Szádeczky-Kardoss Lajos: Az oláhok Erdélybe törése és kiveretésük 1916-1917 – Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2019 – 312 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-6016-44-7
„… a sok százéves együttélés emlékei nem enyészhetnek el nyomtalanul, s hisszük, hogy a történelmi tanulságok és szükségletek követelményei előbb-utóbb újra érvényre juttatják az oláh-magyar érdekközösséget.
Ennek jelei az újabb időben örvendetesen mutatkoznak.”
(291. oldal)
Rendhagyó módon ezt a recenziót – a félreértések elkerülése végett – kénytelen vagyok a könyv utolsó bekezdésének idézésével kezdeni. Mert máskülönben ez az írás – ahogy a könyv és annak dicséretes újrakiadása is – könnyedén félremagyarázható volna. De itt, esetünkben tényleg szó nincsen uszításról, hergelésről, sebek feltépkedéséről… Sokkal inkább a tisztázó szándékú felelevenítésről. Még akkor is így van ez, ha Szádeczky-Kardoss Lajos (1859-1935) könyve nem mentes az indulatoktól, s nem szabadulhat a korban bevett retorikai fordulatoktól sem.
- Életeket mentett a szívrabló dizőz, Rácz Vali
- Elátkozták Seuso ezüst edényeit?
- A magyarok Mekkája – Csíksomlyó
- Csoóri Sándor még kedvelhette Che Guevarát!
A könyv eredetileg 1934-ben jelent meg
Az akkori példányok csak nehezen, nagy utánajárással volnának elérhetők, s akkor is csak kevesek számára! Így igazán örvendetes, hogy a száz évnél is régebben zajlott események krónikájának kiadását magára vállalja egy mai könyvkiadó. Persze már az 1934-es megjelenés is csak akkor érthető, ha tudjuk, hogy az első világháború és az azt követő események mennyire rendezték át az addig fennálló rendet.
„Én akkor melegiben (1917-ben) megírtam az oláh betörés és kiveretés történetét. De nem akadt kiadója. »Nincs papiros, nem kell a közönségnek háborús könyv« – volt a könyvkiadók válasza.”
– írja Szádeczky-Kardoss a könyv előszavában.
Aztán ’34-ben, a szerző élete alkonyán, mikor már nyugállományba vonult a szegedi egyetem Magyar Történeti Intézetének éléről, végre megjelenhetett a hadtörténeti munka. Mely magyar szempontból, szemtanúk beszámolói és saját tapasztalatok alapján, elemezve mutatja be, hogy miként zajlott a „par excellence magyar háború”.
Magyar háborúról ír a szerző,
s meghatározása ellen nehéz lenne utólag kifogást emelni, hiszen ebben az esetben tényleg a magyarságot érte közvetlen és váratlan támadás. Ráadásul a kötetben tárgyalt, mára talán túlzottan is háttérbe szorult hadi esemény – nem csak a magyar siker okán, de – azért is jelentős, mert kártétele nem csak az anyagi javakra vagy emberéletre korlátozódik.
Ennél sokkal jelentősebb kár keletkezett:
az addigi magyar-román együttélés hétköznapi zavartalanságát és természetességét zúzta szét. Létrejött egy olyan törésvonal, mely közvetlen és közvetett következményeivel együtt – társadalmi berendezkedéstől függetlenül – száz évre megmérgezte a két népcsoport kapcsolatát. S esetenként még ma is a cinikus nacionalizmus játékszerévé zülleszti az embereket. Nem véletlenül került felszínre az idei évben Az Úz-völgyi katonai temető ügye.
Szádeczky-Kardoss könyve azért is különleges,
mert a korszellemhez képest meglepően visszafogott, s ugyanakkor meghökkentően szerteágazó munka. Nem csak a konkrét hadi eseményekről számol be részletesen. Több fejezetet szentel a háború előtörténetének, a román nemzeti ébredésnek, s a mozgalom mögött álló erőknek és szándékoknak.
A kötetben a száraz tények mellett – nem is feltétlenül költészeti értékük miatt, mégis okkal-joggal – versek, sőt nótaszövegek is helyet kaptak:
„Erdélyország körös-körül füstben van,
Károly király száz ágyúja tűzben van.
Szól az ágyú, ropognak a fegyverek,
Most válik el, mint ér a székely gyerek!”
Azt gondolom, akit – bármilyen indíttatásból – érdekel a történelem, egyéb első világháborús kötetek mellett haszonnal forgathatja Szádeczky-Kardoss Lajos könyvét. Sok esetben mértékletesebb – de mindenképpen élvezetesebb és izgalmasabb – mint némely frissebb keltezésű munka.
