Botrányos perszóna – Mrs. Sherlock Holmes
Robi már a kocsma ajtajában elkiáltja magát, ma mindenki a vendége egy körre. Jó, nincsenek valami sokan este hat tájban, épp csak lejárt a napi penzum a melóban, talán ha nyolcan lézengenek a csehóban. De ez Robitól akkor is szokatlan, általában le van égve, maximum akkor hív meg valakit egy sörre, ha születésnapja van az illetőnek, vagy, ha végre valahára, több hónapos késéssel megadja a pénzt, amivel lógott. Ezért most mindenki értetlenkedve bámul, először persze gyorsan rendelnek, nehogy meggondolja magát Robi, aztán faggatni kezdik, mindannyian, egymás szavába vágva, hogy nyert-e a lottón, meg hasonlók. Robi élvezi a figyelmet, csendre inti a társaságot, húzza az időt, hogy nagyobbat szóljon a sztori. Mikor nagy nehezen mindenki elhallgat, végre belekezd.
Szokás szerint ott unatkoztam, mert igazából senki sem hoz a szervizbe valódi javítani valót. Tudjátok, amit tényleg szerelni kell, én ezért tanultam műszerésznek, mert szeretek bütykölni, forrasztani, kitalálni, milyen alkatrészt pótolhatok valami mással. De hozzánk csak a bénázók járnak, akik nem tudják használni az IOS frissítése után a telójukat. Vagy elfelejtik a jelszavukat, meg akik azt szeretnék, hogy az ő facebookjuk működjön akkor is, mikor az egész világon leállt. Két órát nem bírnak ki anélkül, hogy ne tudják, mit főzött Bözsike aznap, hihetetlen, mennyire függők ezek a mamik.
Itt a hentes Józsi bekiabált, hogy talán nem kellene Ádám-Évánál kezdenie, ma neki kell elhoznia Lucát az edzésről, fél hétkor pontban már a haját kell szárítania, a lánya egyedül nem bír a méteres sörényével, hiába pofázik szüntelen, hogy vágassák már le olyan helyes állig érőre, sokkal praktikusabb. Ha beteg lesz, akkor ő viheti a dokihoz is, mert a felesége már megint tréningezik, szóval, hajrá, a lényegre.
Jól van, na, szóval ott vakargattam magam, amikor belibegett egy nőci. Tudjátok, az a divatosan öltözött, lehet negyven, de akár ötven is, a karbantartás fokától függ a valódi kora. Messziről jó csaj volt, közelről már nem annyira, a kóróság kiütközött az arcán, olyan barázdált volt a bőre, mint egy alaplap, egy kis zsír segített volna, némi párnázás, de mondjuk ha hátulról rendezed le, nem számít. Nálunk mindenkinek sorszámot kell húznia, azt hiszik a vevők, hogy az ő érdekük, de ezzel méri a HR, hogy melyikünk mennyit dolgozik. Hó végén kimutatásokat küldenek, hány emberrel foglalkoztam, ez alapján szúr le az üzletvezető, és fenyegetőzik, ugrik a bónuszom. Ezért udvariasan megkértem, húzzon egy sorszámot. Tüntetően körbe nézett, az üzlet tele volt várakozókkal, gúnyosan elmosolyodott, ugyan már, nem vár ide senki.
Éppen nyitni akartam a szám, hogy válaszoljak valami flegmát, erősebbet, mint amit ügyfélkezelési tréningen oktatnak, hogy aszongya’ higgadtan-kimérten, hát akkor a spiné rám nézett, de úgy, mint Lonci néni, a matek tanár gimiben, hülye vagy fiam, egyes, nem lesz ebből érettségi. A vörösre lakkozott körmeivel előhúzott egy mobilt a táskájából. Általában beindulok a vöröstől, de most csak arra tudtam gondolni, hogy ha ellenkezem, biztos kikaparja vele a szemem. Inkább összement tíz centisre, értitek, ugye?
Páran vihogtak, Józsi krákogott figyelmeztetésül, igyekezzen.
A telefon törött volt, nem is kicsit, mintha a falhoz vágták volna, többször, teljes erőből. Ha az ilyesmit meg is lehet javítani, a szerelés jóval többe kerül, mint venni egy újat. Ezt próbáltam elmondani, de félbeszakított. Őt a készülék nem érdekli, csak ami benne van. Éppen a férje üzenetét akarta megnézni, mikor az véletlenül meglökte, és a telefon a járólapon landolt. Nézzem meg, ki lehet-e csalogatni belőle az adatokat.
Bevittem a hátsó helyiségbe, ahol a szerszámokat tartom. Felnyitottam, és találtam benne egy húszezrest, meg egy cetlit. Kérem, mondja azt a feleségemnek, hogy a mobil javíthatatlan, képtelenség kiszedni belőle bármit is. Tudjátok, azt hiszem, még a pénznél is jobban örültem, hogy kicseszhettem a boszorkánnyal.
Mosolyogj, amíg van fogad!
