Séra András*
SVÁJC
A temető kiürült, hazaindultak az emberek. A távoli rokonokat megrázta a gyász, és ismét megbabonázták a hegyek. Svájc nyáron is szép.
Csöndesen suhannak az autók a szerpentinen. A város már egyre távolabb. Szipogás, merengés, fájdalmas a hiány, nehéz ma a létezés. Hogy történhetett mindez? Hiszen annyi terve volt még. A nyugdíj arrébb, és stabil karrier a cégnél. Miért pont ő, miért? Az autó megáll, és a hegytetőről egy szomorú szempár visszanéz. Innen föntről még rejtélyesebb az élet, és a létezés. Honnan, hová, meddig és miért?
Hatalmas íróasztala volt fából, csillogó lakkozással. Fiókjaiban iratok. Ügyfelek mappái, történetek és vagyonok. Sokan bíztak benne. Csendes volt, precíz és megbízható, akár a svájci órák. És azt hitték örök. Hogy mindig itt lesz, ahogy a hegyek. Pedig nem. Holnaptól már csupán egy fénykép, és néhány szép emlék.
Hegyek mögött széf,
fuvallat indul Genfből,
halk e nyári szél
*Séra András:
Tőzsdei árfolyamokat szemlél, gazdasági jelentéseket olvas, cégeket látogat, befektet, blogot és haikut ír.
Építgeti, farigcsálja, csiszolgatja, megéli. A haibun a barátja.
Harmincötéves korában ejtette bűvöletbe a haiku és a haibun csodálatos világa, és az azóta eltelt öt év terméséből tár most az olvasó elé egy kis gyűjteményt.
Két haibun közt Lao-ce, Konfuciusz, és a Ji-king üzenetén tűnődik. Közben bonsai fákat metszeget, erdei sétákon időzik, és szaunákban izzad, hogy aztán friss szellemmel ülhessen vissza gazdasági jelentéseket olvasni.
Így forognak a napok és a világ kerekei egészen addig, amíg egy Ji-king vonal szét nem pattan. Addig is álljon itt néhány haibun**.
**Haibun: „Haiku és prózai kommentárja. Külön műfaj.”
