Hartung Attila első nagyjátékfilmje, a FOMO – Megosztod és uralkodsz a határukat feszegető tizenévesek világát mutatja be négy fiatal youtuber történetén keresztül, akik egyre durvább kihívásvideókat készítenek. A FOMO mozaikszó a Fear of Missing Out kifejezés rövidítése, ami arra a jelenségre utal, amikor félünk, hogy kimaradunk egy élményből. A Színház és Filmművészeti Egyetemen végzett rendező alkotásában olyan témák jelennek meg, mint az online zaklatás és az áldozathibáztatás. A Filmalap Inkubátor Programjában készült film október 10-től látható a mozikban a Mozinet forgalmazásában. Hartung Attilával beszélgettünk a FOMO-ról és a Z generációról. A rendező elmondta, milyen érzés volt együtt dolgozni fiatal amatőr színészekkel és Stohl Andrással, és mesélt arról is, amikor megtámadták a stábot a budapesti éjszakában.
– Az SZFE-n Szász János, Janisch Attila és Enyedi Ildikó voltak az osztályfőnökeid. Hogyan hatottak a rendezői látásmódodra?
Mindhármuknak nagyon eltérő a világa és másfajta stílust képviselnek. Janisch Attila óráin fontos szerepet kapott a filmtörténet, sok Kubrick-filmet nézetett velünk. Szász Jánosnál a színészvezetési órák kaptak nagyobb hangsúlyt. Enyedi Ildikó indie videójátékokat is mutatott, melyek vizualitásban és történetmesélésben is új perspektívákat nyitottak előttünk. Mindhárom osztályfőnökünk mentorként segített minket, úgy érezték, felelősséggel tartoznak irántunk.
– Egy interjúban azt mondtad, a reklámfilmes munkák ugyanúgy hozzájárultak a szakmai fejlődésedhez, mint az SZFE-n töltött idő. Mit adott a reklámfilmes múlt, amit a FOMO forgatása során is hasznosítani tudtál?
Elsősorban rutint. Belecsöppentem egy világba, ahol az ember nem 500 ezer forintból forgat le 6 nap alatt egy kisjátékfilmet, hanem hatmillióból dolgozhat egyetlen forgatási napon. Rengeteg eszközt kipróbálhattam, sok amatőr és profi színésszel találkoztam. Egy reklámfilm forgatásán a megrendelők folyamatosan számon kérnek, meg kell indokolnom a koncepciómat, és ez rengeteg tapasztalatot adott.
– Eredetileg a Csaba Bálinttal közösen írt Senki nem megy sehova című forgatókönyvvel jelentkeztetek a Filmalap Inkubátor programjára. Ez egy 18 éves fiúról szólt, akinek balesetben meghaltak a szülei, és bolyong a budapesti éjszakában. Miért esett kútba a filmterv?
A Senki nem megy sehova fekete komédia lett volna, ami a gyászfeldolgozás folyamatát mutatja be. A FOMO-hoz hasonlóan a Z generációról szólt, de sokkal könnyedebb a stílusban. A felelősségvállalás témakört végül nem tudtuk összeegyeztetni a gyászfeldolgozással. Kerékgyártó Yvonne-nal folytattuk a forgatókönyvet, és egy sokkal személyesebb történetet írtunk, ami közelebb áll a filmes világunkhoz.
– Nehéz elsőfilmesnek lenni?
Nagyon. Fantasztikus, hogy létrejött a Filmalap elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programja, viszont csak alacsony költségvetésű produkciókat tud támogatni. A pénzhiány miatt nekünk is rengeteget kellett küzdenünk. Iványi Petra, a FOMO producere óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy elkészülhessen az alkotás.
