+ Irodalom

Megdöbbentő fordulatok és szürreális lények jelennek meg Philip Reeve regényeiben

Lássuk hát, hol kezdődik a kaland! – Böszörményi Gyula írása.

Tengerkóc és karamellakatasztrófa

Philip Reeve: Olivér és a tengerkócok, megjelenés: 2015, Fordító: Ajkay Örkény oldalszám: 208, online ár: 1 999 Ft / Astra és az űrsütik, megjelenés: 2016, Fordító: Ajkay Örkény, oldalszám: 224, online ár: 2 159 Ft / Sen és a száguldó szán, megjelenés: 2016, Fordító: Ajkay Örkény, oldalszám: 216, online ár: 2 159 Ft / Luccka és a Móka Hold, megjelenés: 2017, Fordító: Kleinheincz Csilla, Oldalszám: 216, online ár: 2 159 Ft Móra Kiadó, illusztrálta: Sarah McIntyre

Philip Reeve a legnagyobb fantáziavilág-utazó, akit ismerek. Elsőként a Ragadozó városok c. regényét olvastam tőle sok évvel ezelőtt és lenyűgözött a stílusa. Sajnos akkoriban nálunk a steampunk még nem volt igazán népszerű – fel nem foghatom, miért, nekem az egyik kedvenc műfajom –, így a regény folytatása még mindig nem jelent meg nálunk (pedig a fordítója már évekkel ezelőtt megsúgta nekem, hogy dolgozik rajta).

Tavaly aztán jött a szerző egy másik sikerkönyve, a Csillagvonatok, amiről a Librariusban már volt szerencsém írni. Ennek is nagyon várom a folytatását (kiadóink kicsit be vannak lassulva?), mert Reeve újabb fantázia-bombája megint csak hanyatt döntött.

Ez a pasi hihetetlen! Olyan szédült ötletparádét képes a papírra vetni, hogy az ember szinte oldalanként sikítófrászt kap: honnan szedi ezeket a szürreális lényeket, megdöbbentő fordulatokat, elevenen lüktető világleírásokat (ha pedig az olvasó egyben író is, eszi a sárga irigység, amiért mindez nem neki jutott eszébe).

Reeve ráadásul képtelen leragadni egyetlen életkornál és stílusnál. Nem csupán a kamaszoknak és a sci-fit, steampunkot, misztikus fantasyt kedvelő felnőtteknek szánt „komoly” regényeket ír, de a kisebb gyerekek számára szintén élvezhető fantáziajátékokat is ontja.

Ilyen ez a négy csuda kötet, amit most van szerencsém bemutatni.

A Móra Kiadó által a Káprázatos kalandok sorozatban megjelentetett Reeve történetek valóban káprázatosak. Ráadásul nagyon okosan vannak kitalálva, mivel az első kötetben még kevesebb a szöveg és több a kép, míg ezek aránya később megfordul. Hogy miért fontos ez? Mert az olvasással még épp csak barátkozó kisiskolásnak igazi sikerélményt okoz, ha kezdetnek sikerül kiolvasnia egy egész könyvet – Reeve vidám, vicces és nagyon színes sorozatnyitó regényét pedig könnyű gyorsan kiolvasni.

Itt kell szót ejteni Sarah McIntyre képregény- és képeskönyvrajzoló munkáiról, melyekből valóban árad a huncut humor és a kedves, szeretetteli melegség. Figurái – még a „szörnyecskék” is – bumfordiak, esetlenek, kelekótyák. Amikor a történet mégis igazi szörnyet kíván, McIntyre oly sokat finomít a leírásban szereplő „rettenethez” képest, hogy a vizuális élmény végül mégsem ijeszt meg senkit. Igaz, maga Reeve sem szeret rémisztgetni, ezért a történetei inkább fityiszt mutatnak a veszélynek.

Lássuk hát, hol kezdődik a kaland!

