Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Vonnák Diána Aztán elbonyolódott címmel írt esszét a kortárs irodalom és a mese kapcsolatáról.
„Mikor nem régiben megjelent Ransmayr Cox vagy az idő múlása című regénye, a kritikai recepció egyöntetűen fontosnak találta a regény nyelvi megformáltságát, a szöveg mondatainak szépségét. Kevesebb figyelem jutott arra, hogy mi a funkciója a Cox tökéletesre csiszolt mondatainak, hogy hogyan nyitnak ablakot a világra, mit takarnak ki belőle– és hogy egyáltalán milyen ez a világ.
Nem azért voltak szembeszökőek a Cox mondatai, mert annyira ritkán lehetne szépprózával találkozni kortárs szövegekben. A furcsaságot inkább az okozza, hogy első ránézésre a nyelv leginkább a mesélés eszköze, szépsége így mintha főképpen a történet fényében lenne értelmezhető. Egy utazó, egy angol órásmester egy ismeretlen világba, Kínába érkezik, ahol a császár megbízásából egyre lehetetlenebb feladatokat kell elvégeznie. Megszokott, egyébként derékba tört életét felfüggeszti, és a segítőtársaival együtt azzal tölti az idejét, hogy a mindig és mindenkinek másképpen múló időt mérő órákat készít a császár szeszélyei szerint. A császár az idő ura, így az általa rendelt órák elkerülhetetlenül a felségsértés gesztusai– csak egy idegen számára nyitott egyáltalán a lehetőség, hogy a kísérlet vakmerősége, és a benne rejlő kísértés ne legyen a tehetetlenségig bénító, hogy csak felségsértés legyen az idővel, és így a császárral való játék, és ne árulás.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Egy, kettő, három lány címmel írt kritikát Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetéről.
„Kiváló első kötet. Szvoren Edina pályakezdő kötetéhez, a Pertuhoz tudom hasonlítani. (Az első három novella lezárásában éreztem is konkrétan Szvoren hatását, később nem ilyen direkt módon.) Sok jó novelláskötetet olvastam mostanában olyan szerzőktől, akik még ezután fognak csak annyi figyelmet kapni, amennyit megérdemelnek: Molnár Krisztina Rita, Papp-Zakor Ilka, Juhász Tibor, Moesko Péter, Vass Norbert könyveit érdemes olvasni (és biztosan van még, akire nem figyeltem eléggé). Most hozzátehetem: Harag Anita novelláskötetét is érdemes kézbe venni. Sokat tanult Tóth Krisztinától, ahogy ő mondja, azt, hogy az apró gesztusokból hogyan bontakoznak ki a bonyolult emberi viszonyok. És sokat tanulhatott Raymond Carvertől is, az amerikai minimalista próza letisztult, egyszerű, mindennapi világa ott van az írásaiban.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Ricardo Piglia Az eltűnt város című regényéről ketten írtak:
Keresztes Balázs: Borges Machine
„2019-ben olvasva azonban a részben irodalomtudós Piglia regényének éppen a „tudatossága” az, ami miatt talán kevésbé győzi meg az olvasót, mint az említett elődök: az eszköztár ismert, és ami a novella rövid műfajában működik Borgesnél, és amit Pynchon, Gibson (vagy akár Eco) gazdagsága feltölt egy regényben, az Pigliánál a végletekig csupaszítva olykor inkább fárasztónak hat. De ilyenkor a kritikusnak el kell merengenie azon, hogy ezt vajon maga az irodalmi alkotás, vagy inkább a szerencsétlen recepciós pillanat számlájára írja.”
Urbán Bálint: Az ellenállás gépezete
„Az argentin Ricardo Piglia regénye egy rejtélyes írásgép körül forog, melynek működése pont ezen kettősségeket zavarja meg, ennek köszönhetően a könyv elkerülhetetlenül a posztstrukturalizmus elméleti játékterébe írja be magát. Az eltűnt város azonban sokkal több, mint egy kísérlet a logocentrikus irodalom- és szubjektumfelfogás fikcionalizálására, a regény rendhagyó és sajátosan posztmodern poétikája mellett komoly politikai vetülettel is rendelkezik, mely Argentína és a félperiferikus Latin-Amerika tragikus történelmére, illetve egy tágabb kontextusban az elnyomórendszerek működésére reflektál. Emellett természetesen a regény cselekményét és narratív struktúráját mozgató írásgépnek is megvannak a maga lokális, argentin implikációi, elég, ha csak a nagy elődre, Borgesre (a regény tulajdonképpen olvasható egyfajta Borges hommage-ként is, vagy ambíciózus kísérletként a mester művének kreatív folytatására, továbbírására), vagy Piglia kedvenc szerzőjére, Roberto Arltra gondolunk, akinek műveiben szintén ott vibrál az írás és a gépiség összetett fantáziája.”
