A legnagyobb magyar hivatásos kórus a Nemzeti Énekkar. Székhelyük ugyanúgy a Müpában van, mint testvérintézményüknek, a Nemzeti Filharmonikusoknak. Ám küldetésükből adódóan sokat utaznak, sokat énekelnek másutt is. A közelmúlt és a közeli jövő eseményeiről beszélgettünk Somos Csabával, a Nemzeti Énekkar vezető karnagyával.
Somos Csaba, fotó: Berényi Gyula
A közelmúltban Erdélyben jártak. Merre léptek föl?
Nagyon szép hangversenykörutunk volt, amely az 56-os megemlékezésekhez kapcsolódott. Október 23-án a kolozsvári Magyar Operában léptünk föl. Előtte pár nappal pedig Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is volt egy-egy hangversenyünk. A szünet előtt magyar szerzők a capella darabjait énekeltük, ezt én vezényeltem. A szünet után pedig Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa következett. Ebben a kolozsvári opera zenekara játszott, a tenor szólista Pataki Adorján volt, Horváth József vezényelt, ők is mindketten a kolozsvári színház tagjai.
Magyar területen, magyarul énekelték magyar szerzők műveit.
A küldetésünk része, hogy az egész Kárpát-medencében föllépjünk. Szinte mindig magyar műsorokat énekelünk. Különös szerencse volt, hogy most Székelyföldre is eljutottunk.
November 27-dikén is főleg magyar művekből álló programot énekeltek, ezúttal „otthon”, a Müpában.
A Mesterek és tanítványok című programban Koessler János, Dohnányi Ernő és Johannes Brahms egy-egy művét játszotta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Hamar Zsolt vezényelt. Mi Dohnányi Stabat materében működtünk közre. Ez egy ritkán játszott mű, most a Nemzeti Énekkar három művésznője, Kristófi Ágnes, Nagy Bernadett és Müller Beáta voltak a szólisták, és a Magyar Állami Operaház gyermekkara énekelt benne.
Érdekesség, hogy Müller Beátának föllépett a lánya is, aki az Operaház Gyerekkarában énekel. Itthon a Nemzeti Múzeumban van két koncertjük, ezeken is az énekkar tagjai énekelnek szólókat. Ez miért fontos?
Minden hivatásos együttesnek célja, hogy a tagjai folyamatosan fejlődjenek, kamarázzanak, szólóban is megmutatkozhassanak, hogy egyénileg is megmutathassák magukat közönség előtt, és a saját kollégáik előtt. Annál jobb egy együttes, minél több ilyen belső műhelymunka van a szólamok között. Mi is rendszeresen teremtünk hasonló alkalmakat. Nagyszerű művészeink vannak. Többen közülük operai szólószerepekben lépnek föl, mások régizenei csoportokban énekelnek. November 28-i hangversenyünkön jópáran megmutatkoztak. Rossini és Donizetti együtteseit, áriáit dalait adták elő a Don Pasqualéból, a Boleyn Annából és a Szerelmi bájitalból, a Lammermoori Luciából, a Hamupipőkéből vagy A sevillai borbélyból. A bal canto legszebb gyöngyszemei szólaltak meg. Ugyanakkor ezek a számok nagyon jó énektechnikát kívánnak meg az előadóktól.
A kórusokban mindig vannak, akik kifejezetten szeretnek szólót énekelni, mások meg egyáltalán nem.
Ez így jó! Minden típusú énekesre szükség van egy csapatban. Vannak köztünk nagy hangok, és olyanok is, akik inkább összetartják ezeket a jelentős orgánumokat. Az a lényeges, hogy jó arányok legyenek, és az egyes szólamokon belül a harmónia meg tudjon születni. Így alakul ki az egységes kórushangzás.
Decemberben lesz ugyanitt egy másik koncertjük, de az nem operai program.
Közben azért december 7-én Gödöllőn is énekelünk a lovardában. Az nem a mi szervezésünk, ott vendégek leszünk, Poulenc Glóriáját adjuk elő. Aztán 18-án térünk vissza a Nemzeti Múzeumba. Az nemzetközi program lesz, karácsonyi föld körüli utazás. Többek között Bach, Kodály, Respighi vagy Rahmanyinov művei csendülnek föl. A tagjaink ismét fognak szólókat előadni, de teljes nagyságában megmutatjuk az énekkart is. Ezt a műsort a következő napokban aztán Kaposváron és Nagykanizsán megismételjük. Mindkét koncertünk fontos közreműködője Bizják Dóra zongoraművész, aki együttesünk kiváló korrepetitora.
A koncerteknek van egy házigazdája is, Tóth Antal, aki a Nemzeti Énekkar menedzsere. Mennyire igényli a közönség, hogy a számok bekonferálásánál egy kicsivel bővebb ismertetőt kapjon?
Különösen az operarészletek estében nagyon jó, ha a publikum megismerkedik a hősökkel és a szituációval. Tóth Antal kollégánk nagyon jól ismeri az operairodalmat, hasznosan tudja segíteni a befogadást.
Ez a pár hónap, ez a néhány koncert rendkívül változatos. Van ebből kedvence az énekkarnak? Van olyan stílus vagy korszak?
A Nemzeti Énekkar igazi oratóriumkórus, az ország legnagyobb profi kórusa. Azt hiszem, a nagy oratóriumokban és az operákban tudunk leginkább kiteljesedni. Február elején ugyancsak a Müpában szintén a Nemzeti Filharmonikusokkal lesz egy nagyon jelentős hangversenyünk. Sebastian Weigle, a Frankfurti Operaház karmester fogja dirigálni többek között Brahms Német requiemjét. Ebben a szólókat ezúttal nem a mi tagjaink, hanem Rost Andrea és Kálmándy Mihály fogják énekelni. Fölcsendül a svájci születésű, de New Yorkban élő kortárs zeneszerző, Daniel Schnyder János jelenései című alkotása is, ami magyarországi ősbemutató lesz. Ennek emberpróbáló szólóit viszont a mi tagunk, Szalai Ágnes és volt tagunk Fülep Máté fogják előadni. A darab az apokalipszist dolgozza föl, nagyon érdekes darab és mindkét szóló hatalmas feladat. Ezt már nagyon várjuk.
