Darvasi László: Magyar sellő – Magvető Kiadó, 2019 – 204 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-1439-49-6
„…a gróf úr drága pénzen, egy valóságos vagyonon vásárolt egy sellőt, nem is olyan régen történt az esemény, a sellő azonban, csak mert a sellők hazug és csalárd lények, útközben elszökött. Hiába keresik égen és földön. Valamennyi kibaszott tóban. Nincs meg a dög, pedig itt lehet valahol…”
Darvasi László irodalma különleges irodalom. Illetve talán ez így nem pontos (teljesen pontatlan), hiszen az, amit Darvasi ír nem csak irodalomként különleges, hanem – éppen mert irodalom – sokkal több ponton kapcsolódik az „élethez”, mint azt elsőre gondolnánk. Az írónak saját, sajátságos, máséval nehezen összetéveszthető módszere van arra, hogy szövegbe párolja a valóságot. Ha nagyban és sokan csinálnák ezt, beszélhetnénk irodalmi vegyiparról, így, hogy ez kevesek kiváltsága, óvatosan emlegethetünk vegyészetet, de talán – a szabályok rejtettsége miatt – sokkal inkább alkímiáról van/lehet szó.
Darvasi egy alkimista,
titkainak megfejtése az olvasóra vár. Nemes kihívás ez, olyasmi, aminek érdemes nekiszaladni, mert, ha az aranycsinálás titkát nem is itt fogjuk megtalálni és felfedni (pláne, nem tudjuk-fogjuk Darvasi után csinálni), attól még csodákra találhatunk. S nem mellesleg megtudhatjuk, miként került a magyar sellő a német kisvárosba, s ott vajon hová tűnt… hiszen – ld. fenn – a sellők hazug és csalárd lények.
- Darvasi olyan nemzetközi irodalmi díjat kapott, amilyet még senki
- Cristiano Ronaldo nyilatkozik Darvasi László íróról – videó
- Ha elmondanám, miért félek a nőktől, akkor ezt az interjút maga nem jelentetné meg
A Magyar sellő nem könnyen adja magát,
s aki csak úgy, kutyafuttában átrobogna a könyvön, ahogy az izgalmas, de kevéssé releváns történeteken szokott, az tegye félre a kötetet nyugodtabb időkre. Mert, bár itt is vannak történetek dögivel, de nem adják olyan könnyen magukat. Szemérmetlenül szemérmesek. Darvasi rafinált módon terelgeti az olvasót, aki észre sem veszi, hogy elejtette a történet valamelyik szálát… egészen addig, míg az, más összefüggésben néhány oldallal odébb újra elő nem bukkan.
Darvasi nem csak a könyvbe zárt történetekkel, de a nyelvvel és a szerkezettel is világot teremt. Egy olyan világot, amelyben némileg mások a szabályok, de mert azok a regényvilág szabályai, sokkal inkább elfogadásra, mint magyarázatra várnak. Egy német kisvárosban járunk, a könyv fülszövege szerint „valamikor a romantika idején” – ezt támasztják alá például a regény során előkerülő zeneművek is, melyek a gróf udvarában csendülnek fel. A sellő utáni nyomozás közben kibomlik-kitárul a város élete, megismerhetjük a gróf szolgáit, az intézőt, a kertészt, az udvari költőt, s a köztük is különleges Jeremiás Mozartot, aki a kínvallatás mestere (és titokban verseket ír).
„Hazudhat-e az ember tortúra közben. Hazudhat-e az ember, kérdezi Jeremiás Mozart tortúramester, a kínpad használata alatt, csörlők, fogantyúk, szíjak, szögek, kalapácsok, fogók, szorítóvasak, kések, reszelők, pengék használata közben. A szem csipetnyi sarkából buggyanó vért külön gyűszűbe engedi, később hagyja megalvadni, majd miután megszilárdult, és olyanná vált, akár egy aszott könnycsepp, kiütögetni a parányi fémkupakból, illetve ezután tortadísznek eladni, szakértelem és hozzáértés kérdése.”
Persze, a városlakók is fontos szerepet kapnak/játszanak a regényben, főleg Jonas, a szénégető-ezermester, és fia Jakab, aki – mint azt a regény elején az udvari költőnek bevallja – tudja, hogy hová tűnt a sellő… S míg a vallomás elsikkad – „képzelődik a hülyegyerek!” – addig kövek szállnak az égen, „akárcsak rajban a seregélyek”. (A kövek az egész regényben, a grófság egész területén szálldosnak.)
„Nem lesz jó annak, aki a szavakkal kereskedik. Mert a szó az ilyen kereskedő gazdáját többnyire megmérgezi. Nem hálás dolog a szó, ha titkát kutatják, ha a benne rejlő s hiába óvott szépséget napvilágra nyitják. Talán csak mint a kagyló remegő, gyönge húsa, ha napvilágra nyitják, megromlik, rossz szagokat ereget hamar.”
– írja Darvasi, mondja a Magyar sellő című regényben az udvari költő, aki az általa mondottak ellenére is udvari költő. Pont úgy, ahogy Darvasi László író. Aki talán tudja, miként lehet elkerül a megromlást és a rossz szagokat.
