Érzékeny, visszafogott romantikus drámával tért vissza a Csajkor rendezője, a francia Céline Sciamma. Legújabb filmje, a Portré a lángoló fiatal lányról Cannes-ban megnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. A kétórás alkotás nagyon szépen, komolyabb filmes truvájok nélkül meséli el két nő szerelmét.
A Portré a lángoló fiatal lányról a 18. században játszódik egy francia szigeten. Marianne (Noémie Merlant) festőnő azért érkezik, hogy portrét készítsen a grófi család lányáról, Héloïse-ról (Adèle Haenel). Héloïse-t férjhez szeretnék adni, de csak akkor, ha leendő olasz férjének tetszik a róla készült portré. Mivel a fiatal lány nem szeretne megházasodni, a család cselt eszel ki: Marianne-t sétapartnernek fogadják fel mellé, hogy közös sétáik után titokban festhesse meg. Ahogy a művész egyre többet figyeli titkos portréalanyát, szép lassan beleszeret.
A kosztümös drámákban az elnyomó társadalmi konvenciók okozzák a szereplők szenvedéseit és megpróbáltatásait. A Portré a lángoló fiatal lányról esetében sincs ez másképp, hiszen a 18. századi korszellem aligha nézte volna jó szemmel két nő szerelmét. Különösen úgy, hogy egyikük egy grófi család lánya, és minél előbb férjhez szeretnék adni.
A két lány tudja, hogy szerelmüknek nincs jövője, Céline Sciamma alkotása így aztán a szenvedély és szenvedés filmje. A fent említett társadalmi nyomás a festőnő karrierjére is rányomja bélyegét, megtudjuk ugyanis, hogy nőként tilos aktot festenie férfiakról. A Héloïse és Marianne közti kémia remekül működik a vásznon. A két szereplő kapcsolatának dinamikájáról elsősorban nem a dialógusok, hanem a hosszú csöndek és lopott pillantások mesélnek a legbeszédesebben.
Érdekes vonulata a történetnek Marianne szépséghez fűződő viszonya is. A festőnő olykor úgy tekint Héloïse-re, mint valamiféle műalkotásra, amit mindenáron birtokolni szeretne. A szerelem és a művészet furcsa kapcsolata is megjelenik Sciamma művében.
A Portré a lángoló fiatal lányról lassú sodrású film, mely hosszú snittekkel és szép képi világgal dolgozik. Claire Mathon operatőr többször is szándékosan olyan beállításokat használ, mintha festményt látnánk a mozivásznon.
Az erőteljes atmoszféra megteremtésében nagy szerepet kap az egyszerre romantikus és drámai helyszín, a sziklás partszakasz és vadul hullámzó óceán (pláne ha megtudjuk, mi történt ott), valamint az ezekkel ellenpontot képező szűk, zárt belső terek. Erre külön ráerősít a természetes fények használata. A filmben gyakran egymásba mosódnak a látomások és a valóság, ami még misztikusabbá emeli a történetet.
Az alkotás mentes az öncélú filmes megoldásoktól, a rendező mindent alárendel a cselekménynek. Így aztán a lecsupaszított film sikere egy színdarabhoz hasonlóan jórészt a főszereplők alakításán múlik. Noémie Merlant és Adèle Haenel pedig nem vallanak kudarcot: finom, intelligens, visszafogott színészi játékkal visznek életet a karakterekbe. Noémie Merlant tekintetéből végig valamiféle szigorúság és önfegyelem köszön vissza, de aztán megcsillantja gyengédebb énjét is, Adèle Haenel pedig a páncél mögé bújt érzékeny nő archetípusát testesíti meg.
A Portré a lángoló fiatal lányról erős történetével, visszafogottságával éri el hatását, és remek színészi alakítások segítségével mesél a szerelemről és művészetről.
A film december 26-tól látható a mozikban a Mozinet Kft. forgalmazásában.
