December 21-én a Budapest Kortárstánc Főiskola oktatói és növendékei A nyugalom, a remegés címmel a Trafóban mutatják be produkcióikat, melyek között nagyszínpadi előadás, workshop prezentáció és óra-bemutató is lesz. Angelus Iván, a Főiskola alapítója, rektora mesélt a produkciókról és a programok világáról.
Kortárs tánc vagy kortárstánc
A kortárs tánc fogalmát alapvetően két megközelítésből vizsgálhatjuk. Az egyik esetben külön is írjuk a két szót, a kortárs tánc annyit tesz, hogy minden, ami ma történik, az kortárs táncnak minősül. Ezt egy más területen dolgozó kollégám fogalmazta meg. A másik meghatározás, amit én is használok, a kortárstánc, így, egy szóban. Ez egy esztétikai, művészettörténeti fogalom. A gyakorlatban pedig az a mozgalom, ami a táncművészetben párhuzamosan jelenik meg különböző műfajokkal, színpadi táncokkal, népi eredetű táncokkal és társasági, szociális táncokkal. Korszakosan meghatározható dologról van szó. Leginkább a huszadik századi modern tánc mozgalom, majd a posztmodern tánc mozgalom során bontakozott ki egy olyan táncművészeti forma, amely úgy vált autentikussá, hogy nem csupán a kompozíciós módszereiben, zenei kultúrájában, mozgásanyagában különbözik a korábbiaktól, hanem alapjaiban.
A kortárstánc nem a közönség irányába végzett frontális tevékenység. Ennek során egyén és a közösség valamilyen módon harmóniába kerülnek, és jellemzi, hogy háromszázhatvan fokos térben gondolkodik, tehát jóval sokrétűbb kommunikációban. Ezerféle kortárstánc van. Létezik kortárs kontakt tánc, kortárs improvizáció, kortárs balett, kortárs néptánc, kortárs musical és kortárs pornó is. A kortárstánc nagyon széles mozgalom, amelyen belül vannak progresszív darabok és hiteles, szociálisan felelős produkciók, de aljas és kommersz dolgok is születnek. Tulajdonképpen, azt hiszem, a kortárstáncot valójában nem lehet és nem is érdemes meghatározni.
Számok és előzmények
Jóval a Trafó megalakulása előtt, a Trafót alapító és máig fémjelző Szabó György gyakran hívott engem illetve a Kreatív Mozgás Stúdió programjait a Petőfi Csarnokba. Ez erre az időre nyúlik vissza. A mostani előadás több mint a harmincadik alkalom már a Trafóban. Általában évente két alkalommal tartunk kortárstánc esteket itt, egyet december környékén és egyet júniusban.
A Budapesti Kortárstánc Főiskola előadásai
Miután a kortárstánc korábbi generációja megkapta az elégséges számú Lábán-díjat, gondolok itt Kováts Gerzsonra, Bozsik Yvette-re és kollégáikra, következett egy olyan korszak, amikor az iskola nagyon sok Lábán-díj jelölést kapott, ha jól emlékszem, hetet. Ma már inkább a volt Budapest Tánciskolások kapják Lábán-díjakat, és ez így is van rendjén. Művészeti vállalkozásokról van tehát szó, de a közösség, amely ezt létrehozza, nem olyan együttes, amelynek előadásokat, turnékat, jövőt kell biztosítani, hanem vállaltan, tudatosan átmeneti közösség. Az est során olyan produkciók is szerepelnek, amelyeket a főiskolai hallgatók maguk szerveznek. Ezeket általában házi bemutatókon adják elő, hat-nyolc hetes periódusokban szervezve, a produkciós munka mintázatát követve.
A produkciók születése – útkeresés
A hallgatók „pályáznak” a megvalósítandó projektjeikre, és ha ez sikeres, akkor próbatermet biztosítunk számukra, ami több százezer Ft értékű támogatást jelent. Öt-tíz ilyen produkció születik periódusonként, könnyű kiszámolni, hogy ez olyan jelentős érték, amellyel felelősen kell bánni. Ezért arra is tanítjuk a hallgatókat, hogy ne csak azzal foglalkozzanak, ami a pillanatnyi érdeklődésük és szakmai fejlődésük szempontjából éppen jólesik. Természetesen ez is fontos, de nem önmagában az. Ők egy hivatásos iskola hallgatói, akik azzal a céllal vannak nálunk, hogy valamiféle viszont-szolgáltatást nyújtsanak a diploma átvétele után a környezetüknek, a kultúrájuknak, a társadalomnak. Erre kell felkészülniük, a támogatást azért kapják, hogy ezt meg tudják valósítani. Ehhez pedig az kell, hogy tudják, mit akarnak, tehát az útkeresés valamilyen tézis alapján történjen, és elfogadják, hogy akkor sincs semmi gond, ha az előzetesen felállított tézis utóbb esetleg hamisnak bizonyul. És itt nem arról van szó, hogy nekem vagy egy másik tanáruknak mi tetszik, hanem arról, hogy a projektjük során az történik-e, amit eredetileg célul kitűztek. Az így – sokszor küzdelmesen – megvalósult diákmunkákat az est során egyébként a Stúdióban mutatjuk be.
A cím: A nyugalom, a remegés
A kortárs táncra jellemző ez a fajta Jin Jang gondolkodás. A kettősségek egymásba érnek, a nyugalom, a remegés ugyanannak a dolognak a két oldala.
