mindenre lehet használni?

Aki ilyen egyetemet végez, az vagy gyakorlati bíró lesz, aki a kádi, vagy elméleti jogász, aki jogi véleményeket (fatvákat) fogalmaz meg, az a mufti. Vagy lehet mecset-elöljáró, prédikátor. Az arab világban a prédikátorok befolyásoló szerepe még ma is sokkal nagyobb, mint nyugaton a közösségi médiának.   Ha  az egyetem után valaki úgy dönt, hogy bölcsész lesz, akkor taníthatja ezeket a tantárgyakat. De lehet akár közgazdász is.

Az iszlámról

Mi az iszlám jog sajátossága?

 A sajátossága és egyben rákfenéje, hogy amikor létrejött, mindenre választ kellett adnia. Tehát, hogy érthető legyek, amikor Jézus megjelent a történelemben, akkor ő egy működő politikai, közigazgatási, jogi, és gazdasági struktúrában jelent meg, amit úgy hívtak, hogy Római Birodalom, ami akkor éppen a csúcsán volt szervezetileg. Valójában a kereszténység megjelenése egy spirituális kérdésekre adott válasz volt. Tehát nem kellett választ adnia arra, hogy hogyan kell kereskedni, hogyan kell kezet fogni, hogyan kell bánni a nőkkel, mi az az örökösödési jog. Abban a környezetben, ahol az iszlám létre jött, kis túlzással három dolog volt, homok, teve és napsütés. Nem volt állam, nem volt történelmi hagyomány sem, amiből meríthetett volna, amiből társadalmat építhetett volna. Magyarul, ahhoz, hogy egy új társadalmat építsen, mindenre választ kellett adnia. Nem csak a spirituálisokra, hogy Istennek milyen attribútumai vannak, hogyan kell őt imádni, hanem arra is, hogy az embereknek hogyan kell egymáshoz viszonyulni. Férj, feleség hogyan örökölnek, melyek a kereskedelmi szabályok, milyen szabályok érvényesek a muszlim és nem muszlim emberek közötti viszonyra, a szexualitásra vagy, hogy kicsit triviális legyek, arra, hogy hogyan töröljék ki a feneküket. Tehát szó szerint mindenre választ kellett adni.  A törvény saria, nem ember alkotta jog, hanem az Isten által lefektetett normák összessége, és minden válasz mögött valamilyen isteni érv van. Így ez egy megbonthatatlan jogi korpusz, szabályok összessége. Na most, lehet, hogy ez 1400 évvel ezelőtt kiválóan működött, de hogyan lehet ezt a modernitásba beilleszteni? És ez a szabályrendszer gúzsba köti az iszlámot immáron több száz éve. Ha mi vagyunk az isteni igazság birtokosai, nekünk Isten megmondta, hogy hogyan imádkozzunk, eligazított minket az összes teendőnket beleértve, akkor mégis, hogyan lehetséges, hogy mi vagyunk lemaradva, és mi vagyunk alul a nyugattal szemben.

Eszerint az iszlám felvilágosodás még odébb van.

Ezt a feloldhatatlannak tűnő egységet úgy lehetne megtörni, hogy bizonyos dolgokra rámutatnának, hogy erre és erre a mai világban már nincs szükség, ez és ez ma már talán nem aktuális, viszont ez és ez még igen. Erre ma az a válasz, még mérsékelt oldalon is, hogy ez a XXI. század elején nem lehetséges.

És lehetséges-e az államtól elválasztani a vallást?

A keresztény állam és egyház sosem volt teljesen összenőve, bár a középkorban egyes pápák erősen dolgoztak ezen. A kérdés az, vajon az iszlám jogot lehet-e modernül értelmezni? Kezdjük az elején. Mint tudjuk, az iszlámnak két ága van, a síiták és a szunniták. A szunniták a többség, körülbelül 80 százalék az arányuk. Mielőtt Mohamed próféta meghalt, igyekezett mindenre választ adni, egyetlen dologban nem foglalt állást, hogy halála után ki vezesse a közösséget. E miatt a közösség két részre szakadt, voltak a rokonok és voltak a barátok. A barátok azt mondták, hogy a közösség tagjai közül bárki, aki rátermett, az megválasztható vezetőnek. Belőlük lettek a szunniták. Nyilván a családtagok másként gondolták ezt, kell a vérvonal, mondták, és bár Mohamed fiúgyermekei korán elhaltak, de volt négy lánya, és voltak unokatestvérei. A vérvonal hívei lettek a síiták. Ezt követően a szunnita többség körül-belül 200 év alatt összegyűjtötte a jogi korpuszt, ezt könyvekbe fektették, és azóta nem lehet hozzányúlni. Véleményt lehet róla mondani, de ez nem követendő a közösség számára. A síitáknál másként alakult a helyzet. A vér szerinti örökös nem csak a közösséget vezette és őrizte, hanem a közösségre vonatkozó jogi elveket az adott kornak megfelelően újra kellett értelmeznie. Sőt, eljutottak odáig, hogy ezek a vér szerinti vezetők, az imámok, nem csak jogértelmezők, de jogalkotók is lehettek. Azonban a nyolcszázas évek végén meghalt az utolsó imám, megszakadt a vérvonal. Akkor ki fogja értelmezni a jogot? Sokáig gondolkoztak, aztán egy idő után rájöttek, ahhoz, hogy a közösség egy adott korban működjék, a régi szövegek nem elegendőek, azokat újra kell értelmezni. Ezért úgy döntöttek, hogy a legképzettebb síita vezetők, az ajatollahák és más jogtudósok ezt megtehetik, sőt jogalkotásra is lehetőségük van szükség esetén. És ezek kötelezőek a közösségre nézve. Tehát elvileg így lehetséges lenne a régi szövegek modernizálására, ahol ez szükséges. Úgy is mondhatnám, a progresszió lehetősége a síizmusban benne van, mert mindig van élő jogforrás. Van is egy ilyen síita mondás, hogy aki úgy hal meg, hogy nem ismeri saját korának a jog forrását, az tudatlan halállal hal.

