+ Képzőművészet

Aukciós rekord az első kortárs képek árverésén Londonban

a Dobossy Aukciósház

Aukciós rekord született csütörtökön este Londonban az első kizárólag kortárs magyar művekből rendezett árverésen, ahol Maurer Dóra képéért, a Quasi-kép, töredék című alkotásért mintegy 20 millió 640 ezer forintnyi összeget fizetett egy gyűjtő.

A kizárólag kortárs magyar művekből – mások mellett Bak Imre, Maurer Dóra, Nádler István és Szűcs Attila munkáiból – rendezett aukciót a Dobossy Aukciósház szervezte a Dean Street-i Blacks Clubban. Az árverésen ötvenöt műalkotásra lehetett licitálni, amelyeket ugyanott kiállításon is bemutattak.

Maurer Dóra: Quasi kép, töredék, 1986, akril, pozdorja, 162×120 cm

Az árverési tételek közül Ficzek Ferenc Önlapozás I., II., III. munkája jutalékkal együtt 1,6 millió forintnyi összegért talált gazdára. A Kis Varsó beton sisakjáért valódi licitháború alakult ki, végül jutalékkal együtt 2,5 millió forintnyi összegért kelt el.

Halász Károly Fekete-fehér (pipás) képe a becsérték alsó határán, 3,6 millió forintért talált gazdára.

Az aukciós helyszín különlegessége, hogy 1764-től működik, és több évszázados fennállása alatt a londoniak egyik kedvelt társasági, kulturális színterévé vált.

A szervezők nem egyszeri alkalomnak tekintik az árverést, hanem egy olyan sorozat nyitányaként indítják útjára, amely alkalmat teremt a kortárs magyar művészek rendszeres nemzetközi aukciós szereplésére.

“A jó hangulatú árverést hat ország gyűjtői követték nyomon a helyszínen és telefonon, és az aukció vezetője, Jacqueline Tower-Perkins pedig elvarázsolta a közönséget”

– számolnak be az eseményről a szervezők.

A jelenleg New York-ban élő, londoni születésű szakember a nemzetközi piac egyik vezető aukciósházánál, a Bonhamsnél dolgozik, és az elmúlt hat évben világszerte vezetett nagyszabású árveréseket.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top