Öt fiatal művész vehette az idei Junior Prima Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában szerdán Budapesten.
Ezúttal Balázsi Gergő Ármin balettművész, Dér Zsolt színművész, Fehér Balázs Benő színész-rendező, Markó-Valentyik Anna bábszínész és Szabó Sebestyén László színművész érdemelte ki a Junior Prima Díjat. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át az 54 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek.
Vida József hangsúlyozta, hogy a tehetség önmagában semmit se ér.
„A tehetség csak lehetőséget, ígéretet jelent arra, hogy az ember kiemelkedő teljesítményt nyújtson. Rengeteg áldozat, kitartás és gyakorlás kell ahhoz, hogy a tehetségből igazi produkció: színház, film vagy tánc szülessen. Értő kezekkel sokáig kell csiszolni a gyémántot, hogy teljes szépségét kibontakoztassuk, ez pedig közös felelősség”
– mondta. Hozzátette: ezért támogatja a Takarékbank évtizedek óta a tehetséges fiatalokat szerte az országban.
Az elismeréssel azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai. A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek idén 54 jelöltet állítottak. Közülük választotta ki az öttagú szakmai bizottság – Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója; Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója; Orlai Tibor színházi producer; Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos és Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja – azt az öt fiatal tehetséget, akik elnyerték idén a díjat.
Orlai Tibor méltatásában Dér Zsoltot útkereső, önmegvalósító színésznek nevezte, aki a kultúra szeretetét, tiszteletét, széles körű ismeretét gyerekkora óta hordozza magában. Igazi gondolkodó színész, akinek nagyszínpadon, stúdiótérben, főszerepben vagy mellékszerepben egyaránt meghatározó a színpadi jelenléte – mondta.
Káel Csaba Markó-Valentyik Annát méltatva kiemelte a bábszínész sokoldalú tehetségét. Mint mondta, három éve végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), kicsiknek és felnőtteknek egyaránt bábozik.
Balázsi Gergő Ármin balettművészt méltatva Káel Csaba azt mondta: a fiatal tehetség élete első főszerepében a Hattyúk tava hercegét táncolta, 18 évesen került az Operaházba, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa.
Máté Gábor méltatásában azt mondta: Fehér Balázs Benő tehetséges dobos, színész és rendező. A kortárs darabok éppúgy érdeklik, mint a klasszikus darabok vagy bohózatok – mondta.
Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója Szabó Sebestyén Lászlót méltatva arról beszélt, hogy a színész sok energiával, humorral és szenvedéllyel formálja meg szerepeit, fantáziadús és sok inspirációt nyújt kollégái számára is. 2016-ban végzett, azóta tagja a Nemzeti Színháznak.