Pszt, gyere, gyere, Louise! Nem ismertél fel? Az nagyon jó, mert azt szeretném, hogy senki se ismerjen fel. Ha te, az unokafivérem sem jöttél rá, hogy én vagyok René de Corduan, Langey őrgrófja, akkor a többi mihaszna paraszt biztosan messziről elkerül. A kocsisom jött értem a bíróságra, ott cseréltünk ruhát. Adtam neki némi pénzt, így most őt dobálják meg rohadt káposztával és záptojással, vele gúnyolódnak, hogy nem működik a szerszámja rendesen.
Ne nézz rám ilyen szörnyülködve, kérlek alássan! Akkor kezdődött, mikor nőül vettem Marie de St. Simon de Courtemert, hiszen te is ott voltál a kézfogón. Nagyon jó ötletnek tűnt, hogy a vagyonból, amit a szüleitől örökölt, meg majd amit a gyermektelen nénikéjétől fog, kifizethetem az összes adósságom, és még a kastélyt is rendbe hozathatom valamelyest. Én idióta, hogy nem vettem észre, a nénje is gyermektelen, meg neki sem volt testvére, égen, földön ő volt az egyetlen örökös.
Várj, várj, persze, hogy ez nem baj. A baj az volt, hogy tényleg nem működött a szerszámom. Szóval a nászéjszakán nem háltuk el a frigyünk. Arra gondoltam, hogy túl részeg lehetek. De másnap sem ment. Elég volt csak ránéznem az állig gombolt csipkegallérjára, a hófehér bőréből kiálló csontjaira, amiről azt hittem, ha ráfekszem, agyonszúr. Meg a vizenyős hal szemei, ahogyan rám bámult az ágyban. Vizslatott, mint egy nevelőnő, mikor követek el valami vétséget, hogy megbüntessen. Bezzeg a szakácsné, hiába lehetett volna kora alapján akár az anyám, ha csak ránéztem, megcsapkodtam a rezgő farát, mindjárt szűk lett a nadrágom, ott meghágtam, a konyhaasztalon, hátulról. Lesöpörtem mindent az útból, aztán adj neki.
Eleinte nem volt gond, a nejem nem követelőzött, árvaként zárdában nevelkedett, csak azt várta el, imádkozzam ebéd és lefekvés előtt. Marie buzgón járt misére, ott megismerkedett hasonszőrű ájtatos hölgyekkel, akik minduntalan azzal nyaggatták, hol késik már a gyermekáldás, két év után itt lenne az ideje. Addig-addig piszkálták vele, míg elkeseredésében meggyónta a tiszteletesnek. Annak sem kellett több, megkérdezte, élünk-e házaséletet. A nejem válaszolt, hogy rendszeresen, együtt étkezünk és imádkozunk. A pap csak nem engedett, rákérdezett, éjszaka, az ágyban történik-e valami. Marie tétován rábólintott és elszaladt.
A nénikéje már megtért a Teremtőjéhez, nem volt senki nőrokona a feleségemnek, akitől érdeklődhetett volna a házasélet felől, hát rákérdezett a szakácsnőnél, hogyan élik a házaséletet. Még jó, hogy Julie nem árult el, és nem szakadt meg a nevetéstől. Hiába próbálkozott, hogy látott-e már a nagyságos asszony disznókat, hm, paráználkodni? Nem, nem volt a kolostorban. Hát üzekedő kutyákat? Az sem fordult meg a zárdában. Jobb híján szegény pára, Julie, elmesélte, mit hova kell dugni, hogy legyen gyerekecske. Innentől a feleségem nem hagyott békén, ott várt ébren a nyoszolyáján, bármilyen későn is értem haza. Feküdt mozdulatlanul az ágyban, bámult rám a hal szemeivel, a hálóruhája állig be volt gombolva, a pipaszár lábai kilógtak az ing alól, esküszöm, mióta elvettem, csak fogyott és rondább lett. Rikácsolva kiadta a parancsot, hogy teljesítsem férji kötelezettségem. Tényleg próbáltam mindent. A szakácsnőre gondoltam közben, nem állt fel. Az új szeretőmre, Dianára, akinek az ágyából éppen csak kiugrottam. Marieval nem működött, sehogy, bármit is tettem.
Egy év elteltével meggyónta a papnak, hogy még mindig nem háltuk el a házasságunk. A tiszteletes megnyugtatta, ha még szűz, semmi gond, kérheti a frigy felbontását a bíróságon. Így a keresztény egyház törvényei szerint megint férjhez mehet, szülhet majd gyerekeket, hiszen olyan fiatal, és még kárpótlás is jár neki. Majd egy év után került ránk a sor a bíróságon, a nemes asszonyoknál most a válás a divat. Egy bába meg az orvos vizsgálta Mariet, és az én apácanövendék nejem végig csinálta az összes tortúrát, egy tükröt dugtak a lába közé, hogy megnézzék, ép-e még a szűzhártyája, persze, hogy az volt, dehogy paráználkodott volna a férjén kívül más férfival.
Juliet, a szakácsnőt is beidézték. Szerencsétlen, nem mesélhette el, hogy hetente megdöngettem a kamrában, egyszer még a lekvárok is a fejünkre potyogtak. Ha elregéli, milyen jól működik a szerszámom, akkor elítélnek bennünket paráznaságért, házasságtörésért, meg Isten tudja, talán szodómiáért is, mivel hátulról szeretem meghágni Juliet, hogy lássam a kelt tésztaszerű farát.
Aztán engem vizsgáltak meg. Hozattak két rossz lányt az ivóból, akiknek az egész bögyük szabadon volt, még fekete, légyszerű, pöttyöket is ragasztottak a keblükre. Beleültek az ölembe, az egyikük a melleit is az arcomba nyomta, mindjárt felállt. De ez nem volt elég a bíráknak, a vizsgálat este, a tűz mellett folytatódott, ahol a feleségemmel kellett volna házaséletet élnem. Nem a kedves lányokkal, az én apácámmal. Gondolhatod, ha sötétben, otthon, a hálószobánkban nem ment, itt még úgy se. Felbontották a frigyet, a verdikt szerint Marie szabadon házasodhat, mivel még érintetlen, és fizetnem kell neki száz livrét. Engem eltiltottak a házasságtól mindörökre. Mit fogok csinálni? Addig prütykölök a szeretőmmel, Dianával, amíg meg nem esik. Akkor visszamegyek a bíróságra, bemutatom a bizonyítékot, lemosom ezt a szégyent magamról. Na, igyunk.
A happy end attól függ, hogy hol csukod be a könyvet.
