Mi mindenre képes a szegény ember, hogy feljebb lépjen a társadalmi ranglétrán? Többek között ezt a kérdést feszegeti a dél-koreai Pong Dzsunho (A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala, Okja) legújabb filmje, az Élősködők (Parasite), mely a cannes-i fesztiválon elnyerte az Arany Pálma-díjat, decembertől pedig a magyar mozikban is látható.
A négytagú Kim-család egyik napról a másikra él egy lepukkant pincelakásban. Egyiküknek sincs állandó munkája, jobb híján pizzás dobozok hajtogatásával próbálnak némi betevőt szerezni. Fiuk, Kim Ki-woo lehetőséget kap, hogy ideiglenesen ő legyen a magántanára egy gazdag család lányának. Ki-woo a húga által hamisított diplomának köszönhetően meg is kapja a munkát, és ha már bent van a „tutiban”, szüleinek és testvérének is igyekszik állást szerezni a Park-családnál. Parkéknak fogalmuk sincs róla, hogy ugyanazon família négy tagja sürgölődik a házukban. Az előkelő villa viszont más sötét titkokat is rejteget.
A szegénység szaga
Témáját tekintve az Élősködők erősen hajaz a rendező 2013-as filmjére, a disztópikus jövőben játszódó Snowpiercer-re. A Snowpiercerben a jégkorszak túlélői egy soha meg nem álló vonaton utaznak és alapítanak mikrotársadalmat, a hátsó vagonokban élő szegény, sanyargatott emberek pedig egy napon fellázadnak, hogy feljebb kerüljenek a hierarchiában. Pong Dzsunho legújabb, 10 év után ismét otthon forgatott mozijában is a társadalmi osztálykülönbségek jelentik a konfliktus forrását: egy szegény család élősködik egy gazdagon (vagy a gazdagok használják ki a szegényeket?). Ám a rendező ezúttal más műfajt választott, egy drámával és thrillerrel kevert éjsötét fekete-komédiát vitt vászonra.
Pong Dzsunho egyik nagy erénye, hogy remekül megtalálja az egyensúlyt a különböző műfajok között. Alkotásai úgy képesek szórakoztatni, hogy közben komoly, aktuális kérdéseket is megfogalmaznak, de sok hollywoodi blockbusterrel szemben ezt sem erőltetett módon teszik.
Ugyanez az egyensúly működik az Élősködőknél is: jókat mosolygunk az abszurd módon leleményes Kimék ügyeskedésein, de az először könnyednek látszó komédia mögött érezzük a dráma súlyát is, hiszen egy szegény család jövője a tét.
Az Élősködők nem moralizál: nem erősíti sem a gazdag, sem a szegény családokkal kapcsolatos negatív sztereotípiákat. Nem derül ki, hogy a jómódú Parkék beleszülettek-e a luxusba, vagy kemény munkával érték el azt, amijük van. A pincelakásban nyomorgó Kimékről sem tudjuk meg, miért nélkülöznek. Erkölcsileg sem észlelünk nagy különbséget a két család között, mindkét közösség úgy próbál érvényesülni, ahogy tud.
Azt viszont látjuk, hogy mekkora szakadék tátong a két teljesen különböző társadalmi osztály között. Az ebből fakadó feloldhatatlan feszültség az alkotás utolsó fél órájában csúcsosodik ki, amikor véres, groteszk fekete komédiába torkollik a film. A filmre jellemző fanyar humorba az is belefért, hogy a szereplők egy-két aktuálpolitikai kikacsintás erejéig reflektálnak az észak-koreai rakétakilövésekre és a nukleáris leszerelésre.
A több mint kétórás játékidő alatt az Élősködők végig képes fenntartani a néző figyelmét, köszönhetően a csavaros forgatókönyvnek és a remek színészi játékoknak. Dicséretet érdemel az Élősködők szép, letisztult képi világa és feszes vágása is. Az egyik legerősebb és legszerethetőbb karakter a Kang-ho Song által alakított családapa, Kim Ki-taek. A rendező nem először dolgozott együtt a koreai színésszel, aki korábban három filmjében (A halál jele, A gazdatest, Snowpiercer – Túlélők viadala) is szerepelt.
Fanyar fekete humorával, műfaji sokszínűségével és mondanivalójával az Élősködők az év egyik legemlékezetesebb alkotása, mely újabb lökést adhat az amúgy is egyre nagyobb figyelmet érdemlő koreai filmgyártásnak, Pong Dzsunho életművéről már nem is beszélve.
Az Élősködők december 5-től látható a mozikban a Mozinet Kft. forgalmazásában.
