Élni tanulni
Élni tanulni címmel kellett riportot írnom az Élet és Irodalom utolsó oldalára pontosan ötven évvel ezelőtt. Katona Éva, a kiváló szerkesztő bízott meg a feladattal. Ha akkor kezembe kerül Gyarmathy Éva Pszihomeditáció című könyve, akkor bölcs üzeneteinek lenyúlásával biztosan hírt, s nevet szereztem volna. (A gondolat természetesen abszurd, mert Gy. Évike, akkor úgy hatodikos lehetett.)
Amit a könyv nem mond el személyiségünk építéséről, emberi létünk kiteljesítéséről, kapcsolataink fejlesztéséről, és mindezek tévútjairól, azt nem érdemes tudni. Gondosan rövidre szabott fejezetekben minden tudományoskodás nélkül veszi sorba az Élni tanulni című nem létező tantárgy témáit az erkölcstől a kritikai gondolkodásig, a kockázatvállalástól a kreativitáson át a krízisek kezeléséig. A fejezetek végén pedig általában egy-egy könnyedén kitölthető tesztben vizsgálhatjuk meg, hol állunk momentán az adott életterületen. Szűcs Édua karikatúrája minden szakasz elején összefoglalja a fejezet mondandóját, de azért érdemes elolvasni a fejezetet is.
Azt gondolom, ezt a könyvet kötelezővé kellene tenni minden pedagógusnak és szülőnek, midőn az osztályterembe vagy a szülőszobába készül.
(Mellesleg azt a régi riportot anno nem közölte az ÉS. Mérei Ferencet is megkérdeztem ugyanis a témáról. Húszévesen nem tudtam, hogy az ötvenhat után bebörtönzött zseniális gyerekpszichológus nem lehetett volna interjúalanyom. Végül a Napjaink című, az átlagosnál akkor sokkal bátrabb miskolci folyóiratban jelent meg a riport.*)
Nógrádi Gábor
* Nem egészen a témához tartozik, de nem tudom megállni, hogy ne tegyem közé ide vonatkozó megjegyzésemet egy levél felbukkanása alkalmából. Kertész Imre Sorstalanság című regényéről, első megjelenése idején sem az Új Írás, sem a Kortárs, sem a Jelenkor, sem Forrás stb. nem közölt kritikát. „Kertész Imrével nem kívánunk foglalkozni” – válaszolta recenziómra az egyik főszerkesztő 1975. novemberében. (Ez a levél az apropó.) A Napjaink közölte Reményi József Tamás ismertetését a könyvről.