Az iszlám viszonya más vallásokhoz

Mi az, ami megnehezíti az iszlám számára a kapcsolatfelvételt más vallásokkal?

A muszlim emberek gondolkodásában, még a tanultakéban is, ott van Mohamed próféta, mint etalon. Követendő példa a cselekedeteiben, a gondolkodásában, a tanításaiban, mindenben. Ez rendben van, ez a hitük alapja. Viszont van néhány tényező a mohamedi gondolkodásban, illetve az életrajzban, ami gúzsba köti a híveit. Az egyik, hogy amikor a próféta elkezdte az egyistenhit terjesztését, akkor ezt egy kis közösségben tette, ahol hozzá hasonló beduinok és kereskedők éltek.  Amikor az ismert okok miatt Mekkából Medinába kellett menekülnie, ahol két arab és három zsidó törzs élt, ott is folytatta a prédikációit. Fölkereste a zsidó törzseket is azzal, hogy ő az utolsó próféta, higgyenek benne, kövessék őt. A zsidók visszautasították, nekik már ott vannak a könyveik 1400 év óta, válaszolták, nincs szükségük egy újabb prófétára. Erre az elutasításra Mohamed úgy reagált, azt kezdte el hirdetni, hogy valójában az iszlám nem egy új vallás, hanem örök időktől létezett. Isten időnként leküldött prófétákat a földre, különböző népekhez, de mindig az iszlámmal, csak ezt utóbb meghamisították. Ez így történt Mózes esetében a zsidóknál, és így történ Jézus esetében is, mondta ő. Tehát az eredeti tanítás az iszlám volt, csak meghamisították. Ezzel Mohamed visszamenőleg negligálta mindazt, ami a gyakorlati kereszténységben és a gyakorlati zsidó vallásban volt. Tehát egy muszlim emberrel történő beszélgetésben nehéz erkölcsi kérdésekről vitatkozni, mert számára a másik oldalon nincsenek érvek, mert számára teológiai értelemben sem a keresztény, sem a zsidó vallás nem létezik. És az a társadalom, ami 1400 éve ebben él, tulajdonképpen gúzsba van kötve.

A másik tényező ebből következik. Mohamed tanítása szerint minden, ami az iszlám előtti világból való, az nulla, az a „tudatlanság kora”. És az a jó muszlim ember, aki csak ebben hisz. Ez egy végtelenül félelmetes helyzetet állított elő. Mert amikor az iszlám hit elterjedt távolabbi társadalmakban is, és a helyi iszlámhívők elkezdték negligálni a korábbi történelmüket és kultúrájukat, akkor ők egygyökerűvé váltak, csak Mohamed tanításában hittek.   A pszichológiából tudjuk, hogy az egygyökerű ember folyamatosan frusztrált, mert attól retteg, hogy mi lesz vele, ha ezt az egy gyökerét elvágják. És emiatt nagyon hamar agresszívvé válhat. Sok társadalomban, ahol a muszlimok élnek többségében, fölismerték ezt a veszélyt, és például a középiskolás történelemkönyvekben részletesen tárgyalják az ókor eseményeit is. E tankönyvekben rámutatnak, hogy más kultúrák is léteztek. Mert, ha csak az iszlámot tanítanák, akkor a társadalom könnyen sebezhetővé válna. Amikor ezekben a társadalmakban időlegesen iszlamisták kerültek hatalomra, akkor az általuk kiadott történelemkönyvek úgy kezdődtek, hogy 570-ben megszületett Mohamed próféta… és előtte semmi.

Iránban és a háború előtti Szíriában hogyan működött ez?

