+ Építészet

Kihirdették a 33,3 m2 kurátori pályázat nyerteseit

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) fiatal építészeknek, kurátoroknak szóló pályázatának nyertese a L.E.A.P. Collective nevű fiatal építészettörténészekből és kurátorokból álló nemzetközi csapat pályázata. Kiállításuk november végétől látható a KÉK-ben.

A KÉK a nyár folyamán pályázatot hirdetett fiatal építészek, kurátorok számára a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére.  A 33,3 m2 program fiatal szakemberek számára teszi lehetővé egy kiállítás szervezését, aminek keretében a résztvevők az építészeti kurátori munka és projektmenedzsment területén szerezhetnek tapasztalatot.

A programra 10 országból több mint 15 pályázat érkezett, melyeket nemzetközi szakemberekből álló zsűri bírált el.

A pályázatot a L.E.A.P. Collective nevű kurátori csapat nyerte, melynek tagjai Berlinben (Eva-Maria Offermann), New Yorkban és Cambridge-ben (Phillip Denny), Bécsben (Lisi Zeininger), illetve Varsóban és Manchesterben (Adam Przywara) élő és dolgozó fiatal építészettörténészek, kurátorok.

A KÉK galériájában november végén nyíló The Art of Joining: ​Teamwork című kiállításuk Konrad Wachsmann német építész munkássága nyomán az építészeti tervezésben való együttműködésről, csapatmunkáról szól majd.

Wachsmann-t nem pusztán az ipari előregyártás forradalmáraként tartják számon, hanem számos egyedülálló tervezési és pedagógiai módszer kidolgozójaként. A kurátorok a kiállításhoz kapcsolódóan nemzetközi workshop sorozatot is szerveznek, a tervezésben való együttműködés aktuális kérdéseiről, melynek résztvevőit nyílt felhívás során választják ki.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top