– Z generáció, internetes zaklatás, függőség a közösségi médiától, áldozathibáztatás – a filmed hasonló témákkal foglalkozik, mint Schwechtje Mihály tavaly megjelent alkotása, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod. A budapesti éjszaka kapcsán a FOMO-ról eszembe jutott a Móray Gábor és Dési András filmje, Az éjszakám a nappalod, a mindent telefonnal rögzítő fiatalokról pedig Benny videója című Haneke-film. Milyen alkotások hatottak rád, amikor megálmodtad a FOMO-t?
A legfontosabb előképem a Kölykök rendezője, Larry Clark volt. Nagyon tetszik az a nyers stílus, ahogy a fiatalokat ábrázolja. Elképesztően izgalmas a történet az összes gusztustalanságával együtt, amivel a nézőt szembesíti.
– Egy interjúban azt mondtad, hogy mivel kamaszként kevesebbet ittál a társaidnál, volt lehetőséged tiszta fejjel megfigyeli Budapest éjszakai életét.
Már négy sörtől részegnek tudom érezni magam, töményet pedig egyáltalán nem iszom. Amikor a középiskolai osztálytársaim péntekenként elmentek kocsmázni, rögtön FOMO-m támadt: lúzernek éreztem magam, hogy nem megyek velük. Féltem, hogy kimaradok egy jó sztoriból.
– Olyannak láttad az éjszakai életet, ahogy a filmben is ábrázolod?
A filmben látható eseményeket, jelenségeket, például a rasszista taxist a saját élményeim ihlették, viszont nem akartam általánosítani a társadalmat, sem a Z generációt, sem a youtubereket. A környezetemből látottakból táplálkoztam. Úgy gondoltam, hogy ezek olyan jelenségek, amikről mindenképp lehet beszélgetni.
– Mintha egyre nagyobb lenne a szakadék a Z generáció és a többi generáció közt. Szerinted mi lehet ennek az oka?
Én 27 éves vagyok, nem érzem távolinak a Z generáció szokásait és világlátását. A szülők és a mai gyerekek között óriási szakadék tátong. A Z generáció a gyors, folyton mozgó online térben él, aminek ők diktálják a tempóját, ott értesülnek az információkról. A szülők generációja ezzel szemben leragadt a TV-nél és a Facebooknál. A Z generáció egy nyitott, de a szülők számára zárt és ismeretlen közegben él.
– Gyakori vélekedés, hogy keveset kommunikál egymással a két generáció. Talán a gyenge vagy nem létező szülői mintára is visszavezethető az a jelenség, amit a FOMO-ban látunk a főszereplőknél.
Az biztos, hogy a mai tizenévesek és a szüleik sok esetben nem találják a megfelelő kommunikációs csatornát. A FOMO-ban történt durva szexuális bűncselekmény kapcsán a film ezt a kérdéskört is megpendíti, de amit a főszereplő tett, azt nem foghatjuk rá sem a csoportnyomásra, sem a közösségi médiára.
– A fiatal főszereplőket amatőr színészek alakítják, a casting egy évig tartott. Milyen karaktereket kerestél?
Olyanokat, akik intelligensen tudnak elemezni egy helyzetet és érzékenyek, nyitottak a témára. Emellett fontos volt, hogy mindenki képes legyen csoportban dolgozni.
– Mint mondtad, neked nem tűnik távolinak a Z generáció. Mennyire tudtál összebarátkozni a négy főszereplővel?
Szerintem kellőképpen, de nem lettünk haverok. Megmaradt a viszonyrendszer, hogy ők színészek és én vagyok a rendező, de ezt igyekeztem nem érzékeltetni. Mióta vége lett a forgatásnak és lekerültek ezek a szerepek, mindannyian fellélegeztünk és sokkal könnyebben kommunikálunk egymással. Azóta már inkább barátság.
– Milyen volt a közös munka az apát alakító Stohl Andrással?
Szerintem Stohl Andrással dolgozni a világon a legkönnyebb. Elképesztően lelkiismeretes, pontos, felkészült, jól elemez. Több közös jelenete volt a Gergőt alakító Yorgos Goletsasszal, és nagyon jól vette észre, mikor kell neki segítenie, mikor kell kizökkenteni, vagy épp felturbózni. Egy színésztárs ilyen esetben sokkal jobban tud segíteni, mint a rendező.