Egy iráni embernek az identitása ötven százalékban síita és ötven százalékban perzsa. Az ő életében a perzsa történelem ugyan olyan fontos, mint az iszlám. Szíriában, a legtávolabbi faluban dolgozó pedagógussal is tudtam az ókori történelemről beszélgetni, amit ugyanúgy magáénak érzett, mint a vallást. És ezekben az országokban sokkal kevesebb a frusztráció.

Tanítás a Balkánon

Térjünk vissza hozzád. Miután 2010-ben befejezted az egyetemi tanulmányaidat, hogyan folytatódott a pályád?

Egy darabig kutatóként dolgoztam tovább, de ugyanakkor elkezdtem tanítani Libanonban, sőt még Iránban is, később pedig a Balkánon. Jelenleg a Novi Pazari iszlám egyetemen dolgozok, de emellett Szkopjében és Albániában is tanítok. E mellett kutatok is, főleg a balkáni szúfizmus tárgykörében.

Novi Pazar

Milyen tantárgyakat viszel?

Balkáni iszlám történelmet, szúfizmust és egy új tantárgyat, Török világ Magyarországon címmel.

Ez miért érdekli a hallgatóidat?

Mert a 150 évig Magyarországon tartózkodó törökök, katonák és civilek, a legritkább esetben jöttek Kis-Ázsiából. Döntő többségükben albán és bosnyák nemzetiségűek voltak. Tehát részben az őseik voltak a mai balkáni muszlimoknak.  Ahogy a rendkívül mozaikos libanoni társadalomban, úgy itt a Balkánon is tudni kell átlépkedni a meglévő törésvonalakon. Vannak a vallási törésvonalak, és vannak a sokkal fontosabb etnikai tagozódások. Tehát egy muszlim bosnyák számára egy muszlim albán “rosszabb”, mint egy ortodox szerb.  Mert az ortodox szerb az legalább szláv.

Eddig arról beszélgettünk, hogy mi hogyan látjuk őket. De vajon ők hogyan látnak minket?

Ezt mindkét egyetemen nagyon komoly kurzuson tanították. Mit mondd magáról a nyugati világ, tették fel a kérdést. Azt mondja, hogy van négy gyökere. És mi a közös jellemzője ennek a négy gyökérnek? A kirekesztés, a rasszizmus. Vizsgáljuk meg egyenként. A zsidók azt mondják, hogy ők Isten kiválasztott népe, a többiek gójok. A keresztények szerint az ő híveik üdvözülnek, mindenki más pokolra jut. A görög filozófusok szerint vannak a művelt görögök, velük szemben állnak a barbárok, akik még beszélni sem tudnak. A felvilágosodás kétségtelenül a társadalmak modernizálására irányuló pozitív irányú folyamat volt, de a legnagyobb filozófusai, köztük Voltaire is azt vallották, hogy a mi feladatunk az, hogy elmenjünk a vadakhoz és megtanítsuk őket mindarra, amit mi tudunk. A Közel-Keleten élő muszlimok ezt a képet látják rólunk. Valójában nincs kommunikáció a két kultúra között. Én személy szerint a jelenlegi tudásom alapján mindezekre a kérdésekre nem tudok választ adni, azt hiszem nincsenek jó válaszok. Marad a személyes megnyugváskeresés, amit ugyanakkor ebben a kultúrában megtalálok.

Kovács Bodor Sándor

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Toller Béla

    2020-01-10 - 10:11

    Tanulság ? A személyes megnyugváshoz mindenképpen gratulálni kell. Nem több ennél.

  2. szilagyi

    2020-01-19 - 23:50

    “A törvény saria, nem ember alkotta jog, hanem az Isten által lefektetett normák összessége”

    Nem gondolhatja normális ember hogy Isten szerint halállal kell büntetni az iszlám hitet elhagyókat? stb stb stb

    A Korán és a shari zavaros, összeollózott írások és gondolatok egyvelege. Az Iszlám 1400 éves története alatt csak szenvedést, erőszakot, elnyomást, tolerancianélküliséget és békétlenséget honosított meg mindenhol ahol hatalomra jutott.
    “Isten időnként leküldött prófétákat a földre, különböző népekhez, de mindig az iszlámmal, csak ezt utóbb meghamisították. Ez így történt Mózes esetében a zsidóknál, és így történ Jézus esetében is, mondta ő. Tehát az eredeti tanítás az iszlám volt, csak meghamisították. Ezzel Mohamed visszamenőleg negligálta mindazt, ami a gyakorlati kereszténységben és a gyakorlati zsidó vallásban volt. Tehát egy muszlim emberrel történő beszélgetésben nehéz erkölcsi kérdésekről vitatkozni, mert számára a másik oldalon nincsenek érvek, mert számára teológiai értelemben sem a keresztény, sem a zsidó vallás nem létezik.”
    Azt hiszem hogy ez magáért beszél…

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top