A Mayberian Sanskülotts-t Csordás Zita és Balogh Gallusz alapította 2010-ben, ám a duó az elmúlt évek során zenekarrá duzzadt, idén pedig már negyedik nagylemezük jelent meg, és meghívást kaptak Európa egyik legrangosabb fesztiváljára, a barcelonai Primaverára. A Mayberian Sanskülotts idei utolsó koncertjét a Trafóban tartja, ennek kapcsán pedig az alapító párossal ültünk le beszélgetni.
Mayberian Sanskülotts & Meteo, 2019. december 7., Trafó – jegyvásárlás itt.
Idén év elején jelent meg a Neverending Sorry című negyedik nagylemezetek, mik voltak az elvárásaitok a lemez előtt és hogyan értékelitek így lassan egy év távlatából?
Gallusz: A nagy különbség az volt a korábbi felvételekhez képest, hogy végre nem külső hangkártyával vettük fel egy beázott próbateremben meg a szobánkban, hanem a Tom-Tom Stúdióban profi körülmények között. Szintén újdonság volt, hogy a lemez legnagyobb része a stúdióban állt össze, ellentétben az előző lemezünkkel, az azon lévő számokat már évek óta játszottuk, mire készen lettünk a végleges verzióval.
Zita: Sokszor előfordult nálunk, hogy máshogy játszottuk a számainkat, mint ahogy a felvételen szóltak, de a Neverending Sorrynál azt érzem, hogy mostanra nyerték el a végleges formájukat az új dalok. Kicsit talán ezért is gondolom azt, hogy az elmúlt egy év sikerei nem feltétlenül a lemeznek köszönhetőek, hanem inkább annak, hogy a zenekar az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött koncertezés és előadás szempontjából.
A lemez producere Dorozsmai Gergő (Gustave Tiger, korábban: Hammer Of Gods, The Moog) volt, aki a felvételek után a zenekarhoz is csatlakozott. Hogyan történt ez?
Gallusz: A stúdiózás során Gergő már a gitárfelvételeknél is írt szólamokat és fel is játszotta őket a lemezre, aminek én nagyon örültem. Innen jött az ötlet, hogy meghívjuk őt a lemezbemutatóra, ahol olyan gyönyörű gitárszólókat játszott, hogy egyszer felhívtuk hajnali háromkor, hogy megkérdezzük, nem akar-e beszállni. A legnagyobb meglepetésünkre nemcsak a telefont vette fel, hanem igent is mondott, bár lehet, hogy csak azért, mert nagyon álmos volt. Mindenesetre azóta is velünk van!
Az elmúlt két évben két taggal is bővültetek. Ez tudatos volt, vagy véletlenül alakult így?
Gallusz: Valamennyire az élet hozta, de Zita már régóta mondta, hogy szeretne a színpadon az éneklésre koncentrálni a gitározás és a szintizés helyett, de nem volt könnyű azért olyan tagokat találni, akik jól belepasszolnak a zenekarba. Korábban az is megtörtént, hogy olyan embert vettünk be a zenekarba, aki miatt én léptem ki majdnem.
Zita: Ezért is tartottak a többiek egy kicsit a tagkereséstől. Ha valaki nem hasonló közegből érkezik, mint mi, akkor azért nem biztos, hogy feltétlenül jól érzi magát velünk. Kell hozzánk egy jó nagy adag önirónia és sok zenész azt is nehezen viseli, hogy nem minden szituációban vagyunk maximálisan profik. Ugyanakkor például Sziló (Várnai Szilvia billentyűs) hiába képzett zenész, az esetek 95 százalékában el tudja fogadni a hozzáállásunkat, a többi esetben meg jó irányba visz minket.
Vele hogyan találkoztatok?
Zita: Előtte Nagy Emma volt a billentyűsünk, az ő kilépése után pedig egy-két koncerten újra én szintiztem, ami nem volt túl jó élmény azok után, hogy előtte azt hittem, hogy többé nem kell. Nem sokkal később a szólóprojektemmel, az Anne Shirley Supersaddel (amiben egyébként Emma vokálozik), Barkóczi Noémiék zenekarával léptünk fel, Sziló pedig ott játszott akkor. Elhívtuk egy próbánkra és rögtön látszódott, hogy működik a dolog.
Idén játszottatok a barcelonai Primaverán, a bécsi Waves Viennán és nemrég értetek haza egy cseh-német turnéról. Milyen élményekkel jöttetek haza?
Zita: Barcelonában a showcase esemény koncertjén valamiért úgy éreztük, hogy nem igazán jött ki a lépés. Épp beestünk a repülőtérről, délelőtt 11 óra volt, a fesztivál első napja, egy óriási színpad – kicsit hiányzott a fókusz, ez volt szerintem a baj. Ezzel szemben egy nappal később a második koncertünk már a Primavera fesztiválhelyszínén volt, ez viszont szuperül sikerült. Mi is lelazultunk, sokan voltak, tapsoltak és a visszajelzések is nagyon pozitívak voltak. Szeptemberben játszottunk Bécsben, ez a koncert iszonyatosan jó volt, egy teljesen teli klubteremben nyomtuk le az idei év egyik legfrankóbb koncertjét. A cseh-német turnén kisebb klubokban zenéltünk, olyanokban is, ahol már jártunk korábban, ezeket a napokat mindig nagyon bírjuk így együtt, csak sajnáltam Galluszt, aki láthatóan nem érezte annyira jól magát.
