+ Életmód

Sétálóövezetté nyilvánítják a világ leghíresebb karácsonyfájának környékét

A tavalyi tumultus és közlekedési káosz miatt idén sétálóövezetté nyilvánítják a világ talán leghíresebb karácsonyfája, a New York-i Rockefeller Központ előtt felállított fenyőfa körüli utcákat.

Bill de Blasio főpolgármester pénteken közleményben jelentette be, hogy november végétől a tömeg nagyságától függően – főleg a délutáni és esti órákban – idén első ízben lezárják a gépjárműforgalom elől a Rockefeller Centert és a Radio City Music Hallt övező utcákat.

A polgármester a New York-i karácsony “koronaékszerének” nevezte a Rockefeller Központnál felállított karácsonyfát, de pótlólagos intézkedéseket mondott szükségesnek az ünneplők védelmében.

“E történelmi lépéssel garantáljuk a karácsonyozók biztonságát, miközben csak minimális mértékben zavarjuk meg a város többi részének életét”

– hangoztatta a metropolisz első embere.

New Yorkban hagyományosan a Rockfeller-karácsonyfát kivilágító 50 ezer égő bekapcsolásával veszi kezdetét az év végi ünnepi szezon, idén december 4-én. Az 1930-as évek óta megrendezett ceremónia az egyik legnépszerűbb karácsonyi tradíció az amerikai nagyvárosban.

A több mint 23 méter magas, 12 tonnás lucfenyő idén a New York államban fekvő Florida településről érkezett Manhattan központjába.

A karácsonyfa tetejét már a második alkalommal díszíti egy 408 kilogrammos, hárommillió Swarovski-kristályból álló csillag, amelyet Daniel Libeskind lengyel-amerikai építész tervezett.

A Rockefeller-épület előtt álló karácsonyfát január elejéig várhatóan naponta 750 ezer ember keresi fel, hogy megcsodálja és szelfizzen előtte.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top