VERS
A versrovatban ezen a héten Fenyvesi Ottó, Harcos Bálint és Nyerges Gábor Ádám versei kaptak helyet. Fenyvesi Ottó határtalan irodalom című versének egy részletével ajánljuk a rovatot:
Csütörtök és péntek: áramszünet.
Határtalan irodalomról értekeztünk,
hosszú mondatok Szilágyi Domokosról,
Tőzsérről, Tolnai Ottóról, a grendeli
motívumokról, a posztmodern diskurzusról,
az Ulysess név mögött rejtőző Márairól.
Alámerültünk a versek labirintusába,
szövegekbe, melyek nem érnek
a lap széléig. Szabálytalan előadások
költészetről és irodalomról: dialógus,
narratíva, regionális mellérendelés.
Kosztolányi Nérója – Thomas Mann
előszavával – még mindig a legnépszerűbb
magyar regény Németországban.
Egyre bonyolultabbá vált a helyzetünk,
kicsit kancsalítva, de azért folyattuk.
Ostromoltuk nyelvünk időmértékét,
megmártóztunk, tempóztunk határtalanul
a politika és kereskedelem nyelvében.
Véltük az utolsó szalmaszálat,
mely megmentheti kultúránk ideáit.
PRÓZA
Kiss Noémi, Kürti László, Kőrössi P. József és Nagy Gerzson prózája szerepel a héten.
Tárcatár: Mán-Várhegyi Réka.
Részlet Kiss Noémi Tornászok című írásából:
„Mégis, ha végigsétált az ember az Aranyparton, egészen a sóstói nudista részig gyalogolt, csupa molett, meglett, hájas test feküdt a törölközőn. Testkupacok, amik gömböket rajzolnak a selymes strandi fövenyre. Sült arcpecsenyék tátogtak a falatok után. Bőrkocsonyák, rezegtek minden apró mozdulattól. Délelőtt gyakran olyan csend volt, hogy csak a csámcsogás és a nyelés törte meg a hullámzó víz lassú moraját. Ahogy csomagoltak és ettek, nejlonzacskókat csörgettek, nyeltek a habos sörből, dinnyét vágtak és elhajították a héját. Zizegés, sercegés, kolompolás a matracon. Mintha a társadalom nagy része az evéssel és a testek súlyának növekedésével űzte volna el a zavaróbb gondolatait.. A hibák és a hazugságok is mócsinggá váltak, sült csirkecombbá, töltött, diós palacsintává. Megpirulni, megfőni, kiszállni a nyers időből. Ahogyan egy verseny után a bajnok csügged. Némán, mert már senki sem őt ünnepli, ha elmúlt a díjátadás három himnikus pillanata. Jön a felkészülési idő. A szidalmazás, az árulások, a nyomás. A szótlanul kemény edzésmunka. Verés és verekedés a versenyért, az edzői üvöltések. A kiutazásért, ki tudja legalább pár napra elhagyni ezt a csodás országot? Minél több idő telik el, annál nehezebben viseljük, ha nem jön az eredmény. Nincs semmiféle győzelem.”
FILM
Stőhr Lóránt a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál filmjeiről írt.
„A felnövekvés filmjeiben, mint részben az egész, benne rejlik a hatalmas anyagot bemutató, színvonalas fesztivál erőssége. A Föld legkülönfélébb pontjain készült alkotásokból stiláris sokszínűségük ellenére markánsan kirajzolódott készítőik dokumentumfilmes érzékenységének közössége, a társadalmi-kulturális kontextus pontos rögzítése mellett az egyéni élethelyzetekben és személyes drámákban az egyetemes emberi felmutatása. A témába vágó filmeket végignézve változatos formában csodálkozhatunk rá, hogy az élet értelmének kutatása, a saját személyiség megerősítése, a tekintélyekkel való szembeszegülés és a kalandvágy a fiatalság örök mozgatórugója akár egy álmos faluban, egy pezsgő multikulturális nagyvárosban, egy szigorú bentlakásos kollégiumban vagy egy mindentől elzárt menekülttáborban nőjön is fel egy gyerek.”
SZÍNHÁZ
Herczog Noémi a Rocco és fivérei című darabról írt, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett a Nemzeti Színházban.
„Vonzó dekadencia árad a Nemzeti Színház Roccójából. Hiába, Vidnyánszky Attilának a magyar színházi mainstreammel ellentétben van saját színpadi világa, nyelve, nem másolja a filmet (!), és ezt a nyelvet már társulata is egységesen beszéli. A díszpáholyból fáradtan figyelő Áder János viszont aligha azt kapta, amiért jött. Nem lehetett könnyű estéje, annyi szent.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