– Miért döntöttél úgy, hogy Stohl játssza Gergő édesapját?
Először is azért, mert korábban is dolgoztunk már együtt. Akkor még nem ismertem, kicsit meg is voltam ijedve. Aztán megérkezett a fogatásra, és kiderült, hogy nagyon közvetlen, lelkiismeretesen dolgozó csávó. Kevés olyan felkészült színésszel dolgoztam, mint ő. Amikor Yvonne-nal olvastuk a forgatókönyvet, azonnal tudtuk, hogy Stohlnak kel játszania az apa szerepét.
– Úgy hallottam, hogy a stábot kétszer is megtámadták a forgatás során.
Épp negyedszerre próbáltunk egy jelenetet, amiben az egyik főszereplő otromba, szexista megjegyzést tesz egy lányra, és rácsap a fenekére. Egy részeg gyrosos nem vette észre, hogy próbálunk és ott egy kamera is. Kirohant, letépte az ingjét és nekirontott a szereplőnek. El kellett magyaráznunk neki, hogy ez egy forgatás, mi is elítéljük a jelenséget, aminek szemtanúja volt. A másik esetben a helyszíntől negyven méterre kötött bele a statisztákba pár részeg.
– Az SZFE-s osztályfőnökeidtől mennyire kértél tanácsot a FOMO kapcsán?
A forgatókönyv megírásától kezdve folyamatosan konzultáltam velük.
– Hogy tetszett nekik a film?
Janisch Attilának nagyon tetszett. Szász János és Enyedi Ildikó már a film egy korábbi változatát is látták, és rengeteg tanácsot adtak a vágás során.
– Milyen fogadtatást vársz a filmtől?
Jólesne, ha Instagramon minél többen leírnák nekem a véleményüket a FOMO-ról, és nem csak az újságírók filmkritikáival találkoznék. A legfontosabb, hogy a film társadalmi üzenete minél több gimnáziumba eljusson. A FOMO-val párbeszédet akartam kezdeményezni az erőszakról és az erőszak körülményeiről. Fontos beszélni róla, hogy egy ilyen eset után az erőszak elszenvedője miként tudja feldolgozni a történteket. Már ha fel tudja. Remélem, hogy a nézők számára egyértelmű lesz a film jó szándékú üzenete. A fiúk a történetben az áldozatot hibáztatják, igazi gerinctelen szexista suttyók. Remélem, senki sem gondolkozik majd azon, hogy felmentse a főszereplőt.
– Eddig mennyire vagy elégedett a FOMO visszhangjaival?
Örülök, hogy felkapták rá a fejüket az emberek és vitákat generált.
– Eddig viszonylag kevés magyar film készült a Z generációról. Elképzelhetőnek tartod, hogy a Moszkva térhez és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanhoz hasonlóan a FOMO és generációs film lesz?
Ezt majd a nézők és a kritikusok eldöntik. Inkább ne legyen generációs film, viszont a segítségével legyen jól kommunikálva a valóságban, hogy mi helyes és mi helytelen.
– A Senki nem megy sehova filmtervét végleg elengedted?
Most nincs még egy coming-of-age film történet a fejemben. Ha valaki megkeresne, hogy ilyen típusú filmet rendezzek, akkor nehéz lenne ellenállni. A következő filmterveim teljesen más műfajúak és stílusúak. A nagyjátékfilmjeimben mindenféle műfajt ki szeretnék próbálni, mert mindegyikben izgat valami.
– Van már konkrét terved?
Minél hamarabb szeretnék pályázni a Filmalapnál. Elkezdtem írni egy ma játszódó történetet, de közben szembejött velem egy történelmi téma, ami nem hagy nyugodni, valósággal beleszerettem. Erről bővebben egyelőre nem mesélnék.