Koreográfiák 11 percben
– Mr. Set and Mrs. Free
A Mr. Set and Mrs. Free címmel ellátott bemutató egy sajátos együttműködés eredménye. Bakó Tamás kiváló táncos, én pedig kiváló rendező-koreográfus vagyok abban az értelemben, hogy szeretek struktúrát építeni és a táncosi munkára koncentrálni, amely speciális előadói munka. Remek együttműködés alakult ki közöttünk, aminek az a lényege, hogy ő nálam sokkal kiválóbb és autentikusabb mozgásanyagot tud csinálni, én pedig szívesen formálom-gyúrom azt az anyagot, amit létrehoz. Itt a terjedelmet Miles Davis All Blues című száma határozza meg, melyre a koreográfia készült. Ez a szám egyébként jazz-történeti mérföldkő, a hozzá készült tánc pedig egy gyönyörűen strukturált munka.
– A seb
A koreográfusa, Joe Alegado egy modern tánc – a Limón mestereként – szerzett európai szintű ismertséget. Budapesten él, sokat dolgozunk együtt. Így merült fel, hogy ezt a darabot létrehozza.
A kísérletezésről – a Legényes
Farkas Zoltán Batyu, a főiskolánk egyik oktatója úgy közelíti meg a néptáncot, hogy miközben a leghagyományosabb és legautentikusabb nézőpontot alkalmazza, mégsem etnografikus, kulturálisan nosztalgikus megközelítést láthatunk, hanem olyan, tiszta tér-idő-dinamika szemléletre épülő rendszert, amelyet iskolánk sokadik generációja tud teljesen szabadon felhasználni saját improvizációja során, egyéni táncnyelvi kultúrájának a kialakításában.
Prezentációk az Ú.T. Programban – Ezek a bemutatók a kortárs művészetek által felvetett kapcsolatteremtési kérdésekkel foglalkoznak. Közülük több kapcsolódik a gyógypedagógiához, ezért használhatók terápiás feladatokra.
Ezek a bemutatók a Főiskola tevékenységének egy tágabb kontextusához, az Alapítvány tevékenységéhez kapcsolódnak. Az Új Előadóművészeti Alapítvány a rendszerváltás óta működik. Mindig különböző programokba vág bele, most éppen az Ú.T. Program került a fókuszba, amely néhány hónap leforgása alatt nagyon komoly feladatokat vállalt magára. Ezek a bemutatók határozottan különbözőek. Az egyik az író, dramaturg, játékkészítő Cserne Klára ötletét valósítja meg. A másik Téri Gáspár cirkuszvilágát mutatja be. A Horizont Alkotócsoport is bemutatkozik, akik vitaszínházi produkcióval szociális témában végeznek terepmunkát iskolákban. Somló Dávid a hang térbeli alkalmazásaival, ennek színházi dinamikájával foglalkozik. Az utóbbi négy hónapban az ő fejlődésüket segítettük, illetve egy másik, néptánc alapú kortárstánc előadást, a Haidaut, aminek december 14-én volt a bemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban. Mindannyian sokat tanultunk ebből a programból, nem csak a támogatott művészek, szakemberek… Azt gondoltuk, hogy a közönség és a művészet kapcsolatának erősítésére, mint témára, fel lehet fűzni egy programot. De azt láttuk, hogy ez így általánosságban nem működik. Egyértelművé vált a feladatunk: a művész munkáját produkciós háttérrel kell segítünk.
A program további tanulságai
Ez egy együttműködő, kreatív közeg, ami azért fontos, mert a művésznek kutya kötelessége függetlennek lenni az államtól és kapcsolódni a társadalomhoz, a dolgokat saját magán átszűrve eljuttatni a társadalomhoz. Ha viszont teljesen elszakad a társadalomtól, akkor tíz centivel a föld fölött, valamilyen lila ködben fog közlekedni a világban, és ez bizonyosan nem jó. A cél az, hogy a világot saját magán átszűrő művész eljusson az emberekhez, de ez sokszor azért nem megy, mert például nem tud pályázatot írni, közönséget szervezni. Az iskolából kikerülők közül sokan beszámoltak arról, hogy az idejük 60-70 %-át kell saját maguk menedzselésével tölteni, és csak a fennmaradót tudják a művészetükre fordítani, amely így az utóbbi kárára megy. A másik fontos tapasztalat az, hogy egyfajta társadalmi kommunikációs segítséget kell adni. Legyen a művésznek olyan felülete a ma divatos „social media” felületek mellett, ahol összegyűjtve minden információ megtalálható róla, és amelyen keresztül kapcsolatba lehet lépni vele. Fontos tanulságokat vontunk le a programból.
A nézőnek mindig igaza van
Ha a kortárstánc lila köd, akkor az azért van, mert a művészek hibákat vétettek. Nem gondolták végig a szükséges dolgokat, olyan műveket mutattak be, amelyekről a közönség jogosan gondolhatta azt, hogy számára érthetetlenek. Azok a kortárs művek azonban, amelyek felelősségteljesen kommunikáltak – bármilyen szokatlan formában – eljutottak a közönséghez. Az emberek pontosan tudják, hogy mi az, ami értékes, és mi nem. Mi arra törekszünk, hogy az igényes fogyasztói réteg minél szélesebb legyen. De a független kortárstánc nem tud rendkívül széles rétegekhez szólni, mert nem olyan a struktúrája. Emberi léptékű közönséghez tud szólni, míg egy hetvenezer férőhelyes stadion inkább a tömegkultúrát tudja kiszolgálni, amelyre szintén van igény. Egyszerűen nem tudunk lépést tartani a világgal, mert a világ rohan. A világnak kell lépést tartania velünk. Ez egy versenyfutás, néha mi megyünk előre, néha a világ. De éppen ez a szép benne.
- Az interjút készítette Rácz Anna és Podmaniczky Szilárd