Gallusz: Voltam már jobb passzban is, de igazából csak nyomasztó volt, hogy haza kell jönni.
Zita: Hát az mindig rossz, hogy hazajön az ember, aztán másnap meg már dolgozik is. Én inkább elturnézgatnám az életemet akár úgy is, hogy csak tíz ember néz meg minden este, ha cserébe látnék egy kis világot.
Van olyan nemzetközi cél, ami régóta titkos vágyatok?
Zita: Japánban például szuper lenne játszani és simán el tudom képzelni, hogy ott ez a típusú zene egyébként is működőképes lenne. Hasonló okok miatt Franciaországban is szívesen koncerteznék, bár nem igazán ismerem az ottani zeneipari körülményeket, de amit tudok a francia popzenéről, az alapján azt gondolom, hogy az ottani közönség értékelne minket.
A napokban jelent meg az új videóklipetek a Magic Brown Sheets című dalotokhoz. A rendező ismét Pajor Kristóf volt, aki már korábban is rendezett nektek klipet. Miért esett rá ismét a választásotok? Milyen volt a forgatás?
Zita: Amellett, hogy Kristóf nagyszerű ember és nagyon vicces is, szuper ötletei vannak és elképesztően profi is. A klip az önkormányzati választás napján forgott és reggel Kristóf úgy döntött, hogy nem lóghatnak bele a választási plakátok a képbe, ezért egy túl magasan lévő Fidesz-plakátot leszámítva leszedték őket, és félretették a bokorba. Nemsokára megjelentek a rendőrök, hogy bejelentést kaptak plakátrongálásról, de aztán elmagyaráztuk nekik, hogy videót készítünk és csak esztétikai okokból szedtük le őket. Végül abban maradtunk, hogy a forgatás végén visszatesszük őket, ami meg is történt. De egyébként is vicces nap volt: anyukám, apukám, az öcsém meg a barátnője fasírtokat gyártottak a stábnak, és a forgatás után páran fel is jöttek a közelben lakó szüleimhez, ahol aztán családi videók nézésébe fulladt a buli.
Az idei utolsó koncertetek a Trafóban lesz, a leírásban pedig vegán cseppkőbulit ígértek. Mit takar ez pontosan, és milyen dalokkal készültök erre a koncertre?
Zita: Még az előző cseh turnénkon láttunk egy táblát egy túraútvonalnál, amin egy piktogram volt egy túrázó emberről, mögötte pedig cseppkövek voltak lerajzolva. Árpi (Szigeti Árpád basszusgitáros) akkor mondta is, hogy egyszer majd kezdjünk ezzel valamit, a Trafós koncerthez pedig mindenképpen szerettünk volna többet egy sima vetített vizuálnál és így jutott eszünkbe, hogy cseppkőszerű képződmények legyenek a színpadon. Ezeket egyébként mi fogjuk készíteni, a vegánt viszont csak azért írtuk oda, mert trendi. Lehet, hogy ennyi erővel azt is odaírhatnánk még, hogy cica. A mostani műsor hosszabb lesz, mint amennyit általában szoktunk játszani, valamint olyan dalokat is előveszünk most, amiket az új felállással nem játszottunk eddig, jelenleg ezeken dolgozunk, illetve szeretnénk több átvezetőt és egy jól megkomponált szettet játszani.
Jövőre lesz 10 éve, hogy ketten megalapítottátok a Mayberian Sanskülotts-t. Gondoltátok volna akkor, hogy egyszer soktagú, sokat koncertező zenekar lesz belőletek?
Gallusz: Pont a Primavera fesztiválon jutott eszembe ez. Ránéztem Zitára a medencés backstage-ben üldögélve és arra gondoltam, hogy tíz éve ilyenkor az ötven fokos vonaton mentünk Káposztásmegyerre és hülyeségeket találtunk ki. Azóta történt velünk csomó minden és közben soha nem nyomultunk, csak azt csináltuk, amihez kedvünk volt és ezt így is el lehetett érni. Meglepően pozitív üzenet ez tőlünk!
Zita: Sokszor képmutatónak érzem, amikor valaki azt mondja, hogy nem azért kezdett el zenélni, hogy híres legyen, de bennünk tényleg nem ez munkált az elején. Az persze biztos eszünkbe jutott annak idején Kápmegyeren, hogy majd egyszer a Carnegie Hallban, vagy a Coachella fesztiválon játszunk, de a közte levő valamit nem nagyon kívántuk (nevetés). Én például gyerekként azt gyakoroltam, hogyan kell gitárral térden becsúszni a színpadon és azt képzeltem, hogy óriási stadionokban zenélek, de arról alighanem kevesebben szoktak álmodozni, hogy milyen jó lenne a Petőfi Csarnokban játszani egy félházas bulin. Én most is vágyom a klasszikus zenekaros álmoknak a beteljesülésére, de annyira nem izgat az, hogy itthon megtöltsük a Budapest Parkot, ellenben a Trafót például egy csodálatos helyszínnek tartom és kicsit olyan, mintha a nagybetűs kultúra részévé válhatnál egy koncert erejéig, ha ott lépsz fel.
Mivel készültök majd az évfordulóra?
Zita: Szeretnénk az első két lemez számait újra rögzíteni, amiket annak idején otthon kazettára vettünk fel borzasztó minőségben. Ennek egy részét a mostani hattagú felállással szeretnénk megcsinálni, a többit pedig ketten, ahogyan annak idején elkezdtük.
