+ Képzőművészet

Rákmelók – a képzőművész saját rákbetegségét dolgozta fel

Beliczay Zsófia Rákmelók című kiállítása

„A betegséggel együtt egy feladatot is kapunk az élettől”

– vallja Beliczay Zsófia keramikus és textiltervező művész, akinél két éve ismerték fel a nyirokcsomókat is érintő emlődaganatot. Zsófi erős nő, aki művészi munkája során olyan kemény anyagokkal dolgozik, mint a beton, egyúttal érzékeny nő, melyet textilművészete testesít meg.

A csonkolás brutalitásától a kemoterápia segítő rombolásán keresztül a helyreállító műtétig vezető útját végig kísérte a saját sebezhetőségének elfogadásában rejlő erő és a mások megmentésének fontosságába vetett töretlen hit. Betegségéből küldetést épített és így nem csupán magát segítette végig ezen az úton, hanem kezdetektől fontosnak tartotta, hogy minden fórumon hangsúlyozza a megelőzés fontosságát.

Elmúlt másfél évének művészi tevékenységét „rákmelók”-ra szánta, ennek eredménye a FISE Galériába (1054 Budapest, Kálmán Imre u. 16.) november 8-ig látogatható kiállítás.

Az itt látható műalkotások Zsófi széles művészeti eszköztárával jelenítik meg az emlőrák különböző aspektusait. A statisztikákat feldolgozó párna-sorozat kézzel foghatóan mutatja érintettségünket. A tejcsatorna metszetét az egészségestől az invazív rákkal megtámadottig még a kívülálló érdeklődésével szemlélhetjük. Bátran húzzunk a hengerből mini hímzett párnát, tapasztaljuk meg, hogy bármit dobhat a vakszerencse. Az isteni játék sincs még bevégezve, a félbehagyott amőbajátékban ki tudja, mi a következő lépés.

Kórházi naplóként értelmezhetők a Kemo minta-grafikái: a vérvételek és a kemoterápiás kezelések ritmusa monoton, de pozitívan sokkoló, hisz az út a gyógyulás felé visz. Az Új Mell sorozat ábrázolja az emlő-eltávolító műtét és az implantátum behelyezésének folyamatát. Így egy egységes, finom és figyelemfelkeltő anyag lett a végeredmény. A mellrák kézzelfoghatóan megjelenik ezekben az installációkban, tárgyakban, ahogy Zsófia üzenete is: a legfontosabb saját sebezhetőségünk felismerése és a megelőzés, amiért nap mint nap tehetünk, hiszen minden nő számít!

„Ha a látogatók csak a műélvezet borzongását viszik magukkal, az nagyon jó. Ha üzenetet is magukkal visznek, az még sokkal jobb. Ha ez a kiállítás gyógyít és életet ment, akkor teljesítette be igazi küldetését!”

– mint, ahogy elhangzott a kiállítás megnyitóján.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top