Valójában bárhol, mert a négy alábbi kötet nem összefüggő történet, így egymással felcserélve is tökéletesen élvezhető. Mindnek más és más a főszereplője (kisfiú és kislány váltakozva), mind máshol játszódik (tengeren, világűrben, hómezőn, holdon), mégsem mondanám, hogy más világokban, hiszen akár a Móka Hold vidámparkjában bóklászunk, akár a végtelen űrben száguldunk az ismeretlen felé, mindig Reeve fantáziavilágában vagyunk, ahol azért néha-néha érintkeznek a dolgok (pl. a negyedik kötetben megemlítik a második kötet néhány szereplőjét).

A megjelenés sorrendjében első kötetnek az Olivér és a tengerkócok c. regény számít. Rögtön Reeve fantáziavilágának kellős közepébe csobbanunk, megismerve a kisfiút, kinek szülei egész életükben felfedezőkként járták a világot, és hol egy titokzatos piramis mélyén, hol az Andok csúcsán leltek valami érdekesre, izgalmasra vagy épp veszedelmesre. Mindeközben gyermeküket sem hagyták otthon, így Olivér (eleinte háti hordozóban, később terepjáró babakocsiban, majd saját túrabakancsában) már bejárta az egész világot. A történet kezdetén a szülők rádöbbennek, hogy nincs már több fehér folt a térképen, így ideje végre hazatérni tengerparti otthonukba, amit addig csakis rövid „nyaralásaik” során, két expedíció között használtak. Ám ha Mohamed nem megy a hegyhez… Esetünkben, ha a felfedező nem kel többé útra, akkor majd a felfedeznivaló jön el hozzá! Az öbölben váratlanul apró szigetek jelennek meg, amiket persze Olivér szüleinek rögtön meg kell nézniük közelebbről – így történik, hogy mire hősünk kicsomagol, nyughatatlan őseinek a fura szigetekkel együtt nyoma vész! Ettől kezdve Reeve fantáziája és sziporkázó humora teljességgel elszabadul: Olivér, aki persze szülei felkutatására indul és hamarosan jó barátokra tesz szert egy rövidlátó hableány és egy mogorva albatrosz személyében, még nem is sejti, hogy rövidesen tengeri majmokkal, valamint az óceáni hajbodorítás legnagyobb divatkatasztrófájával kell megküzdenie.

A „második” kötetben egy földi telepeseket szállító űrhajón találjuk magunkat, ahol mindenki hibernációban alszik, hiszen az úti céljuk túl messze van – mindenki, csak a kissé nasifüggő kislány, Astra nem! Ő valamiért felébred, és hamarosan rájön, hogy az űrhajó meghibásodott, méghozzá pont az ő jóvoltából! Nincs más választása hát, mint szembeszállni az elvetemült űrsütikkel, vagyis az életre, sőt, értelemre ébredt minyonokkal, csokis tekercsekkel, piskótákkal, muffinokkal. És ha ez még nem volna elég, valakik léket ütnek az űrhajón és elkezdik kiporszívózni azt, ami benne van! A humor káosza teljes, indul a kaland!

A soron következő történetben az Északi sarkra utazunk Sen és Sika kíséretében, hogy megismerjük az igazi Hóapót és részt vegyünk a százévente megrendezett versenyen, méghozzá egy mopszok húzta szánon!

Végül pedig a Móka Holdra visz el minket Reeve és McIntyre, ahol a galaxis legnagyobb vidámparkját gonosz és alattomos támadás éri, ám Luccka, a kék tojásból kikelt kislány, valamint Pamats és Csíz, a világűr legjobb karbantartói bátran szembeszállnak bármivel, legyen az karamellakatasztrófa, tomboló vattacukor Godzilla, vagy épp a jó öreg emberi irigység és hatalomvágy.

Nagyon komolyan mondom a szülőknek, pedagógusoknak, könyvtárosoknak, nagyiknak és papiknak egyaránt: ha azt szeretnék, hogy a kölök SZERESSEN olvasni, Philip Reeve regényeit mihamarabb adják a kezükbe